Keresett kifejezés: alapok portfolio hu | Találatok száma: 1543 Új keresés

Közel 50%-ot is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette idén a pénzét

Közel 50%-ot is kaszálhatott az az élelmes magyar, aki ide tette idén a pénzét

2024 első félévében is kitartott a jó hangulat a hazai és globális részvénypiacon, ennek köszönhetően remek féléven vannak túl a hazai forintos, lakossági részvényalapok. Alig volt alap, amelyik negatív hozamot mutatott fel, még a „legrosszabb” teljesítmények között is 10% körüli hozamokkal találkozhatunk. A legjobban teljesítő alapok közé 18% feletti hozammal lehetett bekerülni, de volt olyan alap, amellyel közel 50%-ot lehetett nyerni. Nincs egyértelmű recept a sikerre: sok pénzt lehetett kaszálni egy török, román, amerikai vagy magyar részvényalappal is idén.

Idén 5 éves a Sustainable World konferencia - Mutatjuk, honnan indultunk

Idén 5 éves a Sustainable World konferencia - Mutatjuk, honnan indultunk

Ötödik alkalommal rendezzük meg a Sustainable World konferenciát. Először 2020-ban rajtolt el a fenntarthatósági üzleti rendezvényünk nehezített pályán, hiszen a járványhelyzet miatt kizárólag az előadók vehettek részt fizikailag a rendezvényen. A hibrid - online és fizikailag is megtartott - rendezvény lendületét azonban ez sem vehette el, hiszen egyre több vállalatnak, intézménynek és egyénnek fontos a zöld átállás és a fenntarthatóság, amit jól mutat, hogy 6-7 témakört lefedve, egy fenntarthatósági iparági konferenciává nőtte ki magát a Portfolio-s berkekben csak "Susinak" becézett rendezvény. Készülve a következő, szeptember 4-i alkalomra, egy összefoglaló cikksorozattal jelentkezünk az elmúlt évek legfontosabb idézeteiből, témáiból. Lássuk, mivel foglalkoztunk 2020-ban az első fenntarthatósági konferenciánkon!

Ritka jó félévet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 10% feletti hozamok

Ritka jó félévet zárt egy maroknyi befektetés Magyarországon, röpködtek a 10% feletti hozamok

Robognak tovább a jó piaci környezetben az abszolút hozamú alapok, a legjobbak közé csak 10% feletti féléves hozammal lehetett bekerülni idén, a lista legtetején 40% körüli teljesítményt láthatunk. Jól megy a szekere a Hold Alapkezelő alapjainak, más alapkezelő alapjaival csak elvétve találkozhatunk a legjobbak között. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, az első félévet pozitív hozammal zárta, de lenne még hova javulni.

NGM-államtitkár: a bankok az állampapír-portfólió átrendezésével további extra profitra tettek szert

NGM-államtitkár: a bankok az állampapír-portfólió átrendezésével további extra profitra tettek szert

A kormány 2023-ban az önfinanszírozás megerősítése és a lakossági megtakarítások reálértékének megőrzése érdekében négy terelőintézkedésből álló programot hirdetett meg. A négy elemből álló intézkedéscsomag három eleménél teljesültek a kormány elvárásai és a kitűzött célok. Ezek közül mindenképen kiemelendő a kormányzati beavatkozás következtében a befektetési alapoknál látott állampapír-állománybővülés. A terelőintézkedések negyedik elemével kapcsolatban azonban a hazai hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások extraprofitadó fizetési kötelezettségük csökkentésének lehetőségével szembeni kormányzati elvárás - vagyis, hogy 1 300 milliárd forinttal növeljék állampapír-állományukat - a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján ez idáig csak részlegesen teljesült.

