Várt felett a Johnson & Johnson eredménye
Az elemzői konszenzust felülmúló második negyedéves bevételi és profitszámokat közölt ma nyitás előtt a Johnson & Johnson, köszönhetően a gyógyszerértékesítéseknek, különösen a rákgyógyszerének és a pikkelysömör elleni készítményének. Az időszakot 22,4 milliárd dolláros bevétellel zárta, a várakozás 22,3 milliárd dollár volt, egy részvényre jutó eredménye pedig 2,82 dollárra rúgott, szemben a 2,7 dolláros elemzői konszenzussal. További jó hír, hogy a menedzsment megemelte az idei évre vonatkozó bevételi várakozását. Ennek ellenére a részvények kis mínuszban állnak a nyitás előtti kereskedésben.
Itt az amerikai ipari termelés
A vártnál érdemben jobb amerikai ipari termelés megerősíti a feldolgozóipar kilábalását. Ez több részvénypiaci szektor számára is kedvező fejlemény lehet és rögtön adódik a kérdés, hogy a feldolgozóipar fellendülése képes lehet-e ellensúlyozni a szolgáltatószektor lassulását.
![Itt az amerikai ipari termelés](https://pcdn.hu/articles/images-xs/d/u/a/dualis-kepzes-szakkepzes-munkavegzes-munkavallalo-feldolgozoipar-622193.jpg)
Nagy dologra készül a Telekom, de még nem tudni, hogy mi a terv
Nem csak a Magyar Telekom, de a Duetsche Telekom több régiós leányvállalata is bejelentette nemrég, hogy mérlegeli a mobilinfrastruktúra leválasztását, a horvát és a görög cég is fontolgatja – idézi az Erste elemzőjét a VG.
![Nagy dologra készül a Telekom, de még nem tudni, hogy mi a terv](https://pcdn.hu/articles/images-xs/t/e/l/telekom-szekhaz-630895.jpg)
A techpapírok húzzák le az amerikai tőzsdéket
Csökkenéssel nyithatnak az irányadó amerikai indexek, az S&P 500 és a Nasdaq futures 1 százalék feletti csökkenést jelez előre a nyitásra. A technológiai részvényeket ma is adják, az Apple több mint 2 százalékot, az Nvidia 4 százalékot esett a nyitás előtti kereskedésben, ami újabb jele annak, hogy a befektetők elfordulnak az idei év sztárpapírjaitól, és máshol keresik a lehetőségeket az árfolyamemelkedéseket követően.
Új elhízás elleni csodaszer a láthatáron, esik a sztárgyógyszerek gyártóinak árfolyama
Esik a Novo Nordisk és az Eli Lilly részvényeinek árfolyama, miután a svájci Roche ígértes eredményeket közölt a legújabb elhízás elleni gyógyszerjelöltjének korai fázisú vizsgálatairól. Az új fejlesztés komoly versenytársat jelenthet a jelenlegi piaci szereplők számára - tudósít a CNBC.
![Új elhízás elleni csodaszer a láthatáron, esik a sztárgyógyszerek gyártóinak árfolyama](https://pcdn.hu/articles/images-xs/e/l/h/elhizas-suly-fogyokura-edzoterem-forras-getty-stock-603080.jpg)
Felülteljesítő a BUX az európai tőzsdék között
Miközben az európai tőzsdék kisebb mínuszban állnak, a BUX index mérsékelten emelkedik a mai kereskedésben.
![Felülteljesítő a BUX az európai tőzsdék között](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/e/t/bet-457232.jpg)
Esnek az európai tőzsdék
Esnek az európai tőzsdék szerda délelőtt, a DAX 0,3 százalékos, a CAC-40 0,4 százalékos, a FTSE-100 0,2 százalékos mínuszban áll. A leggyengébben a technológiai részvények teljesítenek, az ASML több mint 6 százalékot zuhant, miután a Bloomberg arról írt, hogy szigorúbb szabályokat vezetnek be a chipgyártóknál, amelyek Kínába exportálják a technológiájukat.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=zNubivCRgCD825KpTYbyZpdSLZpsgVunkIwEl09yr2..e7/stparam=rgenetquox/fastid=ceeonhhmrgyiluisbrpgxbrqlglc/nc=0)
Most az Adidas áll jobban az Adidas-Nike harcban
Ismét megemelte az Adidas az idei évi eredményére vonatkozó várakozásait, idén már másodszor, amit jól fogadnak a befektetők, több mint 3 százalékos emelkedéssel nyitott a részvény a német tőzsdén.
![Most az Adidas áll jobban az Adidas-Nike harcban](https://pcdn.hu/articles/images-xs/s/p/o/sport-futas-sportpalya-futopalya-atletika-614771.jpg)
Alig mozdul a BUX szerda reggel
Mérsékelt csökkenésekkel kezdődik a nap az európai tőzsdéken, a BUX stagnálással nyitott.
![Alig mozdul a BUX szerda reggel](https://pcdn.hu/articles/images-xs/e/x/p/export-ukrajna-oroszorszag-haboru-597034.jpg)
Még 400 millió forintnyi saját részvényt vett az OTP
Több mint 400 millió forintnyi saját részvényt vásárolt az OTP tegnap a tőzsdén – derül ki a vállalat közleményéből.
