Portfolio
Elromlott a hangulat pénteken a tőzsdéken, Ázsiában jelentős mínuszban zárt reggel a hongkongi és a kínai index, és az európai indexek is esnek, leginkább az utazási szektor gyengélkedik Európa legforgalmasabb repterének lezárása után. Kezdetben délután sem volt szebb a kép, csökkenésekkel nyitottak az amerikai részvénypiacok, miután érkeznek az első jelzések a vállalatok, ma éppen a FedEx és a Nike felől, hogy a vámok és az amerikai gazdasággal kapcsolatos bizonytalanság hat az eredményekre. Majd végül pozitív fordulat bontakozott ki a tengerentúli részvénypiacokon, amit Donald Trump vámpolitikával kapcsolatos kijelentése is fűtött.

Makroadatok tekintetében kevésbé izgalmas a nap, a befektetők a jegybankári üzenetetek emésztik az elmúlt napokból, és mai esemény, hogy Németországban elfogadták az óriási fiskális élénkítőcsomagot, amivel megnyílt az út az infrastrukturális beruházások és a hadiipari kiadások növelése előtt.
Megosztás

Fontos kijelentést tett Trump a vámokról

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy rugalmasan fogják kezelni a viszonossági alapon bevezetendő vámokat, miközben látszólag ellenezte a kivételek lehetőségét.

Fontos kijelentést tett Trump a vámokról
Megosztás

Nyereséggel fejezték be a napot

Végül sikerült mindhárom vezető amerikai részvényindexnek a pozitív tartományban befejeznie a hét utolsó kereskedési napját: a Dow Jones és az S&P 500 index 0,08%-ot emelkedett, a Nasdaq 0,5%-kal került feljebb.

Ez azt is jelenti, hogy a nyitásban látott jelentős mínuszokat le tudták dolgozni a fordulatnak köszönhetően az amerikai tőzsdék.

Megosztás

Pluszban a Nasdaq

A technológiai részvények vezetik az emelkedést a pénteki kereskedésben a tengerentúlon. Ennek is köszönhető, hogy elsőként a 3 vezető részvényindex közül a Nasdaq került a pozitív tartományba, 0,05%-os pluszban is járt.

Megosztás

Kapaszkodnak tovább az amerikai indexek

Még mindig a negatív tartományban járnak az amerikai tőzsdeindexek, azonban van némi javulás a rossz nyitás után. A Dow Jones 0,24%-os, az S&P 500 index 0,4%-os mínusznál jár, a Nasdaq 0,27%-ot esett eddig.

A fordulatot a technológiai részvények feltámadása hozta el a piacokra.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Mínuszos nyitás után kapaszkodnak az amerikai tőzsdeindexek

Nagyobb veszteséggel indították a pénteki napot a tengerentúli részvénypiacok, azóta viszont oldódik a feszültség. A Dow Jones már csak 0,25%-os csökkenésben van, az S&P 500 0,35%-os mínuszba jött vissza, míg a Nasdaq körülbelül stagnál.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Esett a BUX

Ma a BUX-index 0,4 százalékos mínuszban fejezte be a napot, a hazai nagypapírok közül pedig csak a Mol tudott pluszban zárni, 1 százalékot emelkedtek a cég részvényei.

Ami a többi blue chipet illeti, az OTP és a Richter egyaránt 0,4-0,4, a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékos mínuszban zárt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nincs hiány jó lehetőségekből - Nagy izgalmak jöhetnek ennél az olcsó német részvénynél

Ahogy az amerikai bizonytalanságok közepette a befektetők figyelme egyre inkább az európai piacok felé fordul, sok izgalmas lehetőséget lehet találni a piacokon. Mostani elemzésünkben is egy európai részvényt fogunk bemutatni, amelyben ráadásul most nemcsak a technikai kép lehet vonzó, hanem az is, hogy meglehetősen olcsó a papír. Miközben a legtöbben a hadiipari és pénzügyi cégeket pásztázzák, akadnak más, kevésbé feltűnő, de annál ígéretesebb befektetések is – ezek közé tartozik a Bayer részvénye is.

Megosztás

Amiről szinte senki nem beszél: érik a fordulat az izgalmas befektetésnél

Az elmúlt hónapokban több kedvezőtlen fejlemény is borzolta a kedélyeket a zöld átálláshoz nélkülözhetetlen urán piacán: Kínában berobbant a DeepSeek mesterséges intelligencia modellje, ami megkérdőjelezte az adatközpontok magas energiaigényének narratíváját, ráadásul Donald Trump amerikai elnök vámpolitikája is fokozta a bizonytalanságot a piacon. A befektetők azonnal reagáltak, az urána ára beszakadt. A fundamentumok és a kereslet-kínálati kilátások ismeretében viszont arra lehet következtetni, hogy erőteljes túlreagálásról van szó, az áresés pedig vonzó beszállási lehetőséget jelenthet azoknak a befektetőknek, akik nem riadnak vissza a heves piaci mozgásoktól. Elemzésünkben több izgalmas lehetőséget is megvizsgálunk, amiken keresztül a befektetők kivehetik a részüket az urán-sztoriból.

Amiről szinte senki nem beszél: érik a fordulat az izgalmas befektetésnél
Megosztás

Meghirdették az MBH Jelzálogbank közgyűlését

Az MBH Jelzálogbank Nyrt. 2025. április 22-én 14 órai kezdettel tartja éves rendes közgyűlését - közölte a társaság a BÉT honlapján.

Meghirdették az MBH Jelzálogbank közgyűlését
Megosztás

Korrekcióban az arany

Lejjebb húzódott a héten elért 3057,5 dolláros csúcsáról az arany pénteken. A nemesfém árfolyama jelenleg 1 százalékos mínuszban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Az arany mellett az ezüstöt is adják a befektetők, a fém árfolyama 2,1 százalékos mínuszban van jelenleg.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Továbbra is lefelé az irány

A vezető amerikai részvényindexek közül a Dow Jones, az S&P 500, valamint a Nasdaq 0,6 százalékos mínuszban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A vezető európai börzék közül a DAX eközben 0,7, a CAC és a FTSE pedig 0,6-0,6 százalékos mínuszban vannak.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Romló piaci hangulatban is stabil a forint

A mai nap összességébe negatív a befektetői hangulat a pénzpiacokon. A nemzetközi részvényindexek esnek, a dollár erősödik, az amerikai államkötvényhozamok csökkennek. Ennek ellenére a forint erősödni tud és már 399 alatt jár az árfolyam, míg a dollárral szemben 368 körül áll a magyar fizetőeszköz árfolyama.

Romló piaci hangulatban is stabil a forint
Megosztás

Fontos bejelentés érkezett a Molról: létrejön egy közös vállalat

a Mol és a TPAO közös vállalatot hoznak létre, és a török fél több mint 15 millió dolláros beruházást tervez e tekintetben Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ankarában.

Fontos bejelentés érkezett a Molról: létrejön egy közös vállalat
Megosztás

Tovább vette a saját részvényeit a Telekom

Újabb saját részvényeket vásárolt a mai kereskedésben a Magyar Telekom, ezzel teljesítette az összesen 1,7 milliárd forintos saját részvény vásárlást, ami még a tavalyi indított programból maradt fenn.

Tovább vette a saját részvényeit a Telekom
Megosztás

Mutatjuk, min áll vagy bukik a részvénypiaci emelkedés

Miután 10-13%-ot estek az amerikai részvénypiaci indexek, sokan már a vételi lehetőségeket keresik. Előretekintve az egyik legfontosabb kérdés, hogy a mostani kockázatok közepette mennyire lehet gyors az amerikai részvénypiacok visszapattanása, vagy inkább csak oldalazás jöhet, netán még bőven van tér a további esésre. A válasz most sem a részvénypiac oldaláról érkezik, hanem egy keveset emlegetett piaci szegmens viselkedésére érdemes figyelni.

Mutatjuk, min áll vagy bukik a részvénypiaci emelkedés
Megosztás

Mínuszos nyitás az amerikai tőzsdén

Nem jó a hangulat az amerikai tőzsdéken sem, az irányadó indexek jelentősebb esésekkel nyitottak:

  • Dow -0,8%
  • S&P 500 -0,8%
  • Nasdaq -0,9%.

Nem segítettek ma a vállalati hírek sem, a FedEx árfolyama 11 százalékot zuhant, miután a szállítmányozási vállalat csökkentette eredményvárakozásait az amerikai gazdaság gyengélkedésére és bizonytalanságára hivatkozva.

A Nike papírjai pedig közel 9 százalékot estek, miután a sportszergyártó óriás közölte, hogy a folyó negyedévben az elemzői várakozásoktól elmaradó bevételi számokat közölhet az amerikai vámok és a romló fogyasztói bizalom közepette.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Megvan, mikor tartja közgyűlését a Waberer's

Április 22-re, 10 órai kezdettel hirdette meg éves rendes közgyűlését a Waberer’s – derül ki a BÉT-en közzétett meghívóból.

