A legfrissebb számok alapján alapvetően jól megy az Apple-nek, de Kínában nagyot esett a bevétel, főleg az iPad és a viselhető eszközök, például okosórák eladása alakul gyengén a világ legkompetitívebb mobilpiacán, főként ez utóbbi miatt büntetik a befektetők az Apple részvényeit. Hasonló témákkal foglalkozunk a Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon is.
Tegnap az amerikai kamatdöntést követően jelentős lefordulást láthattunk a vezető tengerentúli tőzsdéken, miután a jegybank bár nem változtatott a kamatszinten, de közölték, hogy még márciusban sem lehet számítani kamatvágásra. A tegnapi amerikai esés átterjedt ma Európára is, itt is estek a vezető részvényindexek. Az USA-ban ehhez képest ma már jelentősebb hangulatjavulást láttunk, így gyakorlatilag egy nap alatt ledolgozták a tőzsdék a tegnapi jelentős esést.
Idehaza felpattant a BUX, miután Charles Michel, az Európai Tanács elnöke úgy fogalmazott nemrég, hogy megvan a megegyezés az uniós csúcson Ukrajna támogatásáról, melyet a hírek szerint Magyarország is megszavazott. Ez különösen azért lényeges, mivel a hétfői kereskedés során döntően meghatározta a magyar piaci hangulatot az, hogy az EU megfenyegette Magyarországot, hogy amennyiben nem szavaznak a többségnek megfelelően az ukránok ügyében, úgy szabotálhatják a gazdaságot.
A Ferrari stabil bevétel- és eredménynövekedést vár az idei évre, köszönhetően az egészen 2025-ig terjedő rendelésállománynak. A befektetők kedvezően fogadták a pozitív előrejelzést, elszállt a Ferrari árfolyama.
Bár még csak egy hónap telt el a 2024-es évből, a tőzsdéken máris számos izgalmas piacmozgató esemény történt. A világ vezető részvényindexei közül több történelmi csúcsot döntött, miközben a nyersanyagpiacon is nagyobb elmozdulásokat hozott a január. Itthon főleg a midcapekben voltak sztorik, míg a két legfontosabbnak hazai blue chipnek számító OTP és a Mol is jelenleg alulteljesítő a BUX indexhez képest. Megnéztük, milyen sztorik mozgatták az év első hónapjában a fontosabb tőkepiaci eszközöket.
Pénteken ismét bosszankodhatnak a benzinkutak totemoszlopain jelzett árakat látva a magyar autósok, ugyanis ismét a lélektanilag fontos 600 forintos literenkénti ár fölé kúszik a benzin jegyzése. De csak Magyarországon ilyen rossz a helyzet, vagy a környező országokban is jelentősen megdrágultak az üzemanyagok? Mi történik a benzinárat elsősorban meghatározó olajpiacon, és az itt látott folyamatokból és várakozásokból mire lehet következtetni, visszatérhetnek az 500 forintos benzinárak, vagy ne mostanában számítsunk erre? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ legfrissebb elemzésünkben.
A tavalyi markáns emelkedést követően az egyre nagyobb kereslet-kínálati résre vonatkozó kilátások és a spekulatív tőke beáramlásának is köszönhetően valósággal begyújtották a rakétákat az uránpiacon idén, közel 20 éve nem látott szinteket ostromol a sugárzó érc árupiaci jegyzése, miközben szárnyalnak az uránbányász vállalatok részvényei. Adódik a kérdés