MNB

Tényleg enyhült kicsit az inflációs nyomás Magyarországon

Júniusban az adóváltozásoktól szűrt maginfláció 3,5%-ra mérséklődött az előző havi 3,7%-ról, derül ki a jegybank friss statisztikájából. Az árnyomás enyhülését jelzi a keresletérzékeny termékek árindexének mérséklődése is. Eközben a ritkán változó árú termékek, illetve a piaci szolgáltatások inflációja inkább stagnált.

Szűkített az MNB a likviditáson

Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az összes lejáraton 6,8 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1704 milliárd forintra mérséklődik.

Mit művel a lakosság? Vihar előtti csend a lakáshiteleknél

Csökken a növekedés üteme a hazai lakáshitelezésben és a személyi kölcsönök területén is. A hitelpiac természetes telítődésének lassú közeledése mellett a babaváró hitel és az új családtámogatások megjelenése is közbeszól idén, nagy kérdés, a serkentő vagy inkább a kiszorítási hatások érvényesülnek. Az MNB májusi hitel- és betéti statisztikáiból szemezgettünk.

Kemény dió volt, de már digitálisan beszél az MNB és a piac

Évi közel harmincezer kérelmező kommunikálhat digitálisan az MNB-vel tavaly január, az elektronikus ügyintézés bevezetésének jogszabályi határideje óta. Sok éves háttérmunka, felkészülés kellett a jegybanki felügyeleti belső rendszerek átalakítására, egyes ügytípusok elektronizálására és a szabályozás kialakítására. Leggyakrabban és a legtöbb ügytípust tekintve az MNB az engedélyezési eljárásokban alkalmazza az e-ügyintézést.

Hadban állunk a készpénzzel: itt tart most Magyarország a küzdelemben

Hadban állunk a készpénzzel: itt tart most Magyarország a küzdelemben

Szépen dolgozza le korábbi hátrányát Magyarország az EU-s átlaghoz képest az elektronikus fizetések, a pénzforgalom területén, vagyis a készpénz elleni harcban. A bankkártyás bolti fizetésekben például már a középmezőnyhöz tartozunk, az átutalások aránya is közelít az EU-s átlaghoz, de a rezsiszámlákat még mindig készpénzzel egyenlítjük ki - derül ki az MNB friss Fizetési Rendszer Jelentéséből.

Az MNB csatlakozott az Energiahatékony jelzálog kezdeményezéshez

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld programja keretében csatlakozott az Energiahatékony jelzálog kezdeményezés (Energy Efficient Mortgages Initiative) elnevezésű európai platform tanácsadó testületéhez - jelentette be a jegybank pénteken, a honlapján.

Fontos döntés jön az MNB-től, ami minden magyar bankkártyás fizetéseit érinti

A PSD2-es szabályok egyes részeinek halasztását még az MNB is vizsgálja, az Európai Bankhatóság további útmutatására várnak, de úgy tűnik, hogy erősen benne van a levegőben, hogy nem is kis mértékű halasztást kapnak a pénzintézetek. Az MNB hamarosan dönt arról, mit is kezdhet a felügyelet Magyarországon ebben a kérdésben - hangzott el az MNB ma tartott sajtótájékoztatóján. Pár hónappal az indulás előtt derült ki az MNB számára: egyes bankok nem készülnek el az azonnali fizetéssel. A késlekedő bankok darabszára kevesebben voltak, de sok ügyféllel rendelkeznek. A riportok alapján év végén elindulhattak volna, de az év végi zárásokra való tekintettel március elejére helyezték át az indulást.

Változó kamatozás: a probléma, ami nem oldódik meg magától

A hazai jelzáloghitelek jelentős része még mindig változó kamatozású, azaz érzékeny a piaci kamatok változására. A megváltozó nagyságú törlesztőrészletek számos háztartás pénzügyeiben okozhatnak feszültséget, ahogy erre a devizahitelek példája is rámutatott. E változékonyság ellen azzal lehet védekezni, ha az adós egy új - rögzített kamatozású - hitelt vesz fel abból a célból, hogy előző - változó kamatozású - tartozását törlessze.

Véleményezhető az MNB zöld pénzügyi programja

Az MNB Zöld Programja keretében kívánja elősegíteni, hogy a hazai pénzügyi közvetítőrendszer a jelenleginél lényegesen erőteljesebben támogassa a környezeti fenntarthatóságot. A jegybank ezért számos piacfejlesztő intézkedés lehetőségét vizsgálja, amellyel kapcsolatban ma nyilvános szakmai konzultációt indít - írja az MNB sajtóközleményben.

Új kereskedési platformot indított a Budapesti Értéktőzsde

A Magyar Nemzeti Bank július elsejével elindítja a Növekedési Kötvényprogramot (NKP), amelyen keresztül a tervek szerint mintegy 300 milliárd forintos forrásból vásárol majd hazai székhellyel rendelkező, nem-pénzügyi vállalatok által kibocsátott, megfelelő minősítéssel ellátott kötvényeket. A program indulásával egyidejűleg a Budapesti Értéktőzsde új piacot hozott létre BÉT Xbond néven a kötvénykibocsátást tervező vállalatok számára, amelyen könnyített feltételek mellett léphetnek ki a nyilvános piacra.