Elindult a fővárosi gigaberuházás, amit még a válság sem tudott eltörölni

Elindult a fővárosi gigaberuházás, amit még a válság sem tudott eltörölni

A 2005-ös indulást követően 2006-ban másodszor került sor a Portfolio ingatlankonferenciájának, a Property Investment Forumnak a megrendezésére. Visszatekintő cikksorozatunk mostani részében a 2006-os ingatlanpiaci történésekkel foglalkozunk, kiemelten a ma már mindenki által jól ismert budapesti óriásprojekt, a Corvin Sétány indulásával, az irodapiac kihívásaival és azzal, hogy milyen folyamatok okoztak egyre nagyobb bizonytalanságot a nemzetközi piacokon. Nézzük, mi történt a 2006-os Property Investment Forumon és a hazai ingatlanpiacon!

Százmilliárdok mozdultak meg egyszerre a leggazdagabb magyaroknál, kiderült, miben tartják a pénzüket

Százmilliárdok mozdultak meg egyszerre a leggazdagabb magyaroknál, kiderült, miben tartják a pénzüket

Egyre több pénz áramlik a fiatalabb generációkhoz a gazdag magyar családoknál, és ez még csak a kezdet. Nagyot mennek a magyar gazdagok befektetései között a külföldi devizák és sokan voltak, akik az állampapírkamatokból már nem állampapírt vettek. A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint idén tovább nőhet a magyar privátbanki vagyon, de az ügyfélszámban már nem várnak érdemi bővülést.

Csúnya dolog derült ki: zöldnek álcázott európai befektetések pénzelik a bolygót szennyező cégeket

Csúnya dolog derült ki: zöldnek álcázott európai befektetések pénzelik a bolygót szennyező cégeket

A The Guardian és médiapartnerei által végzett vizsgálat rávilágított arra, hogy a fast fashionnel, fosszilis üzemanyaggal foglalkozó vállalatok és SUV-gyártók papírjai is jelen vannak az EU által fenntarthatónak minősített alapokban, befektetéseikből 18 milliárd dollár a világ 200 legnagyobb környezetszennyezőjéhez kerül - írta a The Guardian.

Belepiszkál az állam a befektetési alapokba – Pár nap, és élesedik az új szabály

Belepiszkál az állam a befektetési alapokba – Pár nap, és élesedik az új szabály

Az elmúlt hónapokban újabb kormányzati tervek, majd konkrét rendelet látott napvilágot arra vonatkozóan, hogyan lehetne (ismét) megreformálni a befektetési alapok piacát. Az indoklás szerint mindez az átláthatóságot és a befektetők érdekét képviseli, de sok tisztázatlan kérdés maradt, amelyre csak részben kaptak válaszokat az alapkezelők. Megkérdeztük az NGM-et és az MNB-t, mire számíthat a befektetési szakma.

Az első sikeres fecskék már vissza is igazolták a működésünket

Az első sikeres fecskék már vissza is igazolták a működésünket

Fontos támaszt ad a hazai gazdaság számára a vállalatok tőkeellátottságának, a tőkebefektetések számának növelése és ebben kíván segítséget nyújtani tőkealapjaival a Focus Ventures, amely a Nemzeti Tőkeholding felügyelete mellett működik. Zsámboki Zoltán, az alapkezelő vezérigazgató-helyettese a Portfolio-nak adott interjújában beszélt az általuk kezelt alapok fókuszáról, céljairól, és kiemelte: már 40 portfóliócéget menedzselnek és dedikáltan érettebb vállalatokkal foglalkoznak. Csak ebben az évben 22 milliárd forintnyi új befektetési lehetőséget vizsgáltak már meg. A beszélgetés során kiemelte: az általuk megvalósított tőkebefektetések nemcsak üzletileg, de társadalmilag is fontosak, cél ugyanis, hogy a sikeres hazai cégek magyar tulajdonban maradjanak és a gerincét adják a magyar gazdaságnak.

