Élőben beszélt Emmanuel Macron: nukleáris védőernyőt helyezne Európa fölé
Emmanuel Macron francia elnök szerda este intéz televíziós beszédet a francia néphez. Ennek során egyből egy új korszak kezdetéről és az orosz fenyegetés súlyosságáról kezdett el beszélni, miközben Európa biztonságát érintő figyelmeztetést fogalmazott meg - számolt be a Sky News.

Máris megvan az amerikai tiltás első következménye: elhallgatott Ukrajna legendás fegyvere
Oliver Carroll, a The Economist szerzője friss X-posztjában jelezte: elhallgattak az ukrán HIMARS rakéta-sorozatvetők, miután a nélkülözhetetlen adatok nem érkeznek már az Egyesült Államoktól.

Újabb ponton lendült ellentámadásba az ukrán haderő: sorjáznak a győzelmi jelentések
Frissen geolokált felvételek alapján a torecki ellentámadást követően újabb térségekben mozgolódik az ukrán haderő: ellencsapások indultak Kupjanszk és Pokrovszk környékén is.

Bejelentette Ukrajna: megindultak a tárgyalások az Egyesült Államokkal
Az ukrán elnöki hivatal vezetője bejelentéses szerint a közeljövőben egy újabb, kétoldalú amerikai-ukrán egyeztetésre kerül sor, miközben az USA felülvizsgálja a két ország közötti hírszerzési együttműködést - jelentette a Sky News.

Szivárognak a műholdfelvételek: rejtélyes rendszer tűnt fel Oroszország szövetségesénél
Észak-Koreában befejező szakaszához érkezett az első légtérellenőrző (AWACS) repülőgép összeszerelése, amely egy orosz gyártmányú Il-76-os platformra épült. A műholdképek elemzése alapján a radarrendszer már felszerelésre került, azonban az nem Oroszországból származik - közölte a Defense Mirror.

Videó: veszélyes manővereket hajtott végre a szupermodern orosz vadászgép, majdnem megsemmisített egy méregdrága francia katonai gépet
A szokásos elfogási eljárástól eltérően cselekedett egy orosz vadászgép és veszélyes manővereket hajtott végre egy francia drón közelében a Földközi-tenger keleti részén található nemzetközi légtérben, az esetről felvétel is készült - tudósított a Newsweek.

Románia kiutasított két orosz diplomatát, egyikőjük neve furcsa helyen tűnt fel
Románia kiutasított két orosz diplomatát szerdán. Egyikőjük neve szerepel a Călin Georgescu szélsőjobboldali elnökjelölt elleni vádiratban.

Megerősítette Trump embere: két dolog kell, hogy Ukrajna visszakapja a fegyverszállítmányokat
Donald Trump fontolóra veszi az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás visszaállítását, amennyiben orosz-ukrán béketárgyalások kezdődnek és bizalomépítő intézkedéseket vezetnek be - jelentette ki Mike Waltz, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Jermak: először Oroszország bizonyítson!
Oroszországnak be kell bizonyítania, hogy valóban véget akar vetni az Ukrajna ellen indított háborújának - írta Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője szerdán.
"Oroszországnak le kell állnia Ukrajna mindennapos ágyúzásával, mégpedig azonnal, ha valóban véget akar vetni a háborúnak" - vélekedett a tisztségviselő a Telegramon tett bejegyzésében.
(MTI)
A legmagasabb szinten kezdődnek meg a tárgyalások: európai katonák mehetnek Ukrajnába
Az EU-s vezetők március 6-án rendkívüli brüsszeli csúcstalálkozón kezdik meg az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kidolgozását, beleértve az európai csapatok esetleges ukrajnai telepítéséről szól tárgyalásokat - jelentette az Ukrainszka Pravda.

Brit hírszerzés: furcsa dolog olvasható ki az orosz hadsereg veszteségeiből
Ma is kiadta szokásos, napi jelentését a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya. Ezúttal az orosz háborús veszteségekről írnak.

