Az Alaptörvény és a választási eljárási törvény egyértelmű rendelkezéseket tartalmaz arra, hogy a köztársasági elnök milyen időpontra tűzheti ki az országgyűlési képviselők általános választását. "E törvényi felhatalmazás alapján az országgyűlési képviselők általános választását a legkorábbi időpontra, 2022. április 3-ára tűzöm ki" - írta Áder János, köztársasági elnök.
A hét legfontosabb eseménye az amerikai hosszú hozamok emelkedése volt, amit az egyre inkább kamatemelés irányába tolódó jegybank váltott ki – mutat rá összefoglalójában Zsiday Viktor.
Másfél év után leállították Japánban a favipiravirral végzett, államilag szponzorált, megfigyeléses COVID-19 klinikai vizsgálatot, azaz annak az antivirális szernek a vizsgálatát, amelynek másolatát itthon engedélyezték a koronavírus-fertőzések rosszabbra fordulása elleni eljárásban – hívja fel a figyelmet szombat esti Facebook-bejegyzésében Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
Jóváhagyta az Európai Bizottság a magyar állam által nyújtandó 24 millió eurós, mai árfolyamon kb. 8,6 milliárd forintos állami támogatást a dél-koreai Volta Energy Solutions vállalat Tatabánya mellett található környei üzemének bővítésére, amelyre a cég összesen 206 millió eurót, ami árfolyamon kb. 74 milliárd forintot költene – derült ki a brüsszeli testület pénteki közleményéből.
Az elmúlt 120 évben harmadával csökkent a fagyos napok száma Magyarországon a klímaváltozás miatt - számolt be a Másfélfok. Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus elemzése szerint az emberi tevékenység a fagyos napok tovább ritkulását eredményezi.
Az ECDC kiadta friss térképét a koronavírus terjedéséről. Európa legnagyobb része vörösben van, Magyarország egy fokozattal kedvezőbb besorolásban. Ez még a delta hullám lecsengését mutatja.
Az utóbbi hetekben naponta fél százalék körüli mértékben apadt a magyarországi gáztárolók összesített készletszintje és mostanra 49% közelébe bukott, ami sokkal alacsonyabb, mint az előző két év 82%-os, illetve 96%-os kiugró aránya, és elmarad az elmúlt tízévi 54,5%-os átlagtól is, miközben a következő napokra komoly mínuszokat mondanak az időjárás jelentések. Megnéztük tehát, hogy kell-e aggódni az apadó magyarországi gáztárolói készletek miatt és a rövid válaszunk az, hogy nem. A bővebb válaszunk pedig az, hogy attól függ, milyen fogyasztókról van szó, de alapesetben senkinek sem kell gázhiánytól és az emiatti korlátozásoktól tartani Magyarországon még akkor sem, ha huzamosabb ideig hideg maradna az idő. Inkább az árak tartósan extrém magasságokban ragadása a nagyobb kockázat azoknak, akik a szabadpiacról kénytelenek mostanában gázt vásárolni. A régiós országokban, például Ukrajnában és Ausztriában viszont igenis van ok az aggodalomra, mert soha nem látott mélyponton vannak a tárolói készletszintek.
Azok az oltatlanok, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, a felgyógyulásuk után várakozási idő nélkül olthatók, a negyedik oltás pedig egyelőre nem indokolt – derül ki abból a „friss” ajánlásból, amit a Nemzeti Népegészségügyi Központ adott ki még december 23-án és most az Index szúrt ki.
Ma 20 éve, hogy fizikai formában is megjelent az euró 12 tagállamban, azaz bőven nagykorú pénzről beszélhetünk már, amely számos gyermekbetegségen átesett időközben.
Elfogadta a kormány a 2021-2027-es uniós költségvetési ciklus két alapvető dokumentumát, a felzárkóztatási (kohéziós) programok kereteit rögzítő ún. Partnerségi Megállapodást, illetve a Közös Agrárpolitika 2023–2027 közötti időszakra vonatkozó Stratégiai Tervének irányait. Előbbi mintegy 9100 milliárd forintos keretösszegről szól és a Miniszterelnökség azt is közölte, hogy ennek legalább a 65%-át a 4 legfejletlenebb magyar régióba fogja irányítani a pályázatok kiírása és a források odaítélése során, ami mintegy 6000 milliárd forintot jelent.