Jöhet az egyszerűsítés a befektetéseknél:

Jöhet az egyszerűsítés a befektetéseknél: "fenntartható" vagy "átmeneti" kategóriákat veztne be az EU

Az EU hatóságai kedden átfogó változtatásokat javasoltak a fenntartható befektetések címkézésére vonatkozóan, hogy egyszerűbb és világosabb tájékoztatást nyújtsanak a befektetőknek, valamint mérsékeljék a greenwashing kockázatát. Az új szabályok értelmében "fenntartható" és "átmeneti" kategóriákat vezetnének be - írja a Reuters.

Régi-új tulajdonosok érkeztek az ország egyik legnagyobb magánkórházába - Megvannak a friss terveik

Régi-új tulajdonosok érkeztek az ország egyik legnagyobb magánkórházába - Megvannak a friss terveik

100%-ban az alapító Kóka János és Lancz Róbert, valamint kisebb részben a menedzsment tagjai, köztük Berkes István ortopéd sebész tulajdonába került a Doktor24 Medicina Zrt. - tudta meg a Portfolio a társaságtól. Ez azt is jelenti, hogy a külföldi tőkealapok kiszállása után megjelenő nagytulajdonos, a Futó család érdekeltségébe tartozó Egészségügyi Befektetési Holding pár hónap után szintén kiszállt az egyik legnagyobb magánklinikából. A magánszolgáltató csoport érdeklődésünkre új terveit is megosztotta velünk.

Történelmi helyzetnek lehettünk szemtanúi a lakossági megtakarításoknál

Történelmi helyzetnek lehettünk szemtanúi a lakossági megtakarításoknál

A korábbi jelentős eszközleértékelődés után a tavalyi a korrekció éve volt a biztosítóknál, pénztáraknál és a tőkepiacokon. A háztartások pénzügyi vagyona nagyobb részt az átértékelődés következtében növekedett. Történelmi helyzet, hogy a betét és a készpénzállomány csökkent a lakosságnál tavaly – hangzott el az MNB friss kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséról szóló sajtótájékoztatóján.

Dübörögnek a Portfolio konferenciák: networking és információdömping, már 20 éve!

Dübörögnek a Portfolio konferenciák: networking és információdömping, már 20 éve!

A Portfolio Csoport rendezvény divíziója idén 20 éve van jelen a piacon és az utóbbi 10 évben már egyértelműen piacvezető pozícióban szervezi évi mintegy 60 rendezvényét, több mint 40 000 résztvevővel. Mi a siker titka 2024-ben? Mitől elég csak annyit mondani egy hazai vezetőnek egy megbeszélés végén, hogy találkozunk a következő Portfolio konferencián?

1300 milliárdot kért Nagy Márton a bankoktól, nagy sumákolás lett belőle

1300 milliárdot kért Nagy Márton a bankoktól, nagy sumákolás lett belőle

Egy éve már, hogy Nagy Márton miniszter kijelentette: 1300 milliárd forinttal kell növelniük a bankoknak az állampapír-állományukat, cserébe a felére csökkenthetik az extraprofitadójukat. A tavaly még 200 milliárd feletti extraprofitadó idén le is feleződött, ám a bankok nemhogy növelték volna, 400 milliárddal még csökkentették is állampapír-állományukat. Utánajártunk, hogy fordulhatott ez elő.

A részvény- vagy az ingatlanpiacon fektessünk be a következő 5 évben?

A részvény- vagy az ingatlanpiacon fektessünk be a következő 5 évben?

A részvény vagy az ingatlanpiacra lenne érdemes a következő 5 évben 10 millió eurót befektetni? Többek között erre a kérdésre is keresték a választ a balatonfüredi Portfolio Property X 2024 konferencia délutáni szekcióiban a szakértők, akik emellett az épületek átalakuló funkcióiról, a fitout kérdéseiről, a finanszírozás és a logisztikai ingatlanpiac legfőbb kérdéseiről is határozott véleményt mondtak.

