Lefordultak a tőzsdék
Üzlet

Lefordultak a tőzsdék

Portfolio
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.
Megosztás

Többnyire esés Európában

A FTSE ugyan 0,3 százalékos pluszban van, de a DAX 0,6, a CAC pedig 0,8 százalékkal került már lejjebb a kereskedés eddigi részében.

Megosztás

Hivatalos: új korszak kezdődik a Magyarországon is jelen lévő német autóipari multinál

A Schaeffler autóipari beszállító sikeresen lezárta a Vitesco Technologies hajtásspecialista vállalat felvásárlását. Az egyesülés eredményeként létrejövő vállalat négy fő üzleti területre fókuszál, és jelentős szinergiákat vár az együttműködésből. A fúzió azonban munkahelyek megszűnésével is jár majd - közölte az Electrive.

Hivatalos: új korszak kezdődik a Magyarországon is jelen lévő német autóipari multinál
Megosztás

Új taggal bővül a Budapesti Értéktőzsde régiós tőzsdéket követő indexcsaládja

Új taggal bővül a Budapesti Értéktőzsde régiós tőzsdéket követő CETOP indexcsaládja. Megkezdődött a CETOP 5/10/40 index számítása a BÉT-en, amely a legjelentősebb közép-európai tőzsdei vállalatok teljesítményét tükrözi. Az új mérőszám nettó hozamindex és minden tőzsdenap végén kerül kiszámításra és közzétételre, így elsődlegesen benchmark funkciót tölt be. A legfontosabb újítás pedig, hogy megfelel azoknak a befektetési korlátoknak is, amelyeket az Európai Unió befektetési alapok kezelésére és értékesítésére vonatkozó direktívája (UCITS) ír elő.

Új taggal bővül a Budapesti Értéktőzsde régiós tőzsdéket követő indexcsaládja
Megosztás

Lefordulás

A CAC már 0,9, a DAX pedig 0,7 százalékos mínuszban van a vezető részvényindexek közül. A kezdeti felpattanást követően pedig a magyar tőzsdén is elfogyott a lendület: a BUX már 0,2 százalékos mínuszban van.

Megosztás

Felpattant a Richter és az OTP

A nyitást követően a Richter a legjobban teljesítő hazai nagypapír. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Felpattant a Richter és az OTP
Megosztás

Gyenge kezdés

Ugyan az angol FTSE 0,2 százalékos pluszban van a nyitást követően, de a német DAX 0,4, a francia CAC pedig 0,5 százalékkal került lejjebb a csütörtöki kereskedés első perceiben.

Megosztás

Alaposan felbolygatja az ázsiai piacokat Kína feltámadása

A kínai részvénypiac erőteljes fellendülése jelentős változásokat hozhat a globális befektetői portfóliókban. Piaci szakértők szerint a korábban Kínából kivont tőke, amely japán és délkelet-ázsiai részvényekbe áramlott, most visszaáramolhat a pekingi gazdaságélénkítő intézkedések hatására - számolt be a Zerohedge. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.    

Alaposan felbolygatja az ázsiai piacokat Kína feltámadása
Megosztás

Rekord pénzeket tettek a befektetők tőzsdén kereskedett alapokba

A globális tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) harmadik negyedéves forgalma megdöntötte a korábbi rekordokat: a befektetők az elmúlt három hónapban 500 milliárd dollár értékben tettek friss pénzt ezekbe az eszközökbe – írja  Financial Times.

Rekord pénzeket tettek a befektetők tőzsdén kereskedett alapokba
Megosztás

Egekbe szökött az OpenAI értékelése

Az OpenAI a legutóbbi finanszírozási körével a világ egyik legértékesebb magántulajdonban lévő vállalatává vált, ugyanakkor a cégnek hatalmas elvárásoknak kell megfelelnie a növekvő verseny közepette - számolt be a Marketwatch. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.      

Egekbe szökött az OpenAI értékelése
Megosztás

Egekbe szökött az OpenAI értékelése

Az OpenAI a legutóbbi finanszírozási körével a világ egyik legértékesebb magántulajdonban lévő vállalatává vált, ugyanakkor a cégnek hatalmas elvárásoknak kell megfelelnie a növekvő verseny közepette - számolt be a Marketwatch. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.      

Egekbe szökött az OpenAI értékelése
Megosztás

Chipgyártókat mentett fel Joe Biden

Joe Biden szerdán aláírta azt a jogszabályt, amely mentesít bizonyos állami támogatásban részesülő amerikai félvezetőgyártó létesítményeket a szövetségi környezetvédelmi felülvizsgálat alól.

