Silver egész pontosan azt mondta, hogy „nem vagyok benne biztos, hogy Kamalát kellett volna választani,” egy „tökéletes világban” pedig több jelöltet kellett volna megmérettetni egymással, de a Demokrata Pártnak most nincs erre ideje.
Az elemző azt mondta: teljesen megérti, miért esett Kamala Harrisre a választás, de kihangsúlyozta, hogy szerinte
nem a legvonzóbb jelölt egy billegő államban.”
Hozzátette ugyanakkor: riválisa, Donald Trump is egy „hibás jelölt.”
Arra is kitért, hogy korai még Harris jelöltségét temetni, hiszen vannak jelei annak, hogy még „építhet maga köré lelkesedést,” ilyen például a rekordmennyiségű adomány, melyet begyűjtött, mióta átvette a stafétát Joe Bidentől.
A FiveThirtyEight az egyik legnépszerűbb amerikai választási adatelemző portál, Nate Silver 2008-tól 2023-ig működtette, majd távozott, miután kivásárolta az ABC News.
Címlapkép forrása: Andrew Harnik/Getty Images