Az agrártárca nyilatkozatai szerint 2027-ig további 4300 milliárd forint áll rendelkezésre az agrárium fejlesztésére, és ezen belül az élelmiszeripar modernizálása kiemelt szerepet kap. Ön szerint melyek ma az iparág legnagyobb lemaradásai, hol van szükség leginkább fejlesztésekre?
Az élelmiszeripar minden ország számára fontos, kiemelt stratégiai ágazat, a mezőgazdasági területek hasznosítása, az önellátás szempontjából, de ez különösen igaz Magyarországra a kedvezőbb adottságok és az élelmiszeripari export magas aránya miatt. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a magyar kormányzati, támogatási politikában ez ilyen kiemelt szerepet kapott a következő években.
A magyar állatitermék előállítás és élelmiszeripar egyik legnagyobb problémája a mérethatékonyság. A kiélezett piaci helyzetben csak az tud helytállni, aki megfelelő önköltség mellett, a piac által megkövetelt minőségben és fenntarthatósági feltételek teljesítése mellett tud élelmiszert előállítani. Ennek megfelelően elsősorban azokat a beruházásokat, fejlesztéseket kell támogatni, amelyek a versenyképességi feltételeknek megfelelnek.
A magyar élelmiszeripar, szerencsére biztosítja a belföldi fogyasztás fő termékcsoportjait, de mivel a magyar élelmiszeripar termékeinek 35-45%-a exportpiacokon kerül értékesítésre, így elsődleges feltétel a nemzetközi versenyképesség és az elsősorban EU piacok feltételeinek a maradéktalan teljesítése, amihez nagymértékben tud egy jól megfogalmazott támogatás hozzájárulni.
A prognózisok azt mutatják, hogy a következő évtizedekben meredeken növekszik a világ népessége, és meghaladja majd a 10 milliárd főt. Mekkora lehetőséget teremt ez a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar számára?
A világ rapid népességnövekedése jelentős többlet fogyasztói igényt támaszt, ami a fizetőképes keresletnek, elsősorban a fejlődő országokban látható növekedésével együtt hajtómotorja lehet az élelmiszertermelés jelentős növelésének. Ezt a növekedést nem lehet extenzív módon elérni, ehhez a rendelkezésre álló erőforrások és a termelés koncentrációjára van szükség, és ez igaz a hazai mezőgazdaság, élelmiszeripar lehetőségeire is. Mivel a magyar export jelenleg elsősorban az EU piacokra irányul, ezért szükséges lenne az exportpiacaink kiterjesztése a volumen növelése érdekében.
Bár a demográfiai növekedés látványos, ennek eloszlása alapvetően befolyásolja a piaci lehetőségeket. Míg egyes országokban, térségekben rapid népességnövekedés van, addig másutt ez drasztikus csökkenésben nyilvánul meg, mint Kína, vagy Kelet-Európa esetében. Ennek megfelelően ezekben az országokban, térségekben csökken a piac, ezek helyett más irányokba kell terjeszkedni.
A népességváltozás egyúttal nem csak piaci, hanem munkaerő problémákat is gerjeszt, hiszen Európa elöregszik, népessége csökken, elsősorban a keleti felén, így egyre inkább meg kell küzdeni a munkaerő hiányával, ami igaz a magyar mezőgazdaságra, élelmiszeriparra is; nem véletlen a nagyszámú külföldi vendégmunkás alkalmazása ebben az ágazatban.
Élelmiszertermelési és -értékesítési szempontból gondot okozhat ugyanakkor, hogy a fizetőképes kereslet ma is egyenlőtlenül oszlik el a világban, és még inkább így lehet ez a későbbiekben. Ténylegesen mely relációkban javulhatnak leginkább a hazai élelmiszeripar értékesítési esélyei?
Az egyenetlen népességmegoszlás miatt csak azok a térségek jöhetnek szóba, amelyeknek a fizetőképes kereslete növekszik, amelyek földrajzilag elérhetőek számunkra, azaz nincs jelentős logisztikai költséghátrányunk és persze megfelelő kapcsolatunk van az adott országban. Növekedés nem érhető el commodity termékek exportjával, eltekintve a környező országoktól, így elsősorban a hozzáadott értékű termékek előállítása és exportja lehet a megoldás, ami egyébként a belföldi élelmiszertermelés esetében is alapvető szükséglet a megfelelő eredményességhez.