Chipgyártókat mentett fel Joe Biden
Megosztás

Ide teheti most pénzét a befektetőlegenda

A Berkshire Hathaway Inc. újbóli megjelenése a jenkötvénypiacokon spekulációkat indított el Warren Buffett lehetséges japán befektetéseiről. A milliárdos cége a héten bankokat bízott meg egy jenkötvényeladás lebonyolításával, ami arra utalhat, hogy növelni kívánja a japán részesedését - írja a Bloomberg. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.  

Ide teheti most pénzét a befektetőlegenda
Megosztás

Keresztülhúzta a Toyota terveit az autóipari válság

A Toyota elhalasztja az elektromos járművein gyártásának megkezdését az Egyesült Államokban a kereslet visszaesése miatt - közölte a BBC.

Keresztülhúzta a Toyota terveit az autóipari válság
Megosztás

Eladhatja egyik márkáját a Levi Strauss

A Levi Strauss bejelentette, hogy fontolóra veszi az alulteljesítő Dockers márka eladását, miközben a cég a negyedik negyedévre vonatkozóan a korábban vártnál immáron alacsonyabb bevételt prognosztizált.

Eladhatja egyik márkáját a Levi Strauss
Megosztás

Lefordultak a kínai ingatlanos cégek

A kínai ingatlanfejlesztők részvényei jelentős visszaesést mutattak csütörtökön, miután a befektetők újraértékelték az ágazattal kapcsolatos kockázatokat a korábbi példátlan emelkedés után - számolt be a Bloomberg.

Lefordultak a kínai ingatlanos cégek
Megosztás

Óvatos mozgások jöhetnek Európában

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,1 százalékkal került feljebb, a S&P 500 stagnált, míg a Nasdaq 0,1 százalékot emelkedett.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,22 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,43 százalékot eshet, míg a FTSE 0,31 százalékot emelkedhet.
  • Eséssel nyithatnak az amerikai tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a Dow Jones 0,13 százalék mínuszban nyithat, a S&P 500 0,18 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,25 százalékot eshet.

Mi várható makro fronton?

Ma újabb amerikai munkaerőpiaci adat jön, ezúttal az elbocsátások alakulását ismerjük meg (amerikai nevén Challenger job cuts néven ismerik az indikátort), de jön az ISM szolgáltatóipari bmi-je, ami fontosabb a feldolgozóiparinál, valamint érkezik ipari rendelésállományra vonatkozó adat is. Idehaza nem várunk fontos adatközlést ma.

