Szárnyaltak a tőzsdék Európában, Amerika is felfelé vette az irányt
Üzlet

Szárnyaltak a tőzsdék Európában, Amerika is felfelé vette az irányt

Portfolio
Gyengén indították a hetet a tőzsdék, az új amerikai vámok bevezetése egyértelműen negatívan befolyásolta a piaci hangulatot. Kedden életbe léptek a Kanadával, Mexikóval, és Kínával szembeni új vámok, de úgy látszik, hogy nem kell sokat várni az újabb nagy fordulatra, hiszen Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter arról beszélt, hogy Trump még ma bejelentést tehet egyfajta kompromisszumos megoldásról Kanadával és Mexikóval.

Közben a következő német kormány megalakításában részt vevő CDU és az SPD tegnap megállapodott egy 500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozásáról és a hitelfelvételi szabályok felülvizsgálatáról, a cél a hadsereg megújítása és a növekedés beindítása Németországban. Erre a hírre ralizik a német tőzsde.

Ami a piaci mozgásokat illeti, a tegnapi csúnya amerikai és európai esés után ma már javulni kezdett a hangulat Ázsiában, és az európai piacok is erőteljesen emelkedtek, Amerikában eközben csak óvatos mozgásokat láthattunk a nyitást követően, estére azonban már egyre határozottabb az emelkedés.
Megosztás

Már több mint 3 éves mélyponton az olajár

Az olajárak negyedik egymást követő napon is csökkentek, miután az amerikai nyersolajkészletek a vártnál nagyobb mértékben nőttek. A piacot továbbra is nyomás alatt tartja az OPEC+ áprilisi termelésnövelési terve és az USA Kanadára, Kínára és Mexikóra kivetett vámjai, ennek eredményeként pedig már több mint 3 éves mélyponton van a Brent hordónkénti árfolyama.

Már több mint 3 éves mélyponton az olajár
Megosztás

Egyre fentebb

A Nasdaq már 1,3, a Dow Jones 1,2, az S&P 500 pedig 1,1 százalékos pluszban van.

Megosztás

Rákapcsolt Amerika

A Nasdaq 1,1, a Dow Jones és az S&P 500 pedig egyaránt 1-1 százalékos pluszban vannak.

Megosztás

Fontos kéréssel álltak az autógyártók Trump elé

Donald Trump kedden telefonos egyeztetést folytatott az amerikai autógyártó óriások vezetőivel a vámtarifák esetleges 30 napos halasztásáról, miközben a gyártók további amerikai beruházásokat helyeztek kilátásba.

Fontos kéréssel álltak az autógyártók Trump elé
Megosztás

A DAX vezetésével emelkedtek a vezető börzék

A német DAX index 3,4 százalékos pluszban zárt szerdán, eközben a francia CAC index 1,6 százalékkal került feljebb, míg az angol FTSE stagnált.

Megosztás

Az OTP vezetésével ralizott a magyar tőzsde

Kedvező nemzetközi hangulat mellett emelkedett ma a magyar tőzsde. A ralit a blue chipek közül az OTP vezette.

Az OTP vezetésével ralizott a magyar tőzsde
Megosztás

Politikai háborúvá fajulhat a német gigaköltekezés

Németország következő kormányának lehetséges koalíciós pártjai megállapodtak egy 500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozásában és a hitelfelvételi szabályok átalakításában. A történelmi léptékű költségvetési fordulat felrázta a piacokat, és reményt adott Európa legnagyobb gazdaságának fellendítésére. Azonban két ellenzéki már most perek sorát ígéri az adósságfék lazítása miatt.

Politikai háborúvá fajulhat a német gigaköltekezés
Megosztás

Kisebb mínuszok Amerikában

A Nasdaq és az S&P 500 egyaránt 0,5-0,5, míg a Dow Jones 0,1 százalékos mínuszban van.

Megosztás

Drámai zuhanás: összeomlott a Tesla forgalma Európa legnagyobb gazdaságában

Drámai visszaesést mutat a Tesla európai értékesítése: Németországban 76 százalékkal csökkentek az eladások februárban, miközben a kontinens többi országában is jelentős visszaesést tapasztaltak.

Drámai zuhanás: összeomlott a Tesla forgalma Európa legnagyobb gazdaságában
Megosztás

Megvan az amerikai gazdaság utolsó mentsvára

Az amerikai szolgáltató szektor gazdasági aktivitása februárban is növekedett, immár nyolcadik egymást követő hónapja – derül ki az Institute for Supply Management (ISM) friss jelentéséből.  Összességében a szolgáltató szektor februári teljesítménye azt mutatja, hogy a gazdaság ezen része továbbra is stabil növekedést mutat, bár a szereplők között továbbra is aggodalom tapasztalható az esetleges vámintézkedések és a szövetségi kiadáscsökkentések hatása miatt.

Megvan az amerikai gazdaság utolsó mentsvára
Megosztás

Kis pluszok a nyitást követő percekben

A Dow Jones és az S&P 500 egyaránt 0,2, míg a Nasdaq 0,1 százalékos pluszban van a szerdai nyitást követően.

Megosztás

Jót mennek ma a légitársaságok is

Felpattantak az európai légitársaságok szerdán. Az emelkedést a Wizz Air vezeti (+9,7 százalék). Eközben a Lufthansa árfolyama 5,6, az easyJet jegyzése 4,5, a Ryanair részvényei 4,1, míg az Air France-KLM papírjai 2,9 százalékos pluszban vannak.

Megosztás

Helyezkednek a befektetők a Nyomda gyorsjelentése előtt

A mai napon az Állami Nyomda az egyik legjobban teljesítő hazai papír. A cég részvényei jelenleg 2,9 százalékos pluszban vannak, napon belül azonban már volt 4 százalékos pluszban is az árfolyam.

A befektetők jól láthatóan elkezdték pozicionálni magukat a Nyomda péntek esti gyorsjelentése előtt: az árfolyam története során először lépte át az 5000 forintos szintet, idén pedig már 21,2 százalékos az emelkedés mértéke.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Vegyes a kép idehaza

Noha a BUX már 1,7 százalékos pluszban van szerda délután, a blue chipek elég vegyes képet mutatnak:

Az OTP és a Richter 3, illetve 2,6 százalékos pluszban van, a Magyar Telekom eközben 1,1, a Mol pedig 0,6 százalékos mínuszban van.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Amerikában óvatos emelkedés jöhet

Amíg Európában nagy ralit láthatunk a tőzsdéken, addig Amerikában mérsékelt elmozdulásokra van kilátás. A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint a Nasdaq 0,2, az S&P 500 és a Dow Jones pedig mindössze 0,1 százalékos pluszban nyithat.

Magyar idő szerint 4 órakor érkezik egy piacmozgató adat viszont, az ISM szolgáltatóipari indexe, amely az egyik legfontosabb indikátor az amerikai gazdaság állapotáról. Így addig várhatóan nagyobb mozgásokat nem is láthatunk majd a tengerentúlon.

Megosztás

Menetelnek a vegyipari papírok, emelkednek a védelmi részvények

A széleskörű piaci ralin belül is kifejezetten jól teljesítenek ma az európai vegyipari részvények. A szektor szereplői közül a Lanxess 15,6 százalékot ugrott, míg a Wacker Chemie 13,5 százalékkal került feljebb, a BASF, az Arkema, valamint az Evonik Industries pedig kivétel nélkül 8-10 százalékos pluszban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A védelmi részvények is jól teljesítenek a mai kereskedésben, BEA Systems 3,2 százalékot emelkedett, a Rheinmetall 4,4 százalékot erősödött, a Thales pedig 7 százalékos pluszban van.

