Sárándi Ákos: Az egyik kulcskérdés volt Monacóban a szabályozás, kell-e több, szigorúbb szabály, vagy esetleg túlszabályozott lesz-e a piac. A legérdekesebb az volt, hogy miközben a különféle iparágak általában nem szeretik, ha túlságosan szabályozzák őket, a konferencián több mint 50 százalék volt azoknak a vezetőknek az aránya, akik több szabályozás szeretnének látni a vagyonkezelésben, alapkezelésben. Ezáltal szerintük transzparensebb lenne a piac, és a befektetők még jobban kedvelnék a befektetési alapokat.
A másik téma az európai alappiac hatékonysága volt, mit is kellene tennünk ahhoz, hogy egységes európai befektetésialap-piac jöjjön létre. A luxemburgi felügyelet vezetője beszámolt arról, hogy kőkeményen dolgoznak azon, hogy az efelé vezető új UCITS direktíva (a befektetési alapokat szabályozó európai irányelv - a szerk.) implementációja megtörténjen Európa országaiban, erre 2011 nyara a határidő, és egyébként Magyarországon is folyik a törvényekbe való átültetése. Abszolút az a meghatározó trend, hogy növeljük a transzparenciát, ez kihat a termékfejlesztésre is, a komplex termékeket háttérbe akarják szorítani.
P.: Ezt az ügyfelek kényszerítik ki?
S.Á.: Az elmúlt időszakban annyira megégették magukat mind a befektetők, mind a vagyonkezelők sok komplex termékkel, hogy mindenki a termékegyszerűsítés felé hajlik. A bonyolult dolgokat ki akarják venni a vagyonkezelés metodikákból, szét kell választani a komplett befektetési megoldásokat, és a vagyonkezelés csak egy komponense ennek. Hogy az ügyfélnek hogyan lesz megtakarítása, milyen megtakarítási konstrukciók vannak, és azokban hogyan történik az eszközallokáció, az nem vagyonkezelői hatáskör, hanem egy speciális tanácsadás, amit külön kell igénybe venni.
Az alapkezelő ennek a láncolatnak csak egy eleme, de mégis eltűntek a határok, ami komplex, átláthatatlan termékekhez vezetett. Persze ezzel kapcsolatban komoly kulturális különbségeket is láthatunk, leginkább az angolszász országokban szigorúan azt vallják, hogy ezt a folyamatot teljesen szét kell szedni. A franciák nagyon szeretnek szuperstrukturált termékeket kitalálni, szerintük ilyen komplex kiszolgálás is végrehajtható lenne a vagyonkezelőkön belül is, és szeretnék ezt csinálni. Az angolok, spanyolok, németek viszont a szétválasztás mellett vannak.
P.: Mi a felügyeletek álláspontja ebben a vitában?
S.Á.: Az európai pénzügyi felügyeleteket tömörítő uniós szabályozó leginkább versenyképes platformot szeretne létrehozni. Nem zárják ki a komplex termékeket, csak határozottan el akarják különíteni a szabályozást a tradicionális termékekétől. Ennek legjobb példája, hogy már létezik a UCITS kiterjesztett változata, ami a a hedge fundoknak biztosít lehetőséget a kibocsátásra. Úgy néz ki, hogy a tendencia folytatódik, ez alatt a rezsim alatt az elmúlt hónapokban havonta több tucat alapot indítanak.
Ez a szabályozás nem feltétlenül teszi lehetővé, hogy ugyanazt a stratégiát tudják követni, mint a hagyományos off shore szigeteken kibocsátott hedge fundokban, az európai platform például nem enged túl magas tőkeáttátelt, ami néhány stratégiában kulcsfontosságú. A másik ilyen kérdés a likviditás, mert Európában legalább heti likviditást kell biztosítani, ez sem passzol feltétlenül minden stratégiához.
Szó esett egyébként arról is, hogy páneurópai adóharmonizációra van szükség a további fejlődéshez. Volt egy szavazás arról, hogy gondolja-e egyáltalán valaki úgy, hogy Európában lehet valami normális, egységes megtakarítási számlatípust létrehozni adóharmonizáció nélkül. Elég egyöntetű volt a válasz, hogy nem, a jelenlévő 250 vezető közül ketten vélték úgy, hogy át lehetne erőltetni enélkül is a szabályozás következő lépését.
Európában minden országban mások a megtakarítási lehetőségek, az egyikben van tartós befektetési számla, vagy akár nyugdíjelőtakarékossági-számla, önkéntes pillérek, másokban meg teljesen másként van az egész. Az egyiknél van adókedvezmény, a másiknál nincs, van, ahol 20 százalék a kamatadó, máshol 0 százalék, és így tovább. Ameddig az adózási környezet nem lesz egységesebb, a UCITS hiába teremti meg a kereteket. Nem véletlenül van egy csomó országban helyi platform, a nagy globális alapkezelőknek van Luxemburgban, Londonban meg Frankfurtban, Párizsban is kibocsátása, mert valamilyen lokális előnnyel jár.
