A mintegy 97%-os hazai bankkártya penetráció mellett tovább nőtt és eléri a 63 százalékot azok aránya, akik elmondásuk szerint egy héten többször is bankkártyával fizetnek a boltban, a kártyát napi szinten használók aránya pedig már 23% - derül ki a Mastercard friss kutatásából. Az eredményekből arra is fény derült, hogy minden tizedik magyar már neobanki ügyfél is, és hogy már a magyarok egyharmada kezdeményezett tavaly mobilfizetést.
Megemelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát az RBC elemzője, a friss, 12 200 forintos célár 30 százalékos felértékelődési potenciált jelent a jelenlegi árfolyamról.
A Reddit, amely számos online fórumnak ad otthont, 34 dollárra árazta részvényeit a tőzsdei bevezetés során, ezzel a vállalatot közel 6,5 milliárd dollárra értékelve - tudósított a Cnbc. A részvényekkel ma indulhat a kereskedés.
A Cohere, egy mesterséges intelligencia alapmodellt fejlesztő startup, amely az OpenAI ChatGPT-jével versenyez, előrehaladott tárgyalásokat folytat egy 500 millió dolláros tőkebevonásról, körülbelül 5 milliárd dolláros értékelés mellett - értesült a Reuters. Az AI-ban rejlő üzleti lehetőségekről, gyakorlati tapasztalatokról és a legjobb implementációs gyakorlatokról a Portfolio április 23-án konferenciát szervez, regisztráció itt!
Kizárólagos együttműködési keretmegállapodást kötött egymással 2042-éig a CIG Pannónia és az MBH Duna Bank, amelynek anyabankja 2022 óta működik együtt szorosan a biztosítóval, és 2023-ban már a CIG értékesítésének a 37%-át hozta.
A Google bejelentette, hogy a mesterséges intelligencia modellje segítségével sikeresen előre jelezte a folyók okozta árvizeket, egyes esetekben akár hét nappal előre. Az eredményeket a Nature tudományos folyóiratban publikálták - számolt be az Engadget. Az AI-ban rejlő üzleti lehetőségekről április 23-án konferenciát rendez a Portfolio, itt lehet regisztrálni.
Egy ezer mérföldes út első lépéseit tette meg az ország legnagyobb alkuszcége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz a biztositasipiac.hu elindításával, amellyel nem a magyar biztosítási piac kannibalizációját, hanem annak fejlesztését ígérik. Minden kezdet nehéz, ennek megfelelően lassabban indult el a lakásbiztosítási kampány is – mondja Keszthelyi Erik elnök-vezérigazgató, akivel az online biztosításközvetítésről, a lakásbiztosítási kampányról, az érdekeltségükbe tartozó CIG Pannónia növekedéséről és a Posta Biztosítók mára biztosan meghiúsult megvásárlásáról is beszélgettünk.
Az elmúlt napokban vegyes mozgások jellemezték a tőzsdéket, a befektetők inkább kivártak az amerikai jegybank ma esedékes kamatdöntő ülése előtt. Ugyan tegnap az amerikai tőzsdék felpattantak, és ezek után a vezető ázsiai indexek is feljebb kerültek, az Egyesült Államokban egészen a Fed döntéséig csak iránykeresés látszott, utána viszont beindult a rakéta.
A Spotify svéd digitális zenei óriás, nyilvánosságra hozta, hogy összesen 9 milliárd dollárt fizetett a 2023-as streaming jogdíjakból a zenészeknek. Fennállásuk óta ez a legnagyobb utalás, amit a művészek felé teljesítettek – számolt be az Euronews.
Ma gyakorlatilag egész nap oldalaztak a tőzsdék, nem csak Európában, de jelenleg az Egyesült Államokban is ez látszik, a befektetők ugyanis kivárnak a Fed este érkező kamatdöntése előtt. Ezzel összhangban a magyar piacon sem láttunk jelentős elmozdulásokat, a BUX gyakorlatilag a tegnapi záróértékétől kevesebb mint 50 pontra fejezte be a mai kereskedést.
A német BioNTech profitja több mint 90 százalékkal esett vissza az előző évihez képest, miután egyre csökken a Covid-vakcinák iránti kereslet, ami a cég várakozásai szerint csak jövőre érheti el a mélypontot.