Reálisan, figyelembe véve a középtávú trendeket az észak-afrikai, közép-ázsiai országok fognak felértékelődni számunkra, Nyugat-Európán túl, ahol sok országban még népességnövekedés is bekövetkezik.
Az utóbbi időszakban a magyar agrárexport értéke dinamikusan növekedett, de szembetűnő, hogy a kivitel nagy része továbbra is az Európai Unióba, azon belül Németországba, Olaszországa és Romániába irányul. Mennyire tartja kiegyensúlyozatlannak ezt az exportszerkezetet?
Az exportszerkezetet elsősorban a lehetőségek, a versenyképesség és persze a korábbi tradíciók, kapcsolatok alakítják, így érthető, hogy ezek az országok vezetnek a magyar kivitelben. Az nyilvánvaló, hogy az európai orientáltsága az exportnak meg fog maradni, de szükséges ennek kiterjesztése más, még elérhető piacokra, a kitettség csökkentése és a hazai élelmiszerágazat teljesítménynek a növelése érdekében is.
Az export mellett a hazai élelmiszertermékek fő értékesítési területét továbbra is a belpiac jelenti, ahol azonban folyamatos importveszéllyel kell megküzdeni. Ön szerint hosszú távon hogyan tarthatják meg, illetve bővíthetik hazai értékesítési lehetőségeiket az élelmiszeripari vállalatok?
Valószínűleg rossz reflex lehet folyamatos import élelmiszerveszélyről beszélni, hiszen a piac jellemzően logikusan működik, azaz azért jön be termék más országból, mert van rá igény, versenyképesebb az ára, vagy vásárlói igényt, választékot szolgál ki. Természetesen attól is „felbillenhet”, ha egy országban, a többiekhez képest a gazdasági körülmények hátrányosan alakulnak, és az importtermék „kedvezőbbé” válik.
És persze előfordul elhibázott politikai döntés is, mint az ukrán termékek vámmentes behozatala az EU-ba, ami egyrészt Ukrajna felé gesztus, de lehetetlen helyzetet teremt az EU országok mezőgazdaságában,
elsősorban a kelet-európai országokban, hiszen a gabonadömpinghez Ukrajna adottságai is hozzájárulnak, de ezt igyekeznek az érintett országok politikailag is kezelni.
A világméretű Covid-járvány, majd az orosz-ukrán háború következményei is megmutatták, hogy egy-egy ország szempontjából egyre nagyobb jelentősége lesz a biztonságos és magas minőségű élelmiszer-előállításnak, amely stratégiai, sőt nemzetbiztonsági kérdéssé válhat. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar ilyen értelemben is meg tud felelni a növekvő és összetettebb követelményeknek?
Szerencsére a magyar mezőgazdaság, élelmiszeripar hagyományosan jó alapokkal rendelkezik a biztonságos és jó minőségű élelmiszerelőállításban és valóban stratégiai fontosságú az önellátás és az export fenntartása. Az is szerencse, hogy már sok magyar élelmiszertermelő versenyképes nemzetközileg is (ez a korábbi évtizedekben nem így volt) és sok igényes piacon már nincs „idegenkedés” a magyar termékektől, sőt kifejezetten keresik azokat.
A termelési körülményekkel és az élelmiszerekkel szembeni elvárások, feltételek sokkal összetettebbek lettek és ennek csak a vállalkozások egy része tud megfelelni, ezért a hatékonyság, a minőség és a környezettudatos termelés kerül előtérbe.
Ez várhatóan tovább növeli a vállalkozások számának a csökkenését, hiszen nem mindenki tud megfelelni a szakmai, pénzügyi, kereskedelmi és menedzsment elvárásoknak, ami koncentrációhoz fog vezetni. Ez nyilván nem vonatkozik élesen a kistermelésre vagy a szegmenspiacok ellátására, de fokozottan a nagyvolumenű termékelőállításra.