Ilyen évkezdetet se láttunk még a nyugdíjpénzeknél

Ilyen évkezdetet se láttunk még a nyugdíjpénzeknél

Az már megszokott, hogy az év utolsó három hónapjában a nyugdíjra gyűjtő önkéntes pénztári tagok befizetései megugranak, elsősorban az adójóváírás kimaxolása érdekében, de az MNB friss számai szerint az idei első negyedév is rekordot hozott a befizetésekben. Mindeközben a pénztári portfóliók továbbra is jól teljesítenek, a vagyonarányos hozamok meghaladják a tavalyi első negyedévben mértet.

18 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni

18 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni

Az infláció lecsengésével párhuzamosan felgyorsult a lakossági megtakarítások gyarapodása Magyarországon. A 10% felett ragadó megtakarítási rátának, a rekordszintű állami kamatkifizetéseknek, a kockázatvállalás erősödésének és a kedvező piaci hozamoknak köszönhetően 2006 óta nem látott ütemben, 17,6%-kal gyarapodtak a megtakarítások egy év alatt, ami ritkaságnak mondható, nagyjából 13,5%-os reálnövekedést jelent. Az egyre kevesebbet ígérő állampapírokkal szemben a befektetési alapok lettek az idei első negyedév abszolút sztárjai, és bár a tőzsdei részvények, életbiztosítások és nyugdíjpénztári megtakarítások nem vontak be sok új tőkét, a hozamteljesítményre náluk sem lehetett panasz.

Nem a gépek veszik el a munkánkat, hanem akik jól használják azokat

Nem a gépek veszik el a munkánkat, hanem akik jól használják azokat

Több felmérés is azt mutatja, hogy a vállalatok nagy részének már van tapasztalata a generatív AI megoldásokkal, amitől hatékonyságnövelést és költségcsökkentést várnak, de a válaszokból az is kiderül, hogy a legtöbben nem tudják, hogy milyen úton induljanak el, hogyan építsék azt be a szervezet mindennapi működésébe. Kovács Gyula, az AI-szolgáltatásokat nyújtó Neuron Solutions ügyvezetője szerint fontos, hogy a munkavállalók megértsék: az AI nem a munkájukat veszélyezteti, a „fenyegetés” inkább abban áll, hogy olyan emberek veszik el a munkájukat, akik jobban használják a gépeket.

Több tízmilliárd eurót ad az EU zöld átállásra - Miért nem használja ki ezt Magyarország?

Több tízmilliárd eurót ad az EU zöld átállásra - Miért nem használja ki ezt Magyarország?

A zöld átállás megvalósítása nemcsak országos, vagy uniós cél, hanem minden versenyképes, a jövőben is működni vágyó nagyvállalat, kkv, szervezet, intézmény saját érdeke. Egy ilyen komplex és nagy volumenű változás, az innovációk átvétele, az új technológiák, technikák alkalmazása, az új zöld szabályok betartása azonban komoly költségteher a gazdaság szereplőinek, éppen emiatt érdemes minden szembejövő lehetőséget megragadni, támogatást kihasználni. Az Európai Unió jelentős összegeket csoportosít a European Green Deal céljait támogató alapokba, melyek összértéke több tízmilliárd euróra rúg. Magyarország ezen lehetőségeket eddig még kevéssé használta ki, noha a forrásszerzésre nyíló lehetőség folyamatosan adott a magyar szervezetek számára. Az itthon már jól ismert operatív programokon túl is van lehetősége a magyar gazdasági szereplőknek: a közvetlen uniós források elnyeréséhez kemény munkára lesz szükség, de ha egy vállalat egyszer bekerül a nemzetközi vérkeringésbe, akkor az európai piacon is elismert projektjei, fejlesztései, stratégiái kapnak pénzügyi támogatottságot. Zsámba Judittal, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) projektmenedzserével beszélgettünk az uniós forrásokra való pályázási lehetőségekről, és a LIFE Program áprilisban megjelent 2024-es felhívásairól.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...