Csalókra figyelmeztet az MNB, kártérítéssel szédítik az áldozatokat

A ciprusi pénzügyi felügyelet (Cyprus Securities and Exchange Commission (CySEC)) tudomására jutott, hogy nevével visszaélve pénzért cserébe kártérítést ígérnek. A csalók a felügyelet tisztviselőinek, jogi tanácsadóinak, és más ciprusi hatóság (mint például a Ciprusi Központi Bank) képviselőinek adják ki magukat. A CySEC figyelmeztet, hogy a fogyasztók semmiképpen ne reagáljanak a csalárd megkeresésekre, és mielőbb jelentsék azt - olvasható az MNB közleményében.

Kiderül, megfertőzött-e minket is Európa betegsége

Kiderül, megfertőzött-e minket is Európa betegsége

Jegybanki eseményeknek híján leszünk a héten, ennek ellenére bőven lesznek olyan adatok, melyekre érdemes figyelni a befektetőknek. A hét elején például képet kapunk arról, lassul-e már a magyar gazdaság, illetve az állam első negyedéves gazdálkodásának összefoglalója is megjelenik.

Új kereskedési platformot indít a Budapesti Értéktőzsde

Miközben a nemzetközi tőkepiacokon népszerűek a vállalati kötvények, és évről-évre nő a volumenük, a hazai vállalati kötvénypiac évek óta tetszhalott állapotban van. Ezt a helyzetet alaposan megváltoztathatja a Magyar Nemzeti Bank 300 milliárd forint keretösszegű Növekedési Kötvényprogramja. A Budapesti Értéktőzsde is készül a jegybanki programra, részben ahhoz kapcsolódóan jön létre az XBond piac, az új platformon hazai vállalati kötvények másodpiaci kereskedése zajlik majd. A július 1-jén elinduló új, multilaterális kereskedési platformról, az XBondról beszélgettünk Varga-Balázs Attilával, a BÉT Kereskedési és üzletfejlesztési igazgatóságának igazgatójával.

Zombik fogságában vannak magyarok tízezrei

Az egyre nagyobb munkaerőhiány közepette az MNB friss jelentésében megvizsgálta, hogy a zombi vállalatoknál komoly munkaerőpiaci tartalék van. Ha ők átkerülnénk piacképes vállalatokhoz, az csökkentené a munkaerőhiányt.

A németek szenvednek, a magyarok száguldanak, miért?

A németek szenvednek, a magyarok száguldanak, miért?

Az utóbbi negyedévek egyik legizgalmasabb gazdasági jelensége, hogy miközben a német gazdasági lendület egyre inkább alábbhagy, a magyar gazdaság továbbra is dinamikusan bővül. Különösen rejtélyes ez az ipari termelés esetében, ahol nem is a belső kereslet hajtja a szektort, hanem az exportkereslet, kiemelten a német gazdaságé. Ráadásul a "decoupling" nem csak a magyar gazdaság esetében figyelhető meg, hanem a régió más országaiban is. A Magyar Nemzeti Bank szakértői a héten megjelent Inflációs jelentésben értékelték a helyzetet.

Megszabadult a terhétől a CIB Bank

Az MNB - figyelembe véve az időközben megvalósult portfoliótisztításokat - a rendszeres felülvizsgálat keretében 2019 júniusában áttekintette a hitelintézetek számára előírt rendszerkockázati tőkepufferrátákat. A 2019. első negyedéves problémás állomány alapján idén július 1-jétől az MNB a CIB Bank Zrt. részére a problémás állományok megfelelő mértékű tisztítását követően már nem ír elő rendszerkockázati tőkepuffert - közölte a jegybank.

Megbírságolta az MNB a MagNet Bankot

Az MNB 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, többek között az ügyfélcsoportképzéssel, a kockázatvállalási döntések előkészítésével, az ügyfél - partner-, illetve ügyletminősítéssel, valamint a fedezetekre és egyéb hiteladatokra vonatkozó banki nyilvántartásaival kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt. A jegybank intézkedések megtételére kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetése érdekében. A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot - közölte a felügyelet.

Megtudtuk: ledobná az utolsó nagy devizahiteles bombát az MNB

A válság kirobbanása után tizenegy évvel még mindig közel 90 ezer családot fenyeget kilakoltatás bedőlt jelzáloghitele miatt. Késedelmes jelzáloghitel-szerződéseik száma közel 109 ezer. Csaknem 40 ezer háztartásban gyermeket is nevelnek, számukra a "Családok éve" semmilyen segítséget nem hozott. A Portfolio úgy értesült, a Magyar Nemzeti Bank a kormány semmittevését és a magáncsőd totális kudarcát megelégelve konkrét javaslatokat tett, és véglegesen rendezné a helyzetüket.

Felrobban vagy lehűl a magyar gazdaság?

A Monetáris Tanács a júniusi Inflációs jelentés alappályája körül két alternatív forgatókönyvet emelt ki. A magasabb bérnövekedéssel és dinamikus fogyasztásbővüléssel számoló alternatív pálya esetében a hazai gazdasági növekedés erőteljesebb, míg az infláció magasabb az alappálya-előrejelzésnél. Az eurózónát érintő növekedési kockázatok erősödését bemutató szcenárió megvalósulása az alappályához képest alacsonyabb inflációs pályát és visszafogottabb növekedést eredményez.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.