Ma viszont az élelmiszeripari cégeknek azzal is szembesülniük kell, hogy az utóbbi időszak drasztikus áremelkedéseinek hatására a belföldi élelmiszerfogyasztás csökken. Mekkora gondot okozhat ez az iparági vállalkozásoknak és – közvetetten – a mezőgazdasági termelőknek?
A folyamatos piaci és közgazdasági kényszertől egyetlen vállalkozás sem tudja magát függetleníteni. Az elmúlt évben a magyar élelmiszeripar árbevételének 45%-a exportból származott, ami ennek az évnek az első felében 15%-kal esett vissza, miközben a belföldi értékesítés is 12,5%-kal csökkent. Minden nehézség mellett is az élelmiszeripar nemzetgazdasági jelentősége kiemelkedő, hiszen 2022-ben 5.500 milliárd forint forgalom mellett 384 milliárd forint nyereséget termelt, ami ebben az évben jelentősen zuhanhat be, tehát az élelmiszertermelés teljesítménye hullámzó és jövedelmezősége is meginoghat. Ez nagymértékben „megszórhatja” a mezőnyt, azaz kevesebb cég kerül ki ebből a hullámvölgyből.
Csak a „kitörés” segíthet, azaz a cégek előre menekülése a hozzáadott érték növelése, a fejlesztések irányába,
megfelelve a minőségi és a környezeti elvárásoknak, persze a hatékonyság jelentős fokozása mellett. Ehhez hatékonyabbá kell tenni a működést, az energiafelhasználást, nemzetközi piaci és szakmai ismeretek szükségesek, és persze üzleti bátorság is. El kell érni az EU versenytársak termelési volumenét és minőség szintjét.
A kormányzati támogatás (EU és magyar) kiemelt fontosságú eleme a versenypiaci helyzethez történő alkalmazkodásnak. Az önellátás, a hazai termékek támogatása stratégiai fontosságú Magyarország számára is. A mezőgazdaság és élelmiszeripar támogatása nem lehet normatív, csak a nemzetközileg versenyképes, az elvárt termelési feltételeket teljesíteni tudó, hozzáadott értéket teremtő cégeket szabad kiemelten támogatni.
Az élelmiszeripari átadási árak jelentős emelését indokolta, hogy az iparági társaságok költségei is jelentősen emelkedtek, de egyes vélemények szerint a szükségesnél is nagyobb drágítást hajtottak végre és ezzel „inflációs profitra” tettek szert. E jelenség mennyire volt tetten érhető a hazai élelmiszerpiacon?
Az élelmiszerárak inflációt meghaladó áremelkedése nem feltételezés, hiszen ezt a statisztikák is igazolják, az élelmiszerek árának emelkedése kétszerese volt az inflációnak. Miközben az élelmiszeripar árbevétele 22,2%-kal nőtt tavaly, ami az infláció és a forgalomcsökkenés mellett érthető, addig a nyeresége kétszeres lett, így nem nehéz feltételezni, hogy inflációs profit keletkezett. Az árak kezdenek normalizálódni a kereslet csökkenésével és a kínálat bővülésével (a cégek is értékesítési kényszerpályán vannak) és bár nem várható ezek visszatérése a korábbi szintre, elfogadható irányba tartanak.
Az iparág hatékonyságát és versenyképességét a Vidékfejlesztési Program forrásai jelentősen javíthatják. Ön szerint a pályázatok kiírásánál, elbírálásánál és a források kifizetésénél milyen módon lehetne könnyíteni az élelmiszeripari cégek helyzetét?
A fejlesztések, amint erre korábban is több szempontból kitértem elengedhetetlenek a versenyképesség fenntartásához, az élelmiszeripar stratégiai fontosságának alátámasztásához. A pályázati kiírásoknak egyértelműen kell tükröznie a világos elvárásokat a versenyképesség, az értékteremtés növelése, a környezettudatos gazdálkodás szempontjai szerint. Csak nemzetközileg is életképes cégeket és projekteket szabad támogatni, ha nem akarjuk „herdálni” a forrásokat. Az egyértelmű elvárásokat egyértelműen kell teljesíteni tudni és ha ez igazolható, úgy lehet az adminisztratív terheken, eljáráson könnyíteni.
Címlapkép: Portfolio Archív
A cikk megjelenését az UBM Csoport támogatta.
Címlapkép forrása: Portfolio