![Még 400 millió forintnyi saját részvényt vett az OTP](https://pcdn.hu/articles/images-xs/h/o/l/hol-vegyek-otp-t-video-technikai-elemzes-284055.jpg)
Megérkeztek a brit inflációs adatok
A várakozásokkal nagyjából megegyezően alakultak az inflációs adatok. A maginfláció még mindig 3,5%-on áll, annak ellenére, hogy az infláció már 2%-ra csökkent. Az angol jegybank továbbra is óvatos és a maginfláció további trendszerű csökkentését szeretné látni a kamatcsökkentési ciklus elkezdéséhez.
![Megérkeztek a brit inflációs adatok](https://pcdn.hu/articles/images-xs/b/a/n/bank-of-england-london-nagy-britannia-egyesult-kiralysag-588190.jpg)
Így állnak a tőzsdék szerda reggel
Mik az aktuális események a tőzsdéken?
- Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 1,8 százalék pluszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,6 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal került feljebb.
- Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 0,4 százalékot, a Kospi 0,6 százalékot esett, miközben a hongkongi tőzsde minimálisan emelkedett.
- Vegyesen nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,3 százalékkal kerülhet lejebb, a CAC tegnapi záróértéke körül nyithat, míg a FTSE 0,2 százalékot emelkedhet.
- Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,01 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 0,2 százalékkal kerülhet lejjebb, míg a Nasdaq 0,37 százalékot eshet.
Mi várható makro fronton?
Ma a brit infláció alakulását ismertetik, a fontkitettséggel rendelkezőknek ez kulcsfontosságú adat. Délelőtt közzéteszi az Eurostat az infláció végleges számait és egyben a teljes tagállami rangsort, de jön ipari termelési adat az USA-ból és jön a Fed bézs könyve is. Az MNB ismerteti a devizatartalék alakulását.
2024. július 15. – július 21. Makronaptár | ||||||
Magyar makrogazdaság | ||||||
július | 15. | hétfő | 8:30 | KSH | Építőipar | máj. |
július | 15. | hétfő | 8:30 | MNB | Havi fizetési mérleg | máj. |
július | 16. | kedd | 11:00 | ÁKK | 3 hónapos dkj aukció | |
július | 17. | szerda | 8:30 | MNB | Devizatartalék | jún. |
Nemzetközi makrogazdaság | ||||||
július | 15. | hétfő | 4:00 | Kína | GDP | Q2 |
július | 15. | hétfő | 8:00 | Németo. | Kiskereskedelem | máj. |
július | 15. | hétfő | 11:00 | EU | Ipar | máj. |
július | 16. | kedd | 10:00 | EU | EKB hitelezési felmérés | |
július | 16. | kedd | 14:30 | USA | Kiskereskedelem | jún. |
július | 17. | szerda | 8:00 | UK | Infláció | jún. |
július | 17. | szerda | 11:00 | EU | Infláció második becslés+rangsor | jún. |
július | 17. | szerda | 14:30 | USA | Lakásépítési engedélyek | jún. |
július | 17. | szerda | 15:15 | USA | Ipari termelés | jún. |
július | 17. | szerda | 20:00 | USA | Fed bézs könyv | |
július | 18. | csütörtök | 8:00 | UK | Munkanélküliség | máj. |
július | 18. | csütörtök | 14:15 | EU | EKB kamatdöntés | |
július | 18. | csütörtök | 14:45 | EU | Christine Lagarde sajtótájékoztatója | |
július | 19. | péntek | 1:30 | Japán | Infláció | |
július | 19. | péntek | 8:00 | Németo. | Ipari termelői árak | jún. |
július | 19. | péntek | 8:00 | UK | Kiskereskedelem | jún. |
Forrás: Portfolio-gyűjtés |
Mi történt eddig a tőzsdéken?
- A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 23,3 százalékos elmozdulással a Nikkei index áll az élen, a sereghajtó 0,5 százalékos emelkedéssel a CAC index.
- A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 59,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 0,1 százalékos emelkedéssel.