Megvan, mikor tartja közgyűlését a Waberer's
Megosztás

Így reagált a DAX a német fiskális csomag elfogadására

A kétharmados többséget jelentősen meghaladó szavazattal fogadták el Németország óriási fiskális csomagját, amivel megnyílt az út az infrastrukturális beruházások és a hadiipari kiadások növelése előtt. Erre számítottak a befektetők, így a tőzsde sem reagált különösebben nagy elmozdulással a hírre, a DAX továbbra is jelentősebb, 0,9 százalékos mínuszban áll.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Elfogadták a német fiskális csomagot, indulhat a költekezés

A kétharmados többséget jelentősen meghaladó szavazattal fogadták el Németország óriási fiskális csomagját. Ezzel megnyílt az út az infrastrukturális beruházások és a hadiipari kiadások növelése előtt.

Elfogadták a német fiskális csomagot, indulhat a költekezés
Megosztás

Felemásan teljesítenek az hazai blue chipek

Elromlott a hangulat az európai tőzsdéken, az irányadó indexek fél és egy százalék közötti mínuszban állnak, a BUX is esik, de csak minimálisan, amiben a Magyar Telekom és a Mol emelkedése segít.

Felemásan teljesítenek az hazai blue chipek
Megosztás

Eljött az európai részvények ideje? Rég nem voltak ilyen optimisták a stratégák

A pénzügyi szektor egyre optimistább az európai részvénypiacok kilátásait illetően, a szakértők sorra emelik előrejelzéseiket és céláraikat. A befektetők bizalmát erősíti a német költségvetési csomag elfogadása, az EKB várható kamatcsökkentései és az ukrán háború esetleges lezárásának reménye - írta meg a Bloomberg.

Eljött az európai részvények ideje? Rég nem voltak ilyen optimisták a stratégák
Megosztás

Tűz bénította meg Európa legforgalmasabb repterét, napokig tarthat a káosz

A londoni Heathrow repülőtér áramellátási problémák miatti leállása komoly veszteséget okoz és napokig hatással lehet a globális légi közlekedésre. A szakértők megkérdőjelezik, miért nem volt megfelelő vészhelyzeti terv a világ egyik legforgalmasabb repülőterén.

Tűz bénította meg Európa legforgalmasabb repterét, napokig tarthat a káosz
Megosztás

Több mint 1 százalékos mínuszban a DAX

Nyomás alá kerültek az európai tőzsdék, a DAX 1,1 százalékos mínuszban áll, a Stoxx 600 0,8 százalékot esett, a CAC-40 0,7 százalékot csökkent, míg az FTSE-100 0,4 százalékos mínuszban jár.

A DAX legnagyobbat eső részvénye ma a Rheinmetall, 4,5 százalékos eséssel.

A leggyengébben teljesítő szektor ma az utazás a Heathrow lezárását követően, ami számos nagy európai légitársaságnál okoz komoly fennakadásokat, különösen a British Airwaysnél, amelynek fontos bázisa a Heathrow. A többi nagy európai légitársaság, amelynek jelentős operációja van a nagy londoni repülőtéren, mint a Lufthansa és az Air France-KLM, szintén lefelé vette az irányt, de esik a easyJet is, amelynek fontos piaca az Egyesült Királyság.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Olyat zuhant a török tőzsde, hogy kétszer is fel kell függeszteni pénteken a kereskedést

Az isztambuli tőzsde kereskedését pénteken kétszer is fel kellett függeszteni a jelentős árfolyamesések miatt a szerda óta tartó belpolitikai feszültségek közepette, miután Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester őrizetbe vétele országszerte tiltakozásokat váltott ki.

Olyat zuhant a török tőzsde, hogy kétszer is fel kell függeszteni pénteken a kereskedést
Megosztás

Begyújtotta a rakétákat az MBH Bank: elképesztő, amit a magyar lakosságnál műveltek

Impresszív növekedési számokat közölt az MBH Bank, különösen a lakossági üzletágban, amiben a Fundamenta tavaly lezárt felvásárlásának is jelentős szerepe van, de az organikus bővülés is rendkívül erőteljes volt. Két példa: a bank lakossági hitelállománya 37%-kal, piaci részesedése az lakáshitelezésben négyszeresére emelkedett 2024-ben. A bevételeket kissé megviselte ugyan a kamatkörnyezet csökkenése, ám a társaság korrigált adózás utáni eredménye így is csaknem elérte az egy évvel korábbit: 236 milliárd forint volt tavaly.