A sok tagországnál gyorsabb magyar gazdasági kilábalás abban az értelemben visszaütött, hogy a helyreállítási programunk keretösszegéből 440 milliárd forintnyi forrást el fogunk veszíteni és további tízmilliárdokat bukunk el a REACT-EU forrásokból is – derült ki a Pénzügyminisztérium szerdán közzétett középtávú költségvetési kitekintő anyagából. Az ok egyszerű: ezeknek a pénzeknek a felosztása a gazdasági és munkaerőpiaci teljesítményen, így tehát a válság alatt elszenvedett visszaesésen, majd kilábaláson múlik és ezeken a területeken jól teljesített az ország.
Úgy válhat dominánssá az omikron variáns Magyarországon, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központnak egyetlen releváns információt sem sikerült adnia az új mutáció terjedéséről azóta, hogy megjelent az országban. Hogy történhetett mindez?
3005 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 249 694 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 beteg, így az elhunytak száma 39 009 főre emelkedett - derül ki a friss adatokból.
Egy éve karácsonykor a magyar-lengyel uniós költségvetési vétó elhárítása volt kiemelt hír, most pedig éppen ez az a két ország, amely bár fél éve benyújtotta a helyreállítási tervét Brüsszelnek, mégsem sikerült egyelőre elfogadtatni azokat a jogállamisági viták miatt, így egyetlen eurócentet sem tudtak még lehívni belőlük. A magyar esetben biztos, hogy ez a beragadt helyzet legalább a 2022-es tavaszi parlamenti választásokig így is marad, a lengyel eset viszont kiszámíthatatlanabb, mert ott mélyebb a viták tartalma, de a választások nem annyira zavarnak bele a képbe, így elvileg nagyobb a kormánypártok mozgástere is a megállapodásra.
További 46 omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában, így eddig 61 embernél igazolták a koronavírusnak ezt a variánsát - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Az eddig igényelt 504 millió eurón felül további 147 millió eurónyi, mintegy 54 milliárd forintnyi kölcsönt kért Magyarország a koronavírus-válság enyhítésére felállított munkaerőpiaci programból, a SURE-ból és ezt jóváhagyta az Európai Bizottság – derült ki a testület keddi döntési listájából.
Az orosz kormány nyilvánosságra hozta a NATO-val kötendő új szerződés javaslatának vázlatát, amely kizárná a keleti terjeszkedést és a katonai tevékenységet a volt szovjet tagköztársaságokban. Az orosz tervezet szerint emellett többek között Magyarországot is el kéne hagyniuk az amerikai katonáknak - számolt be az Axios.
Igaz-e, miszerint ezer köbméterenként 225 dollár körüli áron kapjuk a 15 éves magyar-orosz gázszerződés keretében a gázt azért cserébe, hogy nem szállítunk visszafelé belőle az ukránoknak - szegezte a kérdést a mai Kormányinfón Orbán Viktornak a Financial Times, mire a kormányfő kétszer is kitérő választ adott. Azt viszont elismerte, hogy a tőzsdei árakhoz igazodik a gázárképlet. Utóbbi önmagában is fontos információ, mert így az egekbe emelkedő mostani tőzsdei árak idővel igenis hatással lesznek az állam beszerzési költségére. A horvát LNG-tervek is elhangzottak a mai év végi Kormányinfón.
A kormányfő által percekkel ezelőtt bejelentett 9,5 millió darabos Pfizer-rendelés az omikron variáns ellen megerősítette azt az értesülést, amit a Portfolio elsőként írt meg múlt pénteken, miszerint visszaszálltunk a közös uniós Pfizer-rendelésbe, amiből májusban egyedül Magyarország maradt ki.