aranytartalék

Felpörgött az aranyvásárlás a világban

Felpörgött az aranyvásárlás a világban

Az idén január-márciusban világméretekben 1053,3 tonna aranyra volt kereslet, 7 százalékkal többre, mint 2018 azonos időszakában, ezt bőven fedezte az 1150 tonnás aranykínálat, ami nagyjából megegyezett a tavalyi első negyedévivel - közölte a Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács legfrissebb adatai alapján.

Venezuela: 29 tonna arany eladó!

Venezuela tizenöt tonna aranyat készül eladni központi bankjában őrzött tartalékából az Egyesült Arab Emírségeknek - közölte az ügyre rálátással bíró egyik tisztségviselő csütörtökön. A Reuters hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó illetékes szerint a napokban várható tranzakció célja, hogy a súlyos gazdasági válsággal küzdő Venezuela fenntarthassa fizetőképességét. Mint mondta, a nemesfém ellenértékét a latin-amerikai ország euróban kérte.

Már több aranya van az oroszoknak, mint Kínának

Az aranytartalék nagyságát tekintve Oroszország tavaly lekörözte Kínát és az ötödik helyre lépett elő. Az orosz jegybank adatai szerint az aranytartalék idén január elsején 67,9 millió uncia (2112 tonna) volt. Ez 8,8 millió unciával (mintegy 274 tonnával) több az egy évvel korábbinál.

Kicsit nőttek a kínai jegybanki tartalékok

Az elemzők által várt 8 milliárd dollár helyett, 11 milliárd dollárral 3073 milliárd dollárra nőttek tavaly év végén a kínai jegybanki devizatartalékok - közölte ma reggel a devizatartalékot kezelő State Administration of Foreign Exchange (SAFE).

Egy új aranykor kezdete? Hazatért a tízszeresére növelt aranytartalék

A Magyar Nemzeti Bank hosszútávú nemzetstratégiai célokat szem előtt tartva tízszeresére növelte az ország aranytartalékát, amely határainkon belül tárolva támogatja Magyarország pénzügyi stabilitását. A hazai aranytartalékok mérete a 90-es évek elején a nemzetközi összevetésben alacsonynak tekinthető 3 tonnára csökkent, majd ezt követően több mint negyed évszázadig változatlan szinten maradt. Az elmúlt években a változó jegybanki, gazdasági és geopolitikai folyamatok hatására az aranytartalék megítelése módosult, az arany szerepe számos országban felértékelődött. Az MNB a régiós országok aranytartalékainak szintjéhez való felzárkózást, illetve az aranytartalék történelmi, a II. világháborút követő konszolidációs, pénzügyi stabilizációs időszakot jellemző szintjének helyreállítását tűzte ki célul. Mindkét cél teljesülésével összhangban áll a teljes állomány 31,5 tonnára történő emelése, amelyhez szükséges vásárlásokat a jegybank az elmúlt hetekben sikeresen végrehajtotta. Ezzel az aranytartalék nemzetközi tartalékokon belüli aránya a régiós, nem-euroövezeti országok átlagával azonos szintre került. Utolsó lépésben megtörtént a teljes aranytartalék hazaszállítása. A készletek hazaszállítása illeszkedik más nemzeti jegybankok (osztrák, holland, német) hasonló döntéseinek sorába.

A nagy bejelentések napja volt a mai! Itt van minden egy helyen

A nagy bejelentések napja volt a mai! Itt van minden egy helyen

Történelmi fontosságú változások sokasága kavarta fel a pénzügyi szektor életét a mai nap: bejelentette az MNB, hogy jelentősen növeli az ország aranytartalékát, beszántották a lakástakarékok állami támogatását és bejelentette az ÁKK, hogy beléphet az állam a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarítások piacára. Összefoglaltuk a nap legfontosabb eseményeit.

Nézegess képeket, ahogy fontos emberek méregetik az MNB aranyát

A Magyar Nemzeti Bank kedden bejelentette, hogy a Monetáris Tanács döntése értelmében Magyarország tízszeresére, 31,5 tonnára emelte aranytartalékát, ez az arany megérkezett hazánkba. Ennek egy töredékét be is mutatták a keddi eseményen, ahol a hazai bankvezérek is felvonultak.

Hol tartsa Magyarország az aranyát?

Gazdaságtörténeti szempontból is egy jelentős bejelentésre került sor az elmúlt napokban, melynek értelmében a Magyar Nemzeti Bank vezetésének döntését követően hazahozatalra került Magyarország aranytartaléka. A jegybank egy nemzetközi trendbe illeszkedő döntést hozott, tekintettel arra, hogy a nemesfém nemcsak egy tradicionális tartalékeszköz, hanem ismételten és egyre inkább gazdaságstratégiai szereppel is bír. Az aranytartalék - és annak fizikai formában történő országon belüli birtoklása - nemcsak szélsőséges piaci környezet esetén tölthet be védvonal és stabilizációs szerepet, hanem normál időszakban is biztonsági- és bizalomerősítő tulajdonsággal rendelkezik. Jelen írásunkban az MNB aranytartalékának alakulása mellett bemutatjuk azt is, hogy a tárgyalt nemesfém milyen történelmi funkciókkal rendelkezik, valamint, hogy milyen szerepet tölt be a jegybanki tartalékokban, különös tekintettel a fizikai formában történő országon belüli tárolásának felértékelődésére.

