George Friedman az interjúban felhozza azon gyakran hangoztatott elméletét, mely szerint a nagyhatalmak vezetői csak az adott globális helyzetre reagálva tudják befolyásolni hazájuk politikáját, magukat a globális válságokat nem tudják érdemben módosítani. Kiemeli, hogy a történelmi válságok hogyan késztették az elnököket a normáktól való eltérésre, olyan példákat említve, mint Andrew Jackson bevándorlással kapcsolatos intézkedései és Franklin D. Roosevelt bankválságra adott válasza.
Ezek az esetek azt a mintát tükrözik, hogy a vezetők drasztikus változtatásokat hajthatnak végre, amikor rendszerszintű kihívásokkal szembesülnek.
Friedman reflektál Trump első elnökségének ellentmondásos jellegére, megjegyezve, hogy határozott fellépésre törekedett az általa fenntarthatatlannak tartott nemzetközi normákkal szemben, amiért a kritikusok diktatórikus címkével illették. Az elemző szerint Trump nemcsak Amerikát, hanem a globális erőviszonyokat is át akarja alakítani, erre azonban nem lenne lehetősége, ha a szuperhatalom nem küzdene maga is ideológiai válsággal.
Friedman szerint Oroszország az ukrajnai invázióval hatalmas hibát követett el: Putyin egy saját megítélése szerint gyenge országot próbált meg gyorsan lerohanni, mégis három évnyi háborúba sodorta saját hazáját.
Az orosz haderő sikertelensége megingatta Putyin nemzetközi pozícióját, sőt, az amerikai elemző szerint saját vezetői megítélését is hazáján belül.
A Geopolitical Futures igazgatója kiemeli: Ukrajna a gyakorlatban egy Moszkva és Washington közötti leszámolás színtere, ilyen formán a két nagyhatalom közötti rivalizálás elszenvedője. A szakértő kijelenti, hogy Oroszország biztos nem fog lemondani sem a Donbaszról, sem pedig a Krím-félszigetről, ugyanakkor azt még nem lehet tudni, hogy ezen területek megtartásáért cserébe milyen engedményeket fog tenni Amerikának.
Friedman ugyanakkor kiemeli: azzal, hogy Európa helyett Szaúd-Arábia adott otthont az első béketárgyalásoknak, nem Ukrajna szempontjából volt fontos. Trump ezzel a lépéssel mind az ukrajnai háború, mind az izraeli-palesztin konfliktus tekintetében megkerülte a fragmentálódó Európát. Bár Rijádban főleg az orosz-ukrán háborúról beszéltek Putyin és Trump emberei, Washington valószínűleg azt is jelezni kívánta a tárgyalásokkal, hogy a palesztin helyzet megoldásában is számít az olajmonarchiára, melyre a szakértő szerint az arab állam támogatása nélkül nincs esély.
A geopolitikai szakértő szerint a fentiek mind egy általa "új világrendnek" nevezett rendszer kialakulására engednek következtetni, ahol egyértelmű elsőbbséget fog kapni a gazdasági befolyás a katonai fölött.
Oroszország észlelte, hogy hadereje már nem elégséges a nemzetközi rendszer komoly alakításához, ezért inkább a gazdasági kapcsolatainak elmélyítésére fog koncentrálni, Washington pedig igyekszik megtartani az e téren megszerzett vezető pozícióját (eközben pedig mindkét nagyhatalom igyekszik elkerülni egy harmadik világáborút). Ebben az egyetlen kihívója Kína lehet, az ukrajnai ritkaföldfémek biztosításával pedig Trump éppen Pekingnek próbál keresztbe tenni, hiszen Hszi Csin-Ping elnök a modern elektronikában nélkülözhetetlen nyersanyagokból hatalmas készletekkel rendelkezik.
Ugyanakkor Friedman úgy véli, Kína helyzete továbbra sem éppen rózsás. Az ázsiai nagyhatalom minden igyekezetével azon van, hogy leplezze: katonai eszközökkel egyszerűen képtelen megszerezni Tajvant. Hszi elnök mostanában tett nyilatkozatai mindemellett arra engednek kövekeztetni, hogy Peking a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt fog fektetni a magánszektorra. Friedman hozzáteszi: a térség másik főszereplője, Japán gazdasági érdekekből szeretné ugyan elmélyíteni kapcsolatait Kínával, a történelmi tapasztalatok, valamint a pekingi politikai rendszer miatt erre nem lesz lehetősége.
Szigorúan az amerikai érdekeket figyelembe véve egy egységes Európa a hatalmas gazdasági potenciál miatt egy nem kívánt jelenség lenne.
Trump megválasztása éket vert a kontinens vezető hatalmai közé. Friedman helyzetértékelése szerint a gyakran elszabadult hajóágyúként viselkedő amerikai elnök igazából egy jól kidolgozott stratégiát követ: bebiztosítja hazája gazdasági érdekeit a Közel-Keleten és Ukrajnában, távol tartja Európát a valós nagyhatalmi státusz megszerzésétől, ezzel egy időben pedig egyre több figyelmet fordít Kínára. Oroszország feltartóztatására Friedman szerint már nem kell sok energiát fordítani, hiszen a sikertelen háborújával Putyin saját magát pöckölte ki a porondról.
Friedman hozzáteszi, hogy Amerika Európához való hozzáállása egyáltalán nem példa nélküli, hiszen az öreg kontinenst sújtó két korábbi válság, azaz a két világháború után is Washington diktálta az ütemet. A szakértő hozzáteszi,
Trump gyakran furcsa viselkedése összecseng azzal, hogy az amerikai elnök igyekszik kibillenteni a globális világrendet a stagnálásból, hasonlóan ahhoz, ahogy krízisek esetén korábbi amerikai elnökök is szembementek a hazájukban elfogadott normákkal.
Címlapkép forrása: WLinda88 via Wikimedia Commons