P.: Nehéz azért elképzelni, hogy a teljes európai adórendszer harmonizációja nélkül egy konkrét szektort érintő adózást egységesíteni lehet.
A hatékonyságon tehát jelentősen van mit növelni, ami a befektetőkre háruló költségeket is mérsékelné. Az egész UCITS-rezsim kezd egyfajta európai benchmarkká válni, az elmúlt évek azt bizonyították, hogy elég jól szabályozott rendszer, és ezért különösen Ázsiában és Dél-Amerikában már kezd elterjedni. Hongkongban, Tajvanban már elfogadottak a Luxemburgban kibocsátott UCITS-alapok, és az USA-ban is a legtöbb szakember másként tekint erre a sztenderdre, mint három évvel ezelőtt, amikor még mindenki legyintett rá. Úgy néz ki, hogy az elmúlt időszakban kiállta a piac próbáját ez a struktúra, és Európának óriási lehetőséget jelenthet, ha ezt kihasználja.
P.: Általában véve a vagyonkezelési iparág költségei milyen irányban változnak a válság kapcsán?
S.Á.: A Fund Forumon felszínre került, hogy az egész befektetési szakmára árazási nyomás nehezedik, ami két dologból adódik. Az egyik, hogy az ügyfelek csalódottak, növelni kell a versenyt, a másik pedig az alacsony árazással működő passzív stratégiák előretörése, utóbbi eléggé aggasztja a szakmát. Azonban a globális vagyonkezelési piacon a bevétel 75 százaléka még mindig a tradicionális eszközök vagyonkezeléséből származik, 20 százalék a hedge fundok, és kevesebb mint 5 százalék a passzív stratégiák részaránya. Hiába hatalmas az eszköz, ha alacsony rajta a bevétel.
Volt egy panelbeszélgetés, ahol a legnagyobb európai privátbankok vezetői kijelentették, hogy nem lesznek ETF-ek (tőzsdén kereskedett alapok - a szerk.) az őportfólióikban, de arra már nem szívesen válaszoltak, hogy miért, végül a moderátor mutatott rá, hogy az ok valószínűleg a nyereséghányad. Ezekbe a szegmensekbe azért nem fog bejutni a passzív instrumentum, mert a bevétel jelentős része az alapkezelőtől visszajutatott díjból származik, a passzív termékeknél pedig nincs akkor díjtömeg.
Az árak csökkenését a másik oldalon meg nehézzé teszi az az érdekellentét, ami abból fakad, hogy rengeteg bank az általa tulajdonolt alapkezelő saját termékét értékesíti, ha jó a hozam, ha nem, és a biztosítóknál is hasonló a helyzet. Ezen a téren is változás várható. A válság kapcsán nagyon sok bank válik meg a vagyonkezelési üzletágától, vagy összeolvadnak ilyen üzletágak, de a jogalkotóknak is az a törekvése, hogy az alapkezelők függetlenedjenek az anyacégüktől, az operációt leválasszák, még a HR-t vagy az IT-t se rakják át a bankba. Ezáltal talán megakadályozhatók a jövőbeli dominóeffektusok, az a cél, hogy ha egy alapkezelő bukik, ne rántsa magával a bankját, vagy éppen fordítva.
Ezzel kapcsolatban érdekes kérdés, hogy hogyan kellene alakulni az alapkezelők tulajdonosi struktúrájának. Volt egy szavazás arról is, hogy mi a legjobb az alapkezelő szempontjából, és eléggé egyöntetű volt a válasz: vagy a private-public kombináció, vagy teljesen private a jó megoldás. Az alapkezelés nagy szervezetekbe való beültetésekor nagyon komoly kulturális különbségek adódnak. A kiemelkedően jól teljesítő vagyonkezelők megtartása a globális szervezeteknél szinte lehetetlen, a jövedelmezésük kiugróan magas, egy csomó kulturális konfliktus lép fel más szervezeti egységekkel. Ha viszont ők elmennek, akkor meg nem lesz jó a teljesítmény.
P.: A költségek másik fontos eleme a befektetők számára a vagyonkezelési költségek, díjak mellett az értékesítési jutalék. Ezen a téren milyen trendekről beszélnek a szakmában?
