Befejeződött az idei aratás, az előzetesen várt 4 millió tonna őszi búza már a magtárakban van. A termés minősége jó, illetve kiváló - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek. A termés mennyisége megegyezik az előző évivel.
A legalább fél évszázada nem tapasztalt súlyosságú aszály egyetlen hónap alatt tönkretette az amerikai kukoricatermés hatodát, és ez a globális élelmiszer-árinfláció megugrásával fenyeget - írta a hétvégi Financial Times.
Az öntözés mellett a tárolást említette a mezőgazdaság jelenlegi legsürgetőbb problémájának a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a Gazdakörök Csongrád Megyei Szövetsége elnökségi ülésén Algyőn, írja az MTI.
Megkezdődött a 2014-2020 közötti uniós programozási időszak tervezése a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) - közölte V. Németh Zsolt, a tárca vidékfejlesztési államtitkára, írja az MTI.
A Vidékfejlesztési Minisztérium által készített, a sertéságazat fejlesztését célzó stratégia részeként a külföldi piacok felmérését és hazai kutatási programok indítását is javasolja a tárca - közölte a vidékfejlesztésért felelős államtitkár, írja az MTI.
Válságban van a magyar sertéstenyésztés: a magas takarmányárak mellett a felvásárlási árak olyan alacsonyak, hogy esetenként az önköltséget sem fedezik - állapították meg a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) Sertéstenyésztők Országos választmányának tagjai keddi ülésükön, írja az MTI.
"Még közel két hétig pályázható az az uniós finanszírozású támogatás, amellyel egyszeri, vissza nem térítendő forráshoz juthatnak a fiatal gazdák. A pályázat amellett, hogy segíti az uniós források minél nagyobb mértékű lehívását, elősegítheti az agráriumban foglalkoztatottak számának növekedését, valamint a mezőgazdasággal foglalkozók átlagéletkorának csökkentését is" - hangsúlyozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.
A budapesti nagybani piac ellenőrzése során -, amelyet szerdáról csütörtökre virradó éjszaka végzett különböző hatóságokat képviselő mintegy 90 hatósági személy - mintegy 15 tonna zöldséget és gyümölcsöt foglaltak le az ellenőrök - mondta Helik Ferenc, a Pest megyei kormányhivatal igazgató főállatorvosa, írja az MTI.
A nemzeti támogatások megemelését, kedvező kamatozású hitelek felvételének biztosítását és az alapvető élelmiszerek - köztük a húsok, valamint a tojás - általános forgalmi adójának (áfa) jelentős csökkentését javasolja a Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM) a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Baromfi Termék Tanács (BTT), írja az MTI.
A liszt ára augusztus 1-től kilogrammonként 18-20 forinttal emelkedett az aratást megelőző időszak árához képest, ezért a kenyér ára is várhatóan emelkedik - közölte a Magyar Pékszövetség az MTI-vel.
Megkezdődött a dohány törése, a gazdálkodók hektáronként 1,6-1,7 tonnás átlagtermésre számítanak, alig kevesebbre a tavalyi 1,8 tonnánál a 4800 hektáros vetésterületről - közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke az MTI-vel.
Az elmúlt hetek extrém hőségében learatott gabonák egyértelműen jó minőségűek, a közepes megyei hozamok mögött viszont nagy a területi differenciálódás - közölte a megyei kormányhivatal az aratási bizottság ülése után, hétfőn az MTI-vel.
Miközben a kormány fontos célkitűzésként fogalmazta meg, hogy erősödjön a hazai állattenyésztési szektor, és ezáltal a mezőgazdasági ágazat elmozduljon egy magasabb szintű, több hozzáadott értéket termelő struktúra felé, addig a bioüzemanyagok uniós szabályozói eszközökkel teremtett kereslete éppen szembemegy a kormány a szándékaival.
Rendkívüli állapot kihirdetését és a gabonaexportok azonnal felfüggesztését követelik a kormánytól a romániai gazdák az országot sújtó rendkívüli szárazság miatt. A helyzet drámai Romániában, a kukoricatermés 80 százaléka megsemmisült - írja a Napi Gazdaság.
Az elmúlt egy hét történései dinnyekartell, "dinnye kerekasztal", dinnye marketing és dinnye árak ügyben akkora port kavartak a hazai sajtóban és a minisztériumi kommunikációban, hogy talán még azokhoz is eljutottak a hírek, akik legfeljebb a keresztrejtvényért nyitnak ki egy újságot. A görögdinnye régóta az év egy meghatározó időszakának szimbolikus terméke, a vízparti nyaralások egyik kihagyhatatlan kelléke, valamint betakarított termését tekintve súlyában az egyik legnagyobb mennyiséget produkáló zöldségünk. Valahol tehát nem meglepetés, hogy sokat foglalkozunk az ügyével, de azt tudjuk-e pontosan, hogy lényegében mit is jelent az ország gazdasága számára a dinnyepiac? És egyébként is, mitől is görög a görögdinnye?
December 1-je helyett már október 16-tól kifizethetik a közvetlen agrártámogatások felét a tagállamok, értesült a Bruxinfo. Az hírek szerint eddig Magyarország mellett további kilenc tagország jelezte, hogy élni kíván a lehetőséggel.
A kukoricatermés harmadával, a napraforgó akár felével is csökkenhet a tavalyihoz képest Tolna megyében elsősorban a júliusi száraz, meleg időjárás miatt, írja az MTI.
Dinnyeügyben semmilyen versenyjogi eljárás nem folyik jelenleg Magyarországon - jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten újságírók előtt az MTI tudósítása szerint.
"Kimentjük a termőföldet a biznisz világából, és visszahelyezzük a termelés világába" - fogalmazott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a Magyar Hírlap hétfői számában megjelent interjúban, a készülő földtörvény kapcsán.
Elengedhetetlen az együttműködés a kereskedőcégekkel a magyar mezőgazdaság, ezen belül a görögdinnye ágazat sikeréhez - hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten, a Tesco áruházlánc magyar dinnyét népszerűsítő kampányának nyitó rendezvényén - tudósított az MTI.