A minisztérium közleménye szerint a három új eset olyan munkásokat érint, akik egy Weld megyei tojásfarmon fertőzött csirkékkel dolgoztak. Ez a fejlemény újabb aggodalmakat vet fel a vírus terjedésével kapcsolatban.
A madárinfluenza-járvány 2022 eleje óta sújtja az Egyesült Államokat, és szinte minden államban megfertőzte a baromfiállományt. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium adatai szerint március óta a vírus a tejelő szarvasmarhák között is terjed, és már 13 államban több mint 170 állományt fertőzött meg.
Az emberi megbetegedések földrajzi eloszlása is figyelemre méltó. Április óta Coloradóban, Michiganben és Texasban összesen 13 ember fertőződött meg a vírussal: négy tejgazdaságban dolgozó és kilenc baromfifarmi alkalmazott.
Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) információi szerint a hónap elején egy coloradói csirkefarmon hat munkás fertőzött csirkék selejtezése közben megfelelő védőfelszerelés nélkül dolgozott, ez okozta a bajt.
Robert Redfield, a CDC korábbi igazgatója nemrég úgy nyilatkozott, nem az kérdés, hogy lesz-e madárinfluenza-járvány, hanem az, hogy mikor. Ráadásul a halálozási ráta magasabb lehet, mint a Covidnál.
Kutatók szerint öt aminosavnak kellene változnia ahhoz, hogy a madárinfluenza hajlamos legyen az emberi receptorokhoz kapcsolódni, ezt követően tudna csak emberek között terjedni, mint a Covid-19. Ekkor lehet világjárvány a CDC egykori vezetője szerint.
Robert Redfield aggasztónak tartja, hogy már szarvasmarha-állományokban is megtalálták a vírust, de a lakosságra jelentett kockázat még továbbra is alacsony.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images