A relatíve visszafogottabb piaci reakció a védelmi részvényeknél annak tudható be, hogy ebben a szektorban az emelkedés már azt követően elkezdődött, hogy február közepén napvilágot látott egy olyan tervezet, amely szerint Brüsszelben növelik a védekezési kiadásokra vonatkozó rugalmasságot a jelenlegi geopolitikai helyzet miatt. Ennek értelmében a tagállamok nagyobb mozgásteret kaphatnak védelmi kiadásaik növelésére, hasonlóan a Covid-válság idején alkalmazott rugalmas szabályokhoz. Ráadásul a védelmi kiadások növelésénél szerepelhet egyfajta "Made in Europe" kikötés is, ami azt jelentené, hogy ezeknek a fegyverkezésre szánt forrásoknak egy jelentős része, akár túlnyomó többsége (akár 80 százaléka) is európai hadiipari cégekhez kerülne.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Kitart a rali

Kitart a jó hangulat az európai tőzsdéken, az osztrák piac még a németnél is nagyobb mértékben emelkedik a mai kereskedésben. Az ATX indexet a tégla és cserépgyártó Wienerberger vezeti 15,8 százalékos emelkedéssel.

A BUX-ot közben egyértelműen a legnagyobb komponens, az OTP húzza elsősorban, a maga 2,4 százalékos emelkedésével.

Megosztás

Egyre feljebb a német tőzsde

Tovább száguld a délelőtti kereskedésben a német tőzsde, a DAX már 3,6 százalékos pluszban van, míg a midcap index, az MDAX 6,7 százalékot ralizott, a smallcap index, az SDAX pedig 5,5 százalékkal került feljebb.

Közben a több nagy nyugat-európai tőzsdén is komoly emelkedés figyelhető meg, a kontinenst összefogó STOXX 600 index 1,6 százalékos pluszban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

A Deutsche Telekom vezére szerint Európában sürgösen szükség lenne a DOGE-hoz hasonló szervezetre

A Deutsche Telekom vezérigazgatója szerint Európának sürgősen szüksége lenne egy, az Elon Musk-féle Kormányzati Hatékonysági Osztályhoz (DOGE) hasonló szervezetre, hogy csökkentse a távközlési iparágat sújtó bürokráciát, mivel a kontinens egyre inkább lemarad az USA és Kína mögött a technológiai innovációk terén - írta a CNBC.

A Deutsche Telekom vezére szerint Európában sürgösen szükség lenne a DOGE-hoz hasonló szervezetre
Megosztás

Rali a német tőzsdén

Tépik a német tőzsdét, főleg az instrastukrúrapapírok teljesítenek jól az  500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozásáról szóló terv tegnapi bejelentését követően. A Heidelberg Materials 10,4 százalékot ralizott, a Siemens Energy 8 százalékkal került feljebb, míg a Siemens 5,8 százalékot emelkedett.

A DAX eközben már 2,8 százalékos pluszban van, viszont a kisebb német papírokat tömörítő mDAX még jobban emelkedik, az index jelenleg 5,6 százalékos erősödést mutat.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Donald Trump a Panama-csatornát akarja, és ezen milliárdokat kaszált egy hongkongi cég

A 96 éves hongkongi milliárdos, Li Ka-shing cégbirodalma egyik legmerészebb üzletét köthette meg: a CK Hutchison Holdings 19 milliárd dollárért értékesíti globális kikötői üzletágának jelentős részét egy BlackRock által vezetett konzorciumnak - tudósított a Bloomberg.

Donald Trump a Panama-csatornát akarja, és ezen milliárdokat kaszált egy hongkongi cég
Megosztás

Pozitív korrekció

Határozott visszapattanás látható az európai tőzsdéken a tegnapi jelentős esést követően, a DAX 2,2 százalékot emelkedett, míg a CAC 1,4 százalékkal került feljebb, a FTSE 100 pedig 0,2 százalékos pluszban van. A milánói börze is feljebb került 1,4 százalékkal, míg a spanyol piac 1,6 százalékot ralizott.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Megérkezett a felpattanás, kilőtt a magyar tőzsde

A nemzetközi piacokon tapasztalható hangulatjavulásal párhuzamosan a magyar tőzsde is jelentős emelkedéssel indította a napot.