- A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 29,4 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok | |||||||
Árfolyam | 1 nap | 1 hét | 1 hónap | Idén | 1 év | 5 év | |
Amerikai részvényindexek | |||||||
Dow Jones | 40 954,48 | 1,8% | 4,2% | 6,1% | 8,7% | 18,7% | 49,8% |
S&P 500 | 5 667,2 | 0,6% | 1,6% | 4,3% | 18,8% | 25,8% | 88,7% |
Nasdaq | 20 398,62 | 0,1% | -0,3% | 3,8% | 21,2% | 31,0% | 157,3% |
Ázsiai részvényindexek | |||||||
Nikkei | 41 275,08 | 0,2% | -0,7% | 6,3% | 23,3% | 27,4% | 91,7% |
Hang Seng | 17 727,98 | -1,6% | 1,2% | -1,2% | 4,0% | -8,7% | -38,1% |
CSI 300 | 3 498,28 | 0,6% | 1,7% | -1,2% | 2,0% | -10,3% | -8,1% |
Európai részvényindexek | |||||||
DAX | 18 518,03 | -0,4% | 1,5% | 2,9% | 10,5% | 15,0% | 49,0% |
CAC | 7 580,03 | -0,7% | 1,0% | 1,0% | 0,5% | 2,8% | 35,0% |
FTSE | 8 164,9 | -0,2% | 0,3% | 0,2% | 5,6% | 9,8% | 7,8% |
FTSE MIB | 34 369,19 | 0,0% | 1,5% | 5,2% | 13,2% | 19,9% | 54,8% |
IBEX | 11 090,5 | -0,5% | 1,8% | 0,9% | 9,8% | 17,5% | 18,3% |
Régiós részvényindexek | |||||||
BUX | 72 294,69 | -0,6% | 1,6% | 4,0% | 19,3% | 39,4% | 76,9% |
ATX | 3 683,25 | 0,0% | 0,9% | 4,2% | 7,2% | 16,5% | 22,5% |
PX | 1 596,11 | -0,3% | 1,6% | 5,2% | 12,9% | 21,8% | 50,9% |
WIG20 | 85 965,13 | -3,0% | -2,5% | 2,5% | 9,6% | 22,4% | 42,4% |
Magyar blue chipek | |||||||
OTP | 18 200 | -0,5% | 2,4% | 5,4% | 15,2% | 48,1% | 46,7% |
Mol | 2 828 | -2,1% | -0,4% | 0,2% | 0,1% | -8,7% | -6,4% |
Richter | 9 790 | 0,5% | 2,0% | 5,3% | 11,9% | 11,9% | 95,8% |
Magyar Telekom | 1 088 | -0,2% | 3,2% | 5,6% | 59,5% | 159,0% | 148,4% |
Nyersanyagok | |||||||
WTI | 81,92 | -1,6% | -1,0% | 3,2% | 14,0% | 8,6% | 42,7% |
Brent | 84,14 | -1,0% | -1,0% | 1,9% | 8,3% | 3,4% | 26,2% |
Arany | 2 456,29 | 0,9% | 4,4% | 5,3% | 18,9% | 25,4% | 74,3% |
Ezüst | 31,37 | 1,3% | 1,9% | 7,5% | 29,4% | 25,8% | 101,1% |
Devizák | |||||||
EURHUF | 392,1050 | 0,4% | -0,7% | -1,5% | 2,6% | 4,9% | 20,3% |
USDHUF | 360,4237 | 0,7% | -1,2% | -3,3% | 4,2% | 8,4% | 24,1% |
GBPHUF | 466,5149 | 0,1% | 0,2% | -1,2% | 5,7% | 6,9% | 29,3% |
EURUSD | 1,0879 | -0,3% | 0,6% | 1,8% | -1,5% | -3,2% | -3,1% |
USDJPY | 157,8650 | 0,0% | -2,2% | 0,3% | 12,0% | 14,0% | 45,8% |
GBPUSD | 1,2948 | -0,3% | 1,2% | 2,2% | 1,6% | -1,3% | 4,3% |
Kriptovaluták | |||||||
Bitcoin | 65 081 | 0,5% | 12,1% | -1,4% | 47,3% | 114,6% | 591,4% |
Állampapírok | |||||||
10 éves német állampapírhozam | 2,42 | 0,0% | -4,5% | 3,6% | 19,4% | -2,2% | -929,5% |
10 éves magyar állampapírhozam | 6,51 | 0,0% | -4,5% | -7,3% | 9,8% | -8,8% | 161,4% |
Forrás: Refinitiv, Portfolio |
Címlapkép: Getty Images
Nagyot ment a Dow index, több mint egy éve nem látott emelkedés
Felemás hangulatban telt a keddi kereskedés Ázsiában, ezt követően azonban Európában folytatódott az esés a tőzsdéken. Délután fontos kiskereskedelmi adat érkezett Amerikából, melynek hatására erősödni kezdett a dollár, az amerikai tőzsdék pedig emelkedtek, különösen a Dow index, amely közel 2 százalékos pluszban zárt, ami 2023 júniusa óta nem látott mértékű emelkedés.
![Nagyot ment a Dow index, több mint egy éve nem látott emelkedés](https://pcdn.hu/articles/images-xs/t/o/z/tozsde-reszvenypiac-reszveny-tokepiac-tesla-nvidia-mesterseges-intelligencia-amerikai-tozsde-689355.jpg)
Döntött a Magyar Telekom: jövőre folytatja a részvény-visszavásárlásokat
A Magyar Telekom ma esti közleményében bejelentette, hogy figyelembe véve, hogy a tervezett maximális részvény-visszavásárlási értéknek több mint 90 százaléka megvalósult 2024 júniusában, a társaság úgy döntött, hogy a részvény-visszavásárlás folytatását 2025 tavaszára időzíti.
![Döntött a Magyar Telekom: jövőre folytatja a részvény-visszavásárlásokat](https://pcdn.hu/articles/images-xs/t/o/z/tozsde-535475.jpg)
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