Scott Morrison, ausztrál miniszterelnök szerint Ausztrália 2050-re tervezi elérni a zéró károsanyag-kibocsátás állapotát, de ezt nem fogja jogszabályba foglalni, így elsősorban a fogyasztókra és a vállalatokra kívánnak építeni a szennyezés visszaszorításában – írja a CNBC.
Biztos, hogy félbemarad a Fővárosi Állatkertben álló Biodóm építése, ha a kormány nem vállalja az építkezés befejezését – nyilatkozta Karácsony Gergely főpolgármester az RTL Híradónak.
Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak 4-5 év múlva fog működni - mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
A kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktárberuházást indít Vácon. Az E-kereskedelmi Ipari és Logisztikai Park mintegy 56 ezer négyzetméternyi területen valósul meg, a fejlesztést csütörtökön mutatták be a helyszínen. A beruházó az Óbudai Egyetemmel és a BME-vel is együttműködik, melynek keretei közt a hallgatók akár Kínáig is eljuthatnak ösztöndíjjal.
A gazdasági növekedés második negyedéves adatai alapján a magyar gazdaság visszatért a vírusválság előtti pályára - közölte Palkovics László csütörtökön Szegeden.
Új METÁR pályázati kiírást tett közzé honlapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) október 15-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérése alapján. A megújuló energiaforrásból termelt villamos energia támogatását szolgáló 4. tenderkiírás több ponton jelentősen eltér a korábbiaktól, nem egy változás pedig igencsak meglepőnek mondható.
A nyáron meghirdetett első új GINOP-pályázat teljes 200 milliárd forintos keretének odaítéléséről döntött a kormány, sőt valójában 210 milliárdos támogatási keretet ítéltek meg 1700 nyertes vállalkozásnak – jelentette be csütörtök reggeli Facebook-videójában Varga Mihály.
Október közepén Budapesten tartotta éves közgyűlését a Berni Unió (Berne Union – BU), azaz a Hitel- és Beruházási Biztosítók Nemzetközi Uniója az exporthitel- és befektetési biztosítási ágazat nemzetközi szervezete. Az 1934-ben létrejött, londoni székhelyű szervezet több mint nyolcvan tagvállalattal rendelkezik világszerte, és fő célja a határokon átnyúló kereskedelem megkönnyítésén túl az exporthitel-biztosítás alapelveinek kidolgozása és nemzetközi elfogadtatása, valamint egy fórum megteremtése a tagok közötti információ- és tapasztalatcserére.
A Berni Unió elnöke, Michal Ron a Portfolio-nak arról beszélt, milyen céljai vannak a szervezetnek és a tagoknak, miért kell stratégiai ágazatnak tekinteni az exporthitelezést, és természetesen az is szóba került, hogyan alakította át a határokon átnyúló beruházásokat az elmúlt 18 hónap.
A Mol 9 milliárd forintos beruházás keretében bővítette csurgói telephelyét, így a környéken felszínre hozott kőolajat tartályautók helyett az Adria vezetéken keresztül tudják a Dunai Finomítóba szállítani. Az Adria kőolajvezeték használatával évente több mint 15 000 tankautó-fuvart váltanak ki a társaság sajtóközleménye szerint, ezzel körülbelül 7000 tonna szén-dioxid kibocsátást szüntetnek meg. A beruházás keretében megépítették Magyarország legmagasabb, 28 méter magas kőolajtartályát is, amely 15 000 köbméter kőolaj tárolására alkalmas.
A svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban, amelyhez a magyar kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A svájci faipari cég a beruházással a már meglévő 145 munkahelyet megerősíti és emellé 28 újat hoz létre, továbbá 10 évre vállalja, hogy tevékenységét fenntartja - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Nemzetközi Energiaügynökség ma egyértelműen alacsonyabb jövőbeli globális olaj-, földgáz- és szénfogyasztásra számít, mint 5, illetve 1 évvel ezelőtti saját éves jelentéseiben. Ezzel együtt további jelentős erőfeszítésekre van szükség az új energiatechnológiák elterjesztése érdekében, amelyeknek a mobiltelefonok és az internet szélvészgyors világhódítását kellene lemásolniuk.
Egyszerre kettő, állami támogatással megvalósult technológiaintenzív fejlesztés zárult az Egis Gyógyszergyár Zrt. körmendi telephelyén. A 2018 tavaszán megkezdett projekt összesen mintegy hétmilliárd forintból valósult meg, és egy egyedi kormánydöntés keretében megítélt, több mint egymilliárd forint értékű támogatásban részesült - tájékoztat közleményben a gyógyszeripari vállalat.
A kormány célja, hogy Magyarország a régióban a legfejlettebb szállítási infrastruktúrával rendelkezzen és maximálisan kihasználja a földrajzi fekvéséből származó adottságait - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, aki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) kétnapos konferenciáját nyitotta meg csütörtökön Budapesten.
Lefektette a kormány az Országos Beruházás Monitoring Rendszer működésének keretrendszerét, az elektronikus adatbázis összesíti az összes olyan 10 millió forintot meghaladó, központi költségvetési, valamint európai uniós forrásból megvalósuló építési beruházást, amelyet többek között állami szervezetek, önkormányzatok indítanak el - derül ki a legfrissebb közlönyből. A monitoring rendszer felállítását már februárban rendeletbe foglalta a kormány, akkor azonban még nem volt ennyire részletes keretrendszere, valamint a bejelentési kötelezettség összeghatára is jóval magasabb, 1 milliárd forint volt.
A magyar felzárkózási ütem (17,5 százalék) több mint kétszeresét és a cseh felzárkózás (12,7 százalék) közel háromszorosát teljesítette Románia, írja cikkében Matolcsy György MNB-elnök. A balti államok szintjéről induló román felzárkózás az északi utat járta be délen, bár kisebb növekedési hullámzással, de nagyobb egyensúlytalansággal.
Befejeződött az észak-pesti ipari park legújabb beruházása, melynek során 4177 négyzetméternyi raktárterülettel és 986 négyzetméternyi irodával bővült a Login Business Park. Az M0-s körgyűrű mellett, a Megyeri híd lábánál található központ beruházója a park tulajdonosa, a WING Zrt. volt - írja a Magyarépítők.hu.
Kialakulhat a magyar érdekeket nem sértő kompromisszum a globális minimumadó kapcsán - jelezte Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Párizsban. Ugyanitt mondta Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelmi biztosa, hogy akár már a hónap végéig nyélbe üthetik a megállapodást. Később a magyar tárcavezető amerikai kollégájával, Antony Blinkennel egyeztetett a kérdésről.
Magyarországon 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések, többek között 17 kórház is megújulhat – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter Facebook-oldalára feltett videóban.
Magyarország kormánya számos intézkedéssel támogatja a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységet, fő célja, hogy az erre fordított összeg 2030-ra elérje a bruttó hazai termék (GDP) 3 százalékát - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) genfi ülésén.