Megérkezett a felpattanás, kilőtt a magyar tőzsde
Megosztás

Fordulat az Adidasnál: a retró sneakerek új lendületet adtak a márkának

Az Adidas idén profitnövekedésre számít, miután a német sportmárka bővíti népszerű retró cipőinek kínálatát, amelyek jelentősen hozzájárultak a globális értékesítés fellendüléséhez - írta a Bloomberg.

Fordulat az Adidasnál: a retró sneakerek új lendületet adtak a márkának
Megosztás

Hosszú távú stratégiát tett közzé a Richter

A Richter igazgatótanácsa megvitatta és jóváhagyta új, hosszú távú stratégiáját, a Richter 2035-öt - áll a vállalat közleményében.

Hosszú távú stratégiát tett közzé a Richter
Megosztás

500 milliárd eurós beruházási tervet fogadhat el Németország

Az elmúlt napokban nagyot emelkedett az európai védelmi cégek részvényárfolyama, nagyrészt azért, mert a piaci szereplők arra számítanak, hogy az európai országok jelentősen emelik majd védelmi kiadásaikat a következő években. Ahogy a Portfolio tegnap beszámolt róla, egy 500 milliárd eurós infrastrukturális alap létrehozásáról, és a hitelfelvételi szabályok felülvizsgálatáról egyezett meg tegnap a következő német kormány megalakításában részt vevő CDU és az SPD, mellyel a cél a hadsereg megújítása, illetve a növekedés beindítása Németországban.

A jelentős méretű beruházási tervről szóló bejelentésre már ma is pozitívan reagálhatnak a piacok.

Megosztás

Kína kijelölte az irányt, örülhetnek a piacok

A kínai kormány 2025-re 5%-os GDP-növekedést céloz meg, miközben a költségvetési hiányt a GDP 4%-ára korlátozza. Több támogatást nyújtanak a gazdaságilag nehéz helyzetben lévő helyi önkormányzatoknak, miközben a központi kormány általános transzferfizetéseit is növelik. Ezek a sarokpontok nyugtatóan hathatnak a piacokra.

Kína kijelölte az irányt, örülhetnek a piacok
Megosztás

Korrekcióval indulhat a nap

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 1,6 százalékot esett, a S&P 500 1,2 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,4 százalék mínuszban fejezte be a napot.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,45 százalékos pluszban van, a Hang Seng 2,22 százalékkal került feljebb, míg a szingapúri tőzsde 0,3 százalékot emelkedett.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 2,16 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 1,97 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,22 százalékot emelkedhet.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,54 százalékot emelkedhet, a S&P 500 0,68 százalékkal kerülhet feljebb, míg a Nasdaq 0,78 százalék pluszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

Ma a magyar állampapírok referenciahozama és átlagkamatáról szóló jelentés mellett a hitelintézetek összevont mérlegadatait adja ki a Magyar Nemzeti Bank. Emellett egy rendkívüli uniós csúcsot tartanak Brüsszelben a védelmi kiadások növeléséről, valamint Ukrajna támogatásának fokozásáról. Az Egyesült Államokban az ADP foglalkoztatási adatok érkeznek, amelyek előre jelezhetik a pénteken publikálandó hivatalos munkaerőpiaci adatokat. Emellett az ISM szolgáltatóipari index is megjelenik, amely az egyik legfontosabb indikátor az amerikai gazdaság állapotáról. Ma kezdődik meg Kína éves, összevont parlamentáris ülése, amely betekintést nyújt Hszi Csin-ping és a Kínai Kommunista Párt 2025-re vonatkozó prioritásaiba.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 14,4 százalékos elmozdulással a Hang Seng index áll az élen, a sereghajtó 6,4 százalékos eséssel a Nikkei index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 32,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 1,6 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 10,8 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 42 520,99 -1,6% -2,5% -4,6% -0,1% 9,1% 57,0%
S&P 500 5 778,15 -1,2% -3,0% -4,3% -1,8% 12,6% 84,6%
Nasdaq 20 352,53 -0,4% -3,5% -5,6% -3,1% 11,7% 127,4%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 37 331,18 -1,2% -2,4% -3,8% -6,4% -6,9% 76,9%
Hang Seng 22 941,77 -0,3% -0,4% 10,4% 14,4% 38,2% -12,5%
CSI 300 3 885,22 -0,1% -1,0% 1,8% -1,3% 9,7% -5,6%
Európai részvényindexek              
DAX 22 326,81 -3,5% -0,4% 3,8% 12,1% 26,0% 84,1%
CAC 8 047,92 -1,9% 0,0% 1,8% 9,0% 1,2% 47,3%
FTSE 8 759 -1,3% 1,0% 2,2% 7,2% 14,6% 28,5%
FTSE MIB 37 736,16 -3,4% -2,5% 2,8% 10,4% 14,7% 71,9%
IBEX 13 031,7 -2,6% -0,6% 5,3% 12,4% 29,4% 46,3%
Régiós részvényindexek              
BUX 86 464,19 -2,8% 0,2% 1,8% 9,0% 30,4% 99,6%
ATX 4 059,15 -2,3% -1,2% 7,1% 10,8% 20,4% 45,0%
PX 1 948,74 -2,3% -2,1% 4,5% 10,7% 34,6% 93,5%
WIG20 89 280,31 -3,5% -2,7% 2,9% 12,2% 9,9% 73,1%
Magyar blue chipek              
OTP 23 380 -3,9% -1,8% -1,6% 7,8% 33,5% 63,6%
Mol 2 860 -1,6% -1,0% -0,7% 4,8% -2,0% 15,7%
Richter 10 570 -2,8% -0,3% 2,2% 1,6% 10,0% 50,1%
Magyar Telekom 1 688 -0,1% 15,5% 19,5% 32,5% 99,1% 308,7%
Nyersanyagok              
WTI 68,47 -0,2% -1,0% -6,3% -5,5% -14,1% 46,4%
Brent 71,52 -0,8% -2,1% -6,2% -4,3% -14,1% 38,0%
Arany 2 909,56 0,8% 0,4% 2,5% 10,8% 37,5% 77,4%
Ezüst 31,74 -0,2% 0,8% -1,8% 6,9% 33,4% 85,0%
Devizák              
EURHUF 399,3500 -0,2% -0,4% -1,9% -2,9% 0,9% 19,0%
USDHUF 379,3398 -0,6% -0,7% -3,3% -4,5% 4,1% 25,9%
GBPHUF 480,3650 -0,7% -0,6% -1,8% -3,5% 3,8% 23,8%
EURUSD 1,0528 0,4% 0,3% 1,4% 1,7% -3,1% -5,5%
USDJPY 150,2350 0,0% 0,8% -2,9% -4,4% -0,2% 40,0%
GBPUSD 1,2716 0,1% 0,5% 1,9% 1,5% 0,1% -0,8%
Kriptovaluták              
Bitcoin 87 240 1,3% -1,5% -10,8% -7,6% 27,6% 896,7%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,21 1,2% -2,0% -6,8% -8,0% -0,2% 324,0%
10 éves német állampapírhozam 2,45 -0,5% 1,2% 3,7% 3,8% 3,0% -486,9%
10 éves magyar állampapírhozam 6,76 -0,7% 0,3% -0,3% 2,1% 5,5% 228,2%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Yuichiro Chino

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Mennyit buksz egy hét alatt?

Nagyon gyakori eset tanácsadásokon, hogy valaki 40-50 millió forinton ül lekötés nélkül, gyakran már hónapok vagy akár évek óta, mert nem tudja, hogy mikor lesz rá szüksége. Két legjellemz

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsa részlet derült ki a Fehér Házban történt botrányról: csúnya csapdába sétált bele Zelenszkij?
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
bét