S.Á.: Nagy valószínűséggel itt is csökkenésre kell számítanunk, ami a magyar piacra nem lesz különösebb hatással, mert nálunk eleve nagyon alacsonyan vannak ezek a jutalékok, de külföldön a beszállási díjra komoly nyomás fog nehezedni a jövőben. Emellett például az Egyesült Királyságban 2012-től meg akarják szüntetni, hogy a független pénzügyi tanácsadók folyamatos megújítási jutalékot kapjanak az alapkezelőktől, és csak az induláskor megkapott upfrontért tudnak dolgozni. Szerintem ez kicsit divatjellegű dolog, mert ez a szabály több tranzakcióra ösztökéli a tanácsadót, "pörgetni" fogják az ügyfeleket, és lehet, hogy öt év múlva pont a másik irányba fogják megváltoztatni a szabályozást. Valahol a kettő között kellene megtalálni a középutat.
Ami még érdekes volt, és a magyar piacnak nagyon fontos, hogy az árazásban előbb-utóbb vége lesz annak, hogy "alfa" árat fizetnek a "béta" teljesítményért. Ez a passzív instrumentumoknak köszönhető, az ügyfelek egyszerűen csak azért hajlandók magas díjat fizetni, ami mögött normális teljesítmény, hozzáadott érték van. Egy amerikai cég tartot nagyon jó prezentációt arról, hogy az alapok között válogató "fund selectorok" milyen szempontok alapján engedik a disztribúciós hálózatba az egyes termékeket. Az elmúlt hat évben az élen mindig a termék minősége szerepelt. Ez az, amin nem eshet csorba. A második mindig az ügyfelek kiszolgálásának minősége, az összes többi szempont, a márkanév, a jutalékok mind másodlagosak.
P.: A magyar piacra is igaz ez?
S.Á.: A termék minősége alapvetően a jó track recordot, a stratégiához igazodó, konzisztens teljesítményt jelenti. Szerintem az egyik legnagyobb probléma a magyar piacon, hogy mindenről esik szó, csak a jó minőségű termékekről meg a hozamokról nem, miközben az iparág legnagyobb nemzetközi konferenciáján szinte erről szól minden. Ezért vagyunk, nekünk hozamot kell csinálnunk, nagyon jó minőségű termékeket. Érdekes, hogy a brand egyre jobban háttérbe szorul, lassan a befektetőket sem igazán érdekli, hogy mekkora ház kezeli azt a befektetési alapot, mert látták, hogy a legnagyobbak is képesek egyik napról a másikra elfeküdni.
Magyarországon valami nagyon félresikerült ezen a fronton, mert a magyar vagyonkezelési szakmába bekerült egy olyan termék, amelyik nem ide való, a tőkevédett alapok. Ez Európában általában nem tartozik a vagyonkezelő cégek tevékenysége közé, alapvetően egy investment banki termék, a bankok treasuryjében kellene ezeket előállítani. A magyar piacon ez határozza meg a termékfejlesztés gerincét, emellett főleg a pénzpiaci instrumentumoknak a kezelésére álltunk rá, részvényoldalon a magyar alapkezelők lényegében semmit nem fejlesztenek. Rengeteg piacot el is vesztettek már most. Ezen el kellene gondolkodni az alapkezelési szakmának.
A másik érdekes probléma, hogy itthon egy portfóliómenedzser szinte mindent csinál, ő kezeli a pénzpiaci alapot, a kötvényalapokat, a részvényalapokat és még egyebeket is. Felmerül a kérdés, hogy ő portfoliómenedzser vagy portfoliókonstruktőr. Portfoliómenedzser az, aki a nap 24 órájában azzal foglalkozik, hogy megalapozott befektetési döntéseket hozzon. Nem azzal foglalkozik ideje nagy részében, hogy a bejövő pénzt lekereskedje, befektesse.
A sok feladat, elkülönített számlák, limitek figyelése, kereskedésekre fordított idő, erodálja a portfóliómenedzser erejét. Mi igyekszünk ezt elkerülni. Beszélgettem olyan alapkezelőkkel is kint, akiket hiába keres meg egy holland nyugdíjalap egy 1 milliárd dolláros portfóliókezelési mandátummal, nem fogadja el a megbízást, mert nem akarja szétforgácsolni az erejét az adminisztrációval, pénzáramlások kezelésével, inkább a négy alapjára koncentrál, amik viszont mind a top szegmensbe tartoznak. Ha a portfóliómenedzser tényleg csak egy dologra koncentrál, az érezhető többlethozamot nyújthat, egy hosszú távú megtakarításnál pedig egy-két százalék óriási pénzeket jelent a végeredményben.
P.: Az alapkiválasztási modelljeiteken kellett változtatni az elmúlt időben?