Kiderült, meddig akarja blokkolni Donald Trump az ukrán fegyverszállítmányokat
Donald Trump amerikai elnök blokkolni fogja az Ukrajnának ígért fegyverszállítmányokat, amíg azt nem látja, hogy Volodimir Zelenszkij elnök őszintén kész tárgyalni a háború lezárásáról – írta meg bennfentes források alapján a Wall Street Journal.

Oroszország hatalmas erőforrásokhoz jutna Ukrajna legyőzésével
Ha Ukrajna orosz ellenőrzés alá kerülne, akkor az megerősítené Oroszország katonai és ipari bázisát.

Moszkva elégedett: előrelépés történt a háború lezárása felé
Folyamatos az egyeztetés Washington és Moszkva közt az orosz-amerikai viszony és az ukrajnai háború rendezéséről, történt előrelépés, de még sok a nyitott kérdés – jelentette ki ma délután Marja Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Kiderült: egyetlen ember simította el a Trump és Zelenszkij közti válságot
Keir Starmer brit miniszterelnök győzte meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy nyisson békülékeny hangnemben Donald Trump amerikai elnök felé, illetve ő győzte meg az amerikai vezetőt is arról, hogy ne hagyja veszni az ukrán-amerikai nyersanyag-megállapodást – tudta meg a Telegraph.

Mégis mi lesz Ukrajnával, ha tényleg lemond Zelenszkij? - Íme a 3 legfontosabb válasz
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sokak szemében a nyugati értékekért harcoló erős vezető ikonja, most azonban mégis példátlan nyomás nehezedik rá: Ukrajna legfontosabb szövetségese, az Egyesült Államok le akarja váltani, mivel az amerikai elnök úgy látja, elsősorban ő áll a béketeremtés útjában. A múlt pénteki diplomáciai blama miatt jó esély van rá, hogy minimum felmerült Zelenszkijben, hogy tényleg lemond, mindemellett az ukrán ellenzék vokálisabb része is a politikus távozását kéri. Nem kifejezetten valószínű, de talán már reális kimenetel az ukrán vezető rövidtávú lemondása, nézzük meg, mi történne Ukrajnában, ha hirtelen üressé válna az elnöki szék.

Elfoglalták az oroszok Privilnyét
A Donyeck déli részében, Velika Novoszilka mellett található falu "felszabadításáról" az orosz védelmi minisztérium tett jelentést.
Kapkodva próbálnak megágyazni az európai egységének
Az Európai Tanács elnöke, António Costa válaszlevelében ismerte el, hogy nincs teljes egyetértés a tagállamok közt az ukrajnai háború lezárásáról, de abban nem lát véleménykülönbséget, hogy mindenki tartós békét szeretne.

Ukrán légvédelmi jelentés
Az ukrán légierő jelentése szerint 115 orosz Geran kamikaze-drónt semmisített meg a légvédelem, Moszkva emellett 3 Iszkander ballisztikus rakétát és egy Sz-300-as légvédelmi rakétát is kilőtt az országra.
(Telegram)
Kemény döntést hozott Washington - Megvakulhat Ukrajna
Az Egyesült Államok megtiltotta az Egyesült Királyságnak, hogy amerikai hírszerzési információkat osszon meg Ukrajnával, miközben Donald Trump befagyasztotta a katonai támogatást is. A döntés súlyos következményekkel járhat Kijev védelmi képességeire nézve - írta meg a Daily Mail.

Macron este bemutathatja az európai béketervet, miután találkozott Orbán Viktorral
Emmanuel Macron elnök szerda este 8 órakor beszédet intéz a francia nemzethez, amelyben az ukrajnai helyzet és a nemzetközi fejlemények kerülnek középpontba. Várhatóan a francia–brit béketervet is ismerteti. Az államfő előtt Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is fogadja Párizsban.

Újabb állam jelentkezett be az orosz-ukrán béketárgyalásokra, mondjuk ennek túl sokan nem fognak örülni
Aljakszandr Lukasenka belarusz diktátor felajánlotta, hogy Minszkben fogadná az Egyesült Államok, Ukrajna és Oroszország vezetőit a háború lezárását célzó tárgyalásokra - írta meg a Kyiv Independent.

Iszlamistákkal csaptak össze az orosz hatóságok
Likvidáltak az orosz terrorelhárító erők Mahacskalában négy embert, akik a belügyminisztérium egyik kaszpijszki létesítménye elleni támadásra készültek - közölte szerdán az orosz Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK).
A tájékoztatás szerint a rendfenntartók a dagesztáni összecsapás helyszínén és egy rejtekhelyen gránátvetőket, improvizált robbanószerkezeteket, gránátokat, gépfegyvereket, kézi lőfegyvereket és lőszert találtak. Az akciónak polgári áldozatai nem voltak, és a rendfenntartó erők nem szenvedtek veszteséget.
A NAK arról számolt be, hogy a banda tevékenységét az Iszlám Állam tagjai koordinálták.
(MTI)
Francia miniszterelnök: Ukrajna támogatása Európa "Civilizációs kötelezettsége"
- Franciaország a többi európai országgal együtt mindent megtesz az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás "kiváltása" érdekében, miután ez az Európai Unió "civilizációs kötelessége" - jelentette ki a miniszterelnök.
François Bayrou a nemzetgyűlésben, majd a szenátusban kedd este elmondott beszédében bírálta Donald Trump amerikai elnök döntését az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek felfüggesztéséről.
(MTI)
Moszkva szerint Ukrajna nem bírja élőerővel a háborút
Ukrajna képtelen mozgósítással pótolni a fronton elszenvedett veszteségeit - közölte a az orosz védelmi minisztérium. Moszkva szerint az ukrán veszteségek egy hónapra lebontva magasabbak, mint a bevonuló katonák száma.
Az orosz jelentés független forrásból nem lehet megerősíteni.
(MTI)
Ennyien érkeztek Ukrajnából kedden
Az ukrán-magyar határszakaszon 3907-en léptek be Magyarországra kedden. Tartózkodási engedélyt 8 embernek állítottak ki - közölte az ORFK.
(MTI)
Úgy néz ki, mégis kibékült Trump és Zelenszkij - Megszólalt az amerikai elnök
Ukrajna készen áll a tárgyalásra annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a tartós békéhez - számolt be Donald Trump amerikai elnök washingtoni idő szerint kedden késő este a kongresszus két háza előtt tartott beszédében. Az amerikai pénzügyminisztérium korábban állította: nincs napirenden a megállapodás.

Hatalmas bajban van Ukrajna, és ezt Európának kéne megoldania – Van erre egyáltalán esély?
Hajnalban villámcsapásként érkezett a hír: a múlt pénteki washingtoni csörte után Donald Trump leállította Ukrajna katonai támogatását. Bár egyelőre közel sem biztos, hogy Kijev végleg elvesztette az Egyesült Államok támogatását, az ostrom alatt álló ország számára reálissá vált a veszély, hogy a tengeren túlról érkező haditechnikát máshonnan, jó eséllyel Európából kellene pótolnia. Nézzük, milyen alternatívái vannak Kijevnek.

Teljes a káosz a nyersanyagalku körül, össze-vissza üzengetnek a felek - Háborús híreink szerdán
Hiába jelezte Volodimir Zelenszkij tegnap, hogy mégis aláírná a nyersanyagmegállapodást az Egyesült Államokkal azt követően, hogy Washington leállította az ukrajnai fegyverszállítmányokat, az amerikai pénzügyminisztérium szerint egyelőre nincs napirenden egy újabb Trump-Zelenszkij találkozó. Amerika kiesésével Európa próbálja meg összeszedni magát, és biztosítani Ukrajna támogatását. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Keddi hírfolyamunk ide kattintva olvasható.
Címlapkép forrása: Stringer/Anadolu via Getty Images