Megtudtuk, miért és hogyan került haza az aranytartalék

A nemzetközi trendekhez illeszkedő döntést hozott az MNB, amikor az aranytartalék hazahozataláról döntött - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjúban Palotai Dániel. A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint erre az eszközre úgy kell tekinteni, amely szélsőséges piaci vagy akár geopolitikai feszültségek esetén is képes fenntartani a bizalmat. A jegybank illetékesétől azt is megkérdeztük, mikor és milyen körülmények között kerültek haza a fizikai aranyrudak.

Sok vagy kevés a magyar aranytartalék? Most megmutatjuk

Hazaérkezett Magyarország 3 tonnányi aranytartaléka Londonból - számolt ma be róla a Magyar Nemzeti Bank. A hazahozatal egyik hivatalos indoka a piaci bizalom további erősítésének célja volt, ám ha ez csak az aranytartalék mennyiségén múlna, akkor komoly bajban lennénk, ugyanis még a régiónkon belül sem nagyon van olyan ország, amelyik kisebb aranytartalékkal rendelkezik. Csak összehasonlításképp: Románia és Lengyelország 103 tonnás aranyhalmon "ül", de még Szerbiának is több mint 19 tonnája van.

Nézegess képeket a hazatért magyar aranytartalékról!

Ahogy arról beszámoltunk, visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése - olvasható az MNB keddi közleményében. A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása - amely lépés összhangban van a nemzetközi trendekkel - tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat.

Hazatért Magyarország aranytartaléka

Visszakerült Magyarországra hazánk aranytartaléka. A hozzávetőleg 100 ezer uncia (mintegy három tonna súlyú) nemesfém Londonból érkezett Budapestre. A jelenlegi árfolyamon számolva 130 millió dollár értékű jegybanki aranytartalék hazahozataláról teljes egyetértésben döntött a Magyar Nemzeti Bank vezetése - olvasható az MNB keddi közleményében. A jegybank megítélése szerint az aranytartalék országon belüli birtoklása - amely lépés összhangban van a nemzetközi trendekkel - tovább erősítheti a Magyarország iránti piaci bizalmat.

Szép csendben több száz tonna aranyat szállítottak haza a németek

Németország sikeresen hazaszállított 674 tonnányi aranytartalékot, amelyet még a hidegháború során halmoztak fel Franciaországban és az Egyesült Államokban. Ez a valaha volt egyik legnagyobb ilyen jellegű küldetés, nem véletlen, hogy a lehető legnagyobb titokban zajlott.

Rekordon a piaci félelem, aranyba menekülnek a nagy nyugdíjalapok

Az állami szektor befektetői 18 éve nem látott szintre emelték aranytartalékaikat, tavaly 377 tonnával összesen 31 ezer tonnára nőtt az állami nyugdíjalapok és vagyonalapok aranytartaléka, ami a legmagasabb mért szint 1999 óta - írja a Financial Times.

Egyetlen ábra a gyakorlatilag nem létező magyar aranytartalékról

Ha a magyar aranytartalékot elosztjuk a népesség számával, akkor egy főre mindössze 0,3 gramm arany jut, ami a legalacsonyabbak között van Európában. A svájciak, a németek, az olaszok és a franciák bezzeg igen jól járnának, ha a saját jegybankjaik elkezdenék osztogatni az aranytartalékaikat.

Putyinék úgy veszik az aranyat, mintha nem lenne holnap

Putyinék úgy veszik az aranyat, mintha nem lenne holnap

A válság óta több mint háromszorosára nőtt Oroszország aranytartaléka, ezzel pedig immár a világ országai közül a 6. legnagyobb állománnyal rendelkezik. Az aranytartalékok témájával sokat foglalkozó, több könyvet és publikációt is megjelentető szakértő szerint Vlagyimir Putyin stratégiai elképzelései állhatnak a jelenség mögött. Az elnök feltehetően csökkenteni akarja Oroszország Egyesült Államoktól való függőségét, és már arra a nagy globális szerkezetváltásra készül, amelynek keretében a világgazdaság súlypontja folyamatosan keletre tolódik majd, véget vetve ezzel az USA hegemóniájának.

Kiugróan kevés aranya volt már eddig is az MNB-nek

A régiós országok közül csak a cseh jegybanknak volt olyan alacsony a saját devizatartalékán belül az aranytartaléka, mint a Magyar Nemzeti Banknak és ez a 0,4%-os arány világviszonylatban is az egyik legalacsonyabb volt.

Nem eladta, hanem máshova dugta az MNB az aranytartalékot

A Magyar Nemzeti Bank "nem adta el az aranytartalékot", hanem a derivatív ügyleten keresztüli befektetés miatt egy másik soron bukkant fel a friss jegybankmérlegben az aranytartalék - derült ki az MNB sajtóosztályának a Portfolio kérdésére küldött válaszából. A téma előzménye:

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, messziről bűzlik a végeredmény
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.