Keresett kifejezés: pdf | Találatok száma: 8874 Új keresés

Egy újabb hazai sikertörténet, ami még javában zajlik

A hazai tőzsdén az idei legjobb teljesítményt egy nagy múltú részvénytársaság érte el, amely egyre inkább exportorientált, jó készpénztermelő képességgel bír és jó osztalékfizető is egyben. Ezt értékelik a befektetők, hiszen csak idén közel 23 százalékot szárnyalt az ANY Biztonsági Nyomda részvényeinek árfolyama.

Így zajlik a nagyüzemi lopás fényes nappal Magyarországon

"A kartell nem más, mint lopás fényes nappal" - kezdi pénteki közleményét a Gazdasági Versenyhivatal, majd mivel a kartellekkel szembeni küzdelemre kiemelt figyelmet fordít, ezért most új kiadványokat adott ki. Ezekkel egyrészt a kis- és középvállalkozások (kkv), mint ajánlattevők, másrészt a közbeszerzést kiíró ajánlatkérők figyelmét hívja fel a kartellek jelentette kockázatok kezelésére.

Még két évig hasíthat Magyarország, aztán beleállhat a földbe

Magyarország 13 éves EU-tagsága alatt tavaly fordult elő először, hogy az újfajta előlegek miatt totálisan szétvált egymástól a kormány által hivatalosan kifizetett EU-támogatások összege attól, mint ami ténylegesen bekerült a gazdaságba. Ez olyannyira igaz, hogy a minap a Miniszterelnökség államtitkára elismerte: a mostani kifizetések háromnegyede egyelőre még nem élénkíti a gazdaságot, csak később fogja. Éppen emiatt nagyon érdekesek a Magyar Nemzeti Bank azon friss adatai, hogy mennyire durván szétválik a hivatalos kifizetés az effektív pénzfelhasználástól. Ezek alapján 2019-ig még hasíthat a magyar gazdaság, akár gyorsuló ütem mellett is, de mivel elfogynak az EU-pénzek, 2020 körül kemény földet érés néz ki. Az EU-pénz nélküli, jórészt hitelből finanszírozott gigaberuházások persze felülírhatják ezt a képet, ha megvalósulnak és nem csúsznak sokat.

A nap térképe: hol áll a magyar bankrendszer Európában?

Lengyelország, Litvánia, Lettország, Szlovénia és Horvátország - ezekkel az országokkal került egy csoportba a magyar bankrendszer az MNB által tegnap közzétett új "Versenyképességi index" alapján.

Észbe kapott a kormány: olyan adót vezet be, amilyet még nem láttunk

Rendkívül különös módosító javaslatot nyújtott be szerdán a parlament gazdasági bizottsága nevében Bánki Erik, a bizottság fideszes elnöke. Úgy tűnik, hogy a kormány megfeledkezett arról, hogy korábban már döntött egy új adó bevezetéséről, és a jövő évi büdzsében emiatt nem tüntették fel. Most pótolják az ebből származó bevételt, vagyis felvitték a papírra, mert a papír sok mindent elbír.

Turistából illegális bevándorló - Meglepően sok magyar ragad kint az USA-ban

2016-ban mintegy 740 ezer, az Egyesült Államokba legálisan beutazó személy nem hagyta el a törvény által megszabott határidőn belül az országot - közölte hétfőn az amerikai belbiztonsági minisztérium. Bár abszolút értékben nem, arányaiban kiemelkedően sok magyar maradt így kint illegálisan az Egyesült Államokban.

Nem tud leállni a Telekom, zsákolja a részvényeit

A múlt hét minden kereskedési napján az új javadalmazási politikán alapuló ösztönzési rendszer működtetése céljából vásárolt saját részvényeket a Magyar Telekom. Ma újra vette magát, azonban jelentősen lecsökkentette a vásárolt részvények darabszámát.

Így osztogatna a Fidesz

Több mint ezer módosító javaslat került eddig a parlament előtt fekvő 2018. évi költségvetési törvényjavaslathoz. Mi most a kormánypárti indítványok közül szemezgettünk, mert a tapasztalatok azt mutatják, leginkább ezeknek van esélyük a kormány támogatására.

Már Bitcoint is vált egy magyar pénzváltó: kinek éri ez meg?

Bár a Bitcoinra jellemzően befektetési egységként gondolnak, sok szituációban még Magyarországon is kifizetődőbb kriptovalutát használni, mint a hagyományos fizetési csatornákat. És egyáltalán nem a fegyver - vagy drogkereskedelemről van szó, ahol a tévhitekkel ellentétben könnyen lelepleződhet, aki Bitcoinnal fizet.

Uniós béreket Magyarországnak!

A bérunió az új politikai szlogen, ami egyszerűnek és logikusnak tűnik: ha már egyszer egységes a piac ebben a fránya Európai Unióban, akkor a bérek is legyenek egységesek! Milyen kár, hogy ez az egész egy méretes butaság.

Irtózatosan sok áfát fizettünk az államnak

Még úgy is többletes lett áprilisban a költségvetés, hogy a költségvetési szervek elkezdték a pénzköltést. Mindez annak köszönhető, hogy a bevételek, elsősorban az áfabefizetéseknek köszönhetően, egyenesen felrobbantak.

Budapest mellett épülne fel az ország első, hatcsillagos szállodája

Nagy tervekkel állt elő az Etyek-Felcsút-Bicske által határolt terület fellendítésére létrehozott Pannónia Szíve Program. A fejlesztési program részeként Etyeken építenék meg az ország első hatcsillagos szállodáját - vette észre a tervek között a Borsonline. A hatcsillagos szálloda mellé még további hat szállodát húznának fel, melyek három- és négycsillagosak lennének.

Bekeményít CEU-ügyben a Fidesz pártcsaládja

Manfred Weber, a Fidesz pártcsaládjának frakcióvezetője a lex CEU-ban foglalt határidők felfüggesztését javasolja egy európai parlamenti módosító indítványában, és azt kéri a magyar kormánytól, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a már módosított felsőoktatási törvényről az amerikai illetékes hatósággal - erről szól az az európai néppárti határozati javaslat szigorítása, melyről szerdán délben szavaznak Strasbourgban.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ingatlanba tennéd az állampapírkamatokat? Mutatjuk, hol érdemes lakást venni
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.