S.Á.: Hála isetenenk nem kellett belenyúlni a rendszerbe, az elvárásainknak megfelelően működik. Valamivel több mozgás van a szektorban, mint amit eleinte gondoltunk, ami miatt a portfóliónk forgási sebessége is megnőtt, de kezelhető mértékben. A Latin-Amerika alapunk portfóliójában például két alapnál is történt szinte egyidőben olyasmi, ami miatt váltanunk kellett. Ez nem jó, de ha az előre lefektetett befektetési procedúránk szerint el kell adnunk egy alapot, akkor nem mérlegelhetünk.
A döntéseket természetesen ellenőrizzük visszamenőleg, és előfordul, hogy kiderül, nem kellett volna kiszállni, de ilyet tíz döntésből csupán kettőnél láttunk. Egy nagy ház egyik feltörekvő piaci alapjánál történt, hogy a két szenior vezető egyszerre hagyta el az alapot, de a helyükre került, viszonylag kevés tapasztalattal bíró portfóliómenedzserrel nem hogy nem romlott, de egyenesen javult az alap teljesítménye.Ezt előre persze nem lehetett látni, jól tettük, hogy ragaszkodtunk a fundamentumokhoz, és eladtuk az alapot a vezetők távozásakor. Eddig szerencsére a hozamaink is minket igazolnak, a hazai versenytársaink között a legjobbak között vannak az alapjaink.
P.: A multimenedzser megközelítés milyen nyomot hagy a költségterhelésen? A drágább alapok között vannak az alapjaitok?
S.Á.: Önmagában a mi 1.5 százalékos alapkezelési díjunk nem drága, de a ha teljes költséghányadost nézzük, nyilván a mögöttes alapok költségterhelése a magasabb terhelésű alapok közé utalja a mieinket, összességében 2.7-3 százalékos is lehet a TER mutatónk. De erre az a válasz, hogy alacsony költségterheléssel is lehet rossz hozamot csinálni, és magassal is lehet jót. Érdemes megemlíteni, hogy mivel akik bekerülnek a mi alapjainkba a legjobbak a világon, nem könnyű velük díjakról alkudozni. Nincsenek rákényszerítve, sokszor az alap "soft closed", azaz nem is szívesen fogad már el új pénzeket, megválogatják a partnereiket.
Készült egyébként egy nemzetközi felmérés a különböző alapszektorokról, az eredményekből pedig az derült ki, hogy a tíz szektorból nyolcnál a multimenedzser alapkezelők tízéves távlatban magasabb költségszint mellett is jóval magasabb hozamot tudtak produkálni, mint az azonos eszközkategóriában direkt befektető alapok.
Nekünk az az izgalmas ebben, hogy a nemzetközi porondon próbáljuk megállni a helyünket. Egyre kiépítettebb egyébként a kapcsolatunk, egyre több terméket vásárolunk különböző alapkezelőktől vagy legalábbis kértünk már be információkat tőlük. Kezdünk beépülni a páneurópai hálózatba, és ez hosszabb távon hatalmas érték lesz, mert a régióban egyelőre mi vagyunk az egyetlen ilyen multimenedzser stratégiát követő szereplő. Nagyon fontos a komoly értékesítési hálózat, ami mögöttünk áll, folyamatos inflow-t biztosít az egészhez, de még rengeteg tere van a növekedésnek. Ahogy felépítettünk egy multimenedzser alapkezelőt, úgy szeretnénk felépíteni a "multisales channelt" is, hogy minél diverzifikáltabb legyen az értékesítésünk.
P.: A válság mennyire alakította át az "open architecture"-rel, azaz az értékesítési csatornák megnyitásával kapcsolatos lelkesedést a nemzetközi piacon?
S.Á.: Érdekes volt látni, hogy miközben pár éve az volt a trend, hogy mindenki átment teljesen "open architecture"-be, most az a tapasztalat, hogy azért ez nem teljesen jó. Az új jelszó sokkal inkább a "guided architecture", azaz több kontrollt igyekeznek gyakorolni az egyes értékesítési csatornákban bekerülő alapkínálat felett, egy-egy alapkezelő nem tudja hirtelen az összes alapját rázúdítani az adott értékesítési hálózatra vagy platformra. Tényleg csak a lehető legjobbakat próbálja meg biztosítani az ügyfélnek, és van benne valamilyen dinamika. Ha valami nem jó, azt kilistázza. Ezzel is lehet hozzáadott értéket teremteni, a szolgáltatónak is óriási plusz bevételi forrás, ha az ügyfél hozamai évi 4-5 százalékkal jobbak, mert hosszú távon az állomány sokkal jobban nő. Mindenkinek jobb, ha nem hagyják, hogy az ügyfél a gyenge alapot vegye meg.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