Begyújtotta a rakétákat az MBH Bank: elképesztő, amit a magyar lakosságnál műveltek
Megosztás

Így nyitottak az európai tőzsdék

Csökkenéssel kezdik a kereskedést az irányadó nyugat-európai indexek:

  • a Stoxx 600 0,4 százalékot esett
  • a DAX 0,3 százalékos mínuszban
  • a CAC-40 0,4 százalékkal került lejjebb
  • a FTSE-100 0,3 százalékos csökkenést mutat.
Megosztás

Erősen kezdi a napot a Magyar Telekom

Eséssel indul a kereskedés a vezető európai tőzsdéken, a magyar piacon egyelőre nincs nagy mozgás, a blue chipek közül a Magyar Telekom viszont tovább emelkedik.

Erősen kezdi a napot a Magyar Telekom
Megosztás

Esik a British Airways anyavállalata a Heathrow leállásának hírére

A British Airways anyavállalata, az IAG a részvényei 3 százalékos csökkenéssel kezdik a pénteki kereskedést, miután a Heathrow repülőtér közölte, hogy egész nap zárva lesz, azt követően, hogy egy közeli elektromos alállomáson keletkezett tűz miatt megszűnt az áramszolgáltatás.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A British Airways 341 járatot üzemeltetett volna ma a Heathrow repülőtérről. A járattörlések miatti kártérítési költségek jelentősek lehetnek, a Jefferies elemzői szerint

a 2025-ös csoportszintű EBIT 1-3 százalékát elérhetik.

Kisebb, 1 százalékos csökkenéssel nyitott a Lufthansa részvénye is, amely szintén sok járatot üzemeltet a legnagyobb forgalmú európai reptéren.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A fapadosok közül az easyJet, amely szintén jelentős brit operációval rendelkezik, 3 százalékos mínuszban áll.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Vesztésre áll az Apple a streaming piacon?

Az Apple streaming szolgáltatása évi egymilliárd dolláros veszteséget termel, miután a vállalat kemény versennyel és egyre válogatósabb fogyasztókkal néz szembe. A szolgáltatás előfizetői lemorzsolódása a legmagasabb a piacon, miközben a cég egyedi stratégiát követ a streaming háborúban - számolt be a Yahoo Finance.

Vesztésre áll az Apple a streaming piacon?
Megosztás

Sorra szabadulnak autóiktól a Tesla-tulajdonosok

Rekordszámú Tesla-tulajdonos válik meg elektromos autójától, miközben Elon Musk kormányzati pozíciója és a márka körüli ellentmondások egyre erősebben befolyásolják a vásárlói döntéseket - foglalta össze az Edmunds autókereskedelmi oldal legfrissebb elemzését a Cnbc.

Sorra szabadulnak autóiktól a Tesla-tulajdonosok
Megosztás

Keményen megütik a Nike-t az amerikai vámok

A Nike jelentős forgalomcsökkenést prognosztizál a jelenlegi negyedévre az új vámok, a csökkenő fogyasztói bizalom és a vártnál lassabb üzleti fordulat miatt - írta meg a Cnbc.

Keményen megütik a Nike-t az amerikai vámok
Megosztás

"Armageddonról" beszélt Elon Musk, arra kérte a Tesla-dolgozókat, hogy tartsanak ki

Elon Musk egy váratlan vállalati gyűlésen próbálta megnyugtatni a Tesla alkalmazottait a cég részvényeinek zuhanása és az egyre növekvő politikai feszültségek közepette. A milliárdos vezérigazgató szerint a viharos időszak ellenére fényes jövő vár a vállalatra - tudósított a Bloomberg.

Megosztás

Mi történik a tőzsdéken?

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones stagnált, a S&P 500 0,2 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,3 százalék mínuszban fejezte be a napot, miután a befektetők a Fed legutóbbi ülése után próbálták értékelni a gazdasági kilátásokat.
  • Az ázsiai tőzsdéken több piacon jelentős esés bontakozott ki ma reggel, a Hang Seng 2,29 százalékot esett, míg a Shanghai Composite 1,4 százalékos mínuszban áll. A Nikkei tegnapi záróértéke körül mozog.
  • Csökkenéssel nyithatnak az európai tőzsdék a DAX futures 0,5 százalékos mínuszt jelez előre a nyitásra.
  • Az amerikai részvénypiacokon, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,1 százalék mínuszban nyithat, a S&P 500 0,2 százalékot eshet, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal kerülhet lejjebb.

Mi várható makro fronton?

Ma Japánban a februári inflációs adatokat teszik közzé, míg Németországban és az euróövezetben a márciusi BMI-indexek jelennek meg.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 22,7 százalékos elmozdulással a WIG20 index áll az élen, a sereghajtó 6,4 százalékos eséssel a Nasdaq index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 38,1 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 2,4 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 15,9 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 41 953,32 0,0% 2,8% -5,0% -1,4% 6,2% 118,8%
S&P 500 5 662,89 -0,2% 2,6% -7,4% -3,7% 8,4% 145,7%
Nasdaq 19 677,61 -0,3% 2,4% -10,8% -6,4% 7,9% 181,3%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 37 751,88 0,0% 2,6% -2,4% -5,4% -5,6% 128,1%
Hang Seng 24 219,95 -2,2% 3,2% 7,3% 20,7% 46,4% 6,2%
CSI 300 3 974,99 -0,9% 1,6% 1,2% 1,0% 10,9% 8,8%
Európai részvényindexek              
DAX 22 999,15 -1,2% 1,9% 3,1% 15,5% 27,7% 157,6%
CAC 8 094,2 -0,9% 2,0% -0,3% 9,7% -0,8% 99,9%
FTSE 8 701,99 -0,1% 1,9% 0,5% 6,5% 12,5% 67,6%
FTSE MIB 39 188,17 -1,3% 3,1% 2,5% 14,6% 14,3% 149,1%
IBEX 13 306,3 -0,8% 3,8% 2,6% 14,8% 23,8% 106,5%
Régiós részvényindexek              
BUX 90 294,63 0,3% 4,2% 2,6% 13,8% 36,8% 191,6%
ATX 4 285,04 -1,2% 2,3% 6,4% 17,0% 24,1% 126,8%
PX 2 082,16 -0,5% 2,6% 4,2% 18,3% 39,2% 181,8%
WIG20 97 609,94 -0,8% 2,8% 5,0% 22,7% 22,5% 137,2%
Magyar blue chipek              
OTP 25 250 -0,2% 4,5% 2,9% 16,4% 46,4% 184,8%
Mol 2 908 0,8% 4,5% -2,0% 6,5% -2,1% 57,9%
Richter 10 650 0,5% 2,2% 0,1% 2,4% 14,2% 88,8%
Magyar Telekom 1 760 2,0% 7,3% 22,4% 38,1% 97,5% 402,9%
Nyersanyagok              
WTI 68,55 1,7% 2,6% -5,9% -5,4% -17,2% 205,6%
Brent 72,15 1,2% 2,7% -5,7% -3,5% -16,1% 161,7%
Arany 3 042 0,2% 2,1% 3,5% 15,9% 41,0% 104,6%
Ezüst 33,45 -0,1% -1,4% 1,4% 12,7% 34,3% 166,7%
Devizák              
EURHUF 398,9 0,2% -0,1% -0,9% -3,0% 1,0% 13,9%
USDHUF 367,7515 0,4% 0,0% -4,3% -7,4% 1,1% 12,2%
GBPHUF 476,4150 0,3% -0,1% -1,8% -4,3% 3,4% 24,8%
EURUSD 1,0847 -0,3% -0,1% 3,6% 4,8% -0,1% 1,5%
USDJPY 150,0250 0,0% 1,6% 0,3% -4,5% -1,1% 34,8%
GBPUSD 1,2973 0,0% 0,2% 2,6% 3,6% 2,1% 10,5%
Kriptovaluták              
Bitcoin 84 158 -3,1% 3,8% -14,4% -10,8% 24,0% 1 255,2%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,23 -0,4% -0,7% -6,1% -7,5% -1,1% 351,0%
10 éves német állampapírhozam 2,75 -0,7% -2,7% 9,6% 16,4% 13,8% -911,5%
10 éves magyar állampapírhozam 7,18 0,1% -1,4% 5,4% 8,5% 7,8% 129,4%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: champc

Megosztás

Gyengülés az amerikai tőzsdéken

Szerdán kamatdöntő ülést tartott az amerikai jegybank, a Fed nem változtatott az irányadó kamaton, magasabb inflációval és alacsonyabb gazdasági növekedéssel számol a jegybank. A tegnapi kamatdöntésre és az azt követő jegybanki kommentekre pozitívan reagáltak a piacok, a vezető amerikai részvényindexek mind emelkedéssel zártak, az európai tőzsdéken mérsékelt emelkedéssel indult a nap, azóta viszont elromlott a hangulat, a német tőzsde is lefordult, az autógyártók és a pénzügyi cégek részvényeit ütötték meg, de nagyot esett a Rheinmetall árfolyama is. Amerikában is estek az indexek.

Gyengülés az amerikai tőzsdéken

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet