
Pénteken egy nagyfeszültségű elektromos alállomás 25 ezer liter hűtőolajat tartalmazó transzformátora kigyulladt, emiatt teljesen megszűnt a legnagyobb forgalmú európai repülőtér áramellátása.
Heathrow-t 18 órányi időtartamra lezárták, és 63 ezer környékbeli lakás is áram nélkül maradt.
A hivatalos összesítés szerint a Heathrow lezárása miatt 1357 érkező és induló járatot kellett törölni, és ez hozzávetőleg negyedmillió utast érintett. A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint 120 olyan repülőgépet, amely a zárlat elrendelésének idején már úton volt Heathrow felé, kitérő repülőterekre kellett átirányítani, és ezek a járatok 21 ország 50 repülőterén szálltak le.
Az információs szakportál szerint egyedül a New York-i John F. Kennedy repülőtérről 28 járat volt úton Heathrow felé, amikor a londoni repülőtér forgalmát felfüggesztették. Heathrow kiemelt stratégiai fontossága miatt a vizsgálat irányítását a Scotland Yard terrorizmusellenes parancsnokságának nyomozói vették át.
A londoni rendőrség ugyanakkor kedd este bejelentette, hogy
a tűz okainak kiderítésére indított vizsgálat semmiféle gyanús körülményt nem tárt fel, így a nyomozók már nem kezelik az incidenst potenciális bűncselekményként.
A tűz óta parázs vita zajlik a Heathrow igazgatósága és az országos áramelosztó cég, a National Grid között arról, hogy szükség volt-e a repülőtér ilyen hosszú lezárására. A National Grid érvelése szerint Heathrow két másik elektromos alállomásról is vételezhet áramot, és mindkettő önállóan is képes biztosítani a légikikötő működtetéséhez szükséges áramellátást.
Thomas Woldbye, a Heathrow vezérigazgatója szerint ugyanakkor a leállás után a liftektől az üzemanyagtöltő rendszereken és az utashidakon át az informatikai hálózatig a repülőtér minden egyes műszaki berendezését egyenként kellett újraindítani és ellenőrizni biztonságos működésüket.
A lezárástól és a járattörlésektől érintett légitársaságok már jelezték, hogy jogi útra terelik az ügyet, ha nem sikerül dűlőre jutni a Heathrow-t üzemeltető céggel a kártérítés kérdésében.
Előzetes számítások szerint a forgalomkiesés miatt 20 millió font (csaknem 9,6 milliárd forint) kár érhette a légitársaságokat, és az utasoknak fizetendő kártérítés 1-3 százalékkal csökkentheti a Heathrow-t használó legnagyobb légitársaság, a British Airways anyavállalatának üzleti eredményét.
Címlapkép forrása: Maja Smiejkowska/PA Images via Getty Images
Bejelentette az atomhatalom: tízezrével küldenének katonákat Ukrajnába, már azt is tudni, pontosan hova
Azonnal készen állnának a válaszcsapásra.
Megszületett a nagy megállapodás Kijev és Washington között, már azt is tudni, mikor írják alá
Maradtak még nyitott kérdések.
Állampapírból ingatlanba ülnek át a befektetők? Elárulta az igazságot az OTP
Az OTP Ingatlanpont szerint elindult a folyamat.
Eszkalálódik a kereskedelmi háború, ütik az autóipari részvényeket
25 százalék büntetővámot jelentett be Trump.
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm
Ingyenmunka a tudományban
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In
10 pontban az arcfelismerő rendszer gyülekezési joggal összefüggő alkalmazásáról
Az elmúlt héten az Országgyűlés jelentősen korlátozta a gyülekezés szabadságát biztosító alapjogot Magyarországon. Az aránytalan és szükségtelen jogkorlátozás kapcsán számos fontos s
"The Art of the Deficit" - hogyan oldja meg Németország Amerika problémáját
Trump a külkereskedelmi hiányra mutogat, amikor arról beszél, hogy üzleti partnerei kihasználják. De önmagában a hiányra mutatni félrevezető: személyesen munkaadómmal például elég komoly t
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek

AI funkció és 1300 új részvény a Lightyear kínálatában (x)
A göngyölegtisztítás új korszaka a Logicon Investnél: automatizáció és fenntarthatóság (x)
Interjú Tirpák Istvánnal, a Logicon Invest Magyarország Kft. tulajdonosával

- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Olyan áremelkedés zajlik Magyarországon, hogy újra közbelép a kormány - Mi történik itt már megint?
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen