A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehús termékei elnyerték a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet. Ez a minősítés garantálja a vásárlók számára a kiemelkedő minőséget és megbízhatóságot.
Magyarországon ötven év után jelent meg a száj- és körömfájás egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, a teljes telepet fel kellett számolni. „Az utolsó fertőzés igazolását követő három hónapig fennáll a járványveszély – mondta az Indexnek Rusvai Miklós, az állatjárványtani professzor
Az élelmiszeripar számára kulcsfontosságú, hogy melyik termékfejlesztési iránynak megfelelően változtatják, módosítják az élelmiszereket, hogy a végtermékeket a fogyasztók leginkább preferálják. Egy friss tanulmányunk azt mutatja be, miként mérhető és értékelhető a fogyasztói válaszok konzisztenciája érzékszervi teszteken. Kutatásunkban két különböző skálát használtunk, majd ezeket külön-külön és együttesen is elemeztük. Eredményeinkben rámutatunk, hogy a következetlen, véletlenszerű fogyasztói válaszok befolyásolják a tesztek eredményeit. Az érzékszervi teszt során azok a fogyasztók, akik szélesebb tartományban használják mindkét skálát, azok válaszai következetesebbnek mutatkoztak. Mivel az élelmiszeriparban a termékfejlesztések kulcstényezője a fogyasztói megítélés, ezért lényeges a következetlen, nem megbízható fogyasztói válaszok kiszűrése.
A magyar agrárium jó ideje már lasszóval sem talál munkaerőt, az állattenyésztésben pedig különösen sok az olyan munkakör, amire nem jelentkezik senki. Nem véletlen, hogy a magyarok helyett egyre több helyen dolgoznak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások, a baktalórántházai baromfitelepen pedig már egy sci-fibe illő humanoid robot tesztelése is folyik. De vajon milyen juttatásokért végzik el a filippínók azt, ami a magyaroknak nincsen ínyére? És mikor jön el az a pont, amikor a robotok révén széles körben is megoldódhat a súlyos munkaerőhiány? Erről beszélgetünk az Alapvetés podcast új műsorában Bárány Lászlóval, a Master Good tulajdonos ügyvezetőjével és Ifj. Sántha Imrével, a Formula-GP Kft. ügyvezetőjével.
A BioTechUSA szadai üzeme egy 5,5 milliárd forint értékű beruházás keretében egy olyan komplex, többrétegű fehérjeszelet előállítására alkalmas gyártósorral bővült, ami világszinten is különlegesnek számít - mondta el Lévai Bálint, a cégcsoport vezérigazgatója.
A Lindt & Sprüngli svájci csokoládégyártó kétszámjegyű áremelést jelentett be 2025-re a magas kakaóárak ellensúlyozására.
Megállapodásra jutott az Európai Bizottság és Egyiptom: mintegy 36 milliárd forintból fejleszthetik az észak-afrikai ország gabonatárolási és logisztikai infrastruktúráját.
A megnövekedett költségek, a fogyasztás visszaesése és további kedvezőtlen tényezők miatt az elmúlt években jelentősen visszaesett a beruházási hajlandóság az agrofood szektorban. Nem csoda, hogy az állattartó telepek megújítására és az élelmiszeripar fejlesztéseire kiírt pályázatoktól rendkívül sokat vár idén az ágazat, ami abból is látszik, hogy a vállalatok a meghirdetett támogatási keret többszörösét igényelték a tervezett fejlesztéseikhez. A várt fordulatot azonban beárnyékolják a geopolitikai feszültségek és az esetleges vámháború, valamint egyre inkább a klímaváltozás, mint megkerülhetetlen rizikófaktor. Ezekről a körülményekről és az agrárfinanszírozás idei kilátásairól beszélgetünk az Alapvetés podcast új adásában Szabó Istvánnal, az OTP Agrár agrárgazdasági értékesítési igazgatójával.
Az Auchan és az Izsáki Házitészta Kft. több mint 20 éve működik együtt, és most közös sikerük a KMÉ-védjegyes nyolctojásos cérnametélt.
A KMÉ-védjeggyel elismert MIRELITE MIRSA Zrt. gyorsfagyasztott zöldségei nemcsak a hazai boltokban, hanem külföldön is magas minőséget garantálnak.
A Vela Pékség, amely több mint 30 éves múltra tekint vissza, jelentős elismerést kapott termékeinek kiváló minőségéért. Az eredetileg egy áruház pincéjében indult vállalkozás mára egy 500 négyzetméteres modern üzemben folytatja tevékenységét, és élen jár a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegy megszerzésében.
Hétvégén bejelentették, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki a Kanadából érkező árukra, erre válaszul Kanada bejelentette, hogy 25 százalékos vámot vet ki 155 milliárd dollár értékű amerikai árura. Első körben 30 milliárd dollárnyi árura vonatkoznak a megemelt kanadai vámok, az érintett termékekről részletes listát tett közzé Kanada.
A 2024-es év a korábbi évekhez képest szerény államilag támogatott beruházást hozott Magyarországra: a kormány csak alig 42 milliárd forint értékben nyújtott célzott állami ösztönzőket különböző projektekhez. A megelőző évi támogatásoknak alig 1,5 százalékára szerződött a kormány a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerződéslistája szerint. Ez a fajsúlyos visszaesés pedig meg is látszódott azon, hogy a beruházások visszaesése miatt tavaly ősszel technikai recesszióba került Magyarország.
Az Európai Bizottság és Mexikó pénteken lezárta a tárgyalásokat a 25 évvel ezelőtt hatályba lépett közös kereskedelmi megállapodás felülvizsgálatáról.
Az alapkamatok nagy valószínűséggel nem fognak 5 százalék alá csökkenni, aminek következtében nehezen kigazdálkodható hitelek alakulnak ki, ezért fontosak a kamattámogatott programok - mondta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletág ügyvezető igazgatója, a Magyar Bankszövetség agrár munkabizottságának elnöke a Portfolio Agrárszektor 2024 Konferencián. A szakember szerint egy nagyon jó, de intenzív időszak következik, viszont fontos, hogy a KAP stratégia tervben lévő kamattámogatási programmal minél többen éljenek, hiszen a következő időszakban is magasan marad az általános kamatszint.
A madárinfluenza okozta pusztítás miatt az Egyesült Államokban súlyos tojáshiány alakult ki, ami várhatóan még hónapokig eltarthat - jelentette a CNN.
Mindkét szektort a járműipar kitörési pontjaiként emlegetik.
Ötödik generációs Szu-57-esekkel működnének együtt.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.