Nem minden bank készült el a fejlesztéssel a fizetési kérelmek fogadására, ezért született meg a döntés, hogy inkább eltolják a határidőt - derült ki a Számlázz.hu fintech szakmai rendezvényének kerekasztal beszélgetéséből. Április elsejétől azonban minden bank képes lesz fogadni a kérelmeket, ami új lehetőségeket nyit meg a piaci és az állami szereplők előtt. A lakossági banki ügyfelek számára ingyenes lesz a fizetési kérelmekre válaszul küldött átutalás, amely az elektronikus számlabefizetésnek és a sárga csekkeknek is alternatívájává válhat. Az elektronikus fizetések és a készpénz jövőjéről, a kereskedők AFR 2.0-val kapcsolatos várakozásairól és a csalásokról is szó volt az eseményen.
Számos befektető, több különálló szélerőmű-parkja is megépülhet Északnyugat-Magyarországon, de csak úgy, hogy egyetlen kapcsoló állomáson keresztül táplálhatnak be az átviteli hálózatra – jelezték a szerdai online piaci fórumon a MAVIR illetékesei. Kiderült, hogy összesen 1359 MW csatlakozási igény jelentkezett a 400 kV-os feszültségszintre, és közülük kell legalább 670 MW-nak felcsatlakoznia az említett térségben. Mindez megerősítette a Portfolio minapi értelmezését, azóta pedig azt is megtudtuk, hogy Győr környékén fogják kijelölni azt a néhány km-es sugarú kört, ahol létrejöhetnek a szélerőmű-parkok, mert abban a térségben olyanok a szélviszonyok, hogy viszonylag kis hálózatfejlesztéssel megoldható ennyire nagy szeles kapacitás csatlakoztatása. Az ország más térségeiben csak úgy létesülhetnek új szélerőművek, ha nem igénylik a betáplálási kapacitás növelését, vagy eleve be sem táplálnak a hálózatba. Azt az értelmezésünket is megerősítette a mai fórum, hogy a második közzétételi eljárásban beömlött rengeteg új naperűmű projekt nem fog csatlakozási lehetőséget kapni, elutasítják őket a most pénteki határidőkor. A nap- és szélerőmű csatlakozási és zöld áram elosztási kérdésekről is szó lesz a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment konferenciáján, további részletek itt érhetők el.
Tavaly Joe Biden amerikai elnök kormányzata feldühítette a nagy technológiai vállalatokat (Big Tech cégeket) és egyéb, a személyes adatainkból hasznot húzó cégeket képviselő lobbistákat azzal, hogy elvetette azt a javaslatot, amely az adatvédelem, az online polgári jogok és szabadságjogok, valamint a versenyjogi biztosítékok amerikai szabályozásának csorbítását célozta volna. Most pedig Biden új, az amerikaiak adatvédelméről szóló rendelete rávilágít arra, hogy a lobbistáknak jó okuk volt az akkori felháborodásukra.
A Volkswagen új automatizált vezetési technológiákat hoz a sorozatgyártásba, mivel elmélyíti partnerségét a Mobileye vállalattal az autóvezetési technológiák terén - jelentette a Reuters.
A március 17-ei adatok szerint 100 ezer szerződéskötést hozott az idén először meghirdetett márciusi lakásbiztosítási kampány, ebből 36 ezer a nettó növekmény. További 61 ezren átdolgozták meglévő lakásbiztosításukat, a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások (MFO) aránya pedig az új szerzésben 22%-ra nőtt – derült ki az MNB mai sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentették: új MNB-indexet indítanak a lakásbiztosítási díjak alakulásáról.
Az Intel 8,5 milliárd dollár támogatást kapott a Fehér Háztól a CHIPS Act keretében, ami az amerikai félvezetőgyártás előmozdítását célozza. A vállalat emellett további 11 milliárd dollár kölcsönre is számíthat - közölte a Cnbc. A befektetők kedvezően fogadták a hírt, több mint 3 százalékos pluszban indíthatja majd a napot az Intel.
A Kering francia luxuskonszern részvényei 14 százalékos esést könyveltek el, miután a cég bejelentette, hogy a Gucci eladásai az első negyedévben várhatóan 20 százalékkal csökkennek az előző évhez képest, főként az ázsiai piaci tranzakciók visszaesése miatt, ami a csoport teljes bevételének 10 százalékos csökkenését vetíti előre - számolt be a Cnbc.
Az elektromos autókra való átállás útja igencsak göröngyös, és nem olyan sima, mint ahogy azt mondjuk a klímavédők elképzelték. A "hagyományos" autógyártóknak nem érdeke a gyors átállás (ha egyáltalán), jó pénzt keresnek a belsőégésű motoros autókkal, meg is tesznek mindent azért, hogy számukra kedvező szabályozásnak kelljen megfelelni. Most éppen az Egyesült Államokban értek el nagy sikert, az autógyártók nyomására felpuhították az ottani szabályokat. Persze, itt is van egy politikai szál.