2024. szeptember 30. – október 6. Makronaptár
Magyar makrogazdaság
szeptember 30. hétfő 8:30 KSH Ipari termelői árak aug.
szeptember 30. hétfő 8:30 KSH Szálláshelyek forgalma aug.
október 1. kedd 8:30 MNB Nemzetgazdaság pénzügyi számlái Q2
október 1. kedd 8:30 KSH A kormányzati szektor egyenlege H1
október 1. kedd 8:30 KSH Küklereskedelem (második becslés) júl.
október 2. szerda 8:30 MNB Kamatstatisztikák aug.
október 4. péntek 8:30 KSH Ipar (első becslés) aug.
Nemzetközi makrogazdaság
szeptember 30. hétfő 1:50 Japán Kiskereskedelem aug.
szeptember 30. hétfő 3:30 Kína NBS bmi (feldolg+szolg.) szept.
szeptember 30. hétfő 3:45 Kína Caixin bmi (feldolg+szolg.) szept.
szeptember 30. hétfő   Németo. Kiskereskedelem júl.
szeptember 30. hétfő 10:00 Németo. Tartományi inflációs adatok szept.
szeptember 30. hétfő 11:00 Olaszo. Infláció szept.
szeptember 30. hétfő 14:00 Németo. Infláció szept.
szeptember 30. hétfő 19:00 USA Jerome Powell (Fed-elnök) beszéde  
október 1. kedd 11:00 EU Infláció szept.
október 1. kedd 16:00 USA ISM bmi (feldolgozóipar) szept.
október 1. kedd 16:00 USA Nyitott álláshelyek aug.
október 2. szerda 11:00 EU Munkanélküliség aug.
október 2. szerda 14:15 USA ADP munkanélküliség szept.
október 3. csütörtök 13:30 USA Elbocsátások szept.
október 3. csütörtök 16:00 USA Gyáripari megrendelések aug.
október 3. csütörtök 16:00 USA ISM bmi (szolg.) szept.
október 4. péntek 11:00 EU Ipari termelői árak aug.
október 4. péntek 14:30 USA Munkanélküliség szept.
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 31,7 százalékos elmozdulással a Hang Seng index áll az élen, a sereghajtó 0,5 százalékos emelkedéssel a CAC index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 52,2 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 6,7 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 30,8 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 42 196,52 0,1% 0,7% 1,5% 12,0% 26,2% 61,8%
S&P 500 5 709,54 0,0% -0,2% 1,1% 19,7% 33,1% 97,7%
Nasdaq 19 802,58 0,1% -0,9% 1,2% 17,7% 33,5% 162,3%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 37 808,76 -2,2% -0,2% -2,3% 13,0% 19,0% 73,6%
Hang Seng 22 443,73 6,2% 17,3% 26,9% 31,7% 26,0% -13,8%
CSI 300 4 017,85 0,0% 18,1% 23,1% 17,1% 8,9% 5,3%
Európai részvényindexek              
DAX 19 164,75 -0,3% 1,3% 1,2% 14,4% 25,7% 60,7%
CAC 7 577,59 0,0% 0,2% -0,9% 0,5% 7,2% 39,7%
FTSE 8 290,86 0,2% 0,3% -0,9% 7,2% 10,4% 16,4%
FTSE MIB 33 675,26 -0,3% -0,5% -1,9% 11,0% 20,9% 58,1%
IBEX 11 609,8 -0,5% -1,6% 1,9% 14,9% 24,6% 30,3%
Régiós részvényindexek              
BUX 73 059,69 -1,5% -1,8% 0,4% 20,5% 31,3% 85,4%
ATX 3 613,04 -0,1% 0,6% -3,3% 5,2% 15,5% 23,5%
PX 1 596,65 -0,5% 0,4% -0,6% 12,9% 18,6% 58,1%
WIG20 82 834,31 -0,1% -1,1% -3,9% 5,6% 29,0% 49,0%
Magyar blue chipek              
OTP 18 465 -0,4% -2,6% 0,3% 16,9% 38,5% 48,8%
Mol 2 638 -1,6% -1,4% -1,2% -6,7% -4,6% -5,8%
Richter 10 820 -3,6% -1,5% 1,2% 23,7% 22,3% 125,2%
Magyar Telekom 1 038 -1,0% -1,0% 1,2% 52,2% 89,4% 138,6%
Nyersanyagok              
WTI 70,74 0,5% 0,5% -5,1% -1,6% -20,4% 34,4%
Brent 73,88 -1,0% -1,1% -3,9% -4,9% -18,6% 28,4%
Arany 2 641,75 -0,7% -0,7% 5,6% 27,9% 44,3% 76,3%
Ezüst 31,72 0,5% -0,5% 9,5% 30,8% 48,8% 80,4%
Devizák              
EURHUF 400,6250 0,6% 1,4% 2,1% 4,8% 3,2% 20,0%
USDHUF 363,0165 0,9% 2,6% 2,4% 4,9% -1,9% 19,0%
GBPHUF 480,6599 0,7% 1,6% 3,0% 9,0% 7,1% 28,3%
EURUSD 1,1036 -0,4% -1,2% -0,3% -0,1% 5,1% 0,8%
USDJPY 143,6050 0,0% -0,5% -2,3% 1,8% -4,2% 33,8%
GBPUSD 1,3250 -0,3% -0,9% 0,7% 3,9% 9,3% 7,7%
Kriptovaluták              
Bitcoin 60 634 -0,3% -4,0% 2,5% 37,2% 120,4% 624,1%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 3,78 1,1% 0,0% -3,6% -2,3% -19,3% 136,7%
10 éves német állampapírhozam 2,1 2,9% -0,6% -7,6% 3,6% -27,1% -486,4%
10 éves magyar állampapírhozam 6,26 0,6% -0,5% -2,3% 5,6% -16,3% 206,9%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Javier Ghersi Todos los derechos reservados.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Unit linked biztosítás költségei

Már nagyon sok éve nem írtam a unit linked biztosításokról (ide tartoznak a nyugdíjbiztosítások is), pedig lehet, hogy kellett volna. Hogy miért nem kötünk unit linked biztosítást, arra egy s

MNB Intézet

SZJA 1% - mire ad a magyar?

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékát egy 1996-os törvény értelmében van lehetőség felajánlani. Ez az egyetlen módja annak, hogy egy állampolgár közvetlenül \"beleszóljon\" az állami k

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A forintgyengülés csak idő kérdése: elemzők szerint ennyi lesz az euró
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Energy Investment Forum 2024 - A MEKH szakmai támogatásával
2024. október 10.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Kecskemét
2024. október 2.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Ez is érdekelhet
Budapesti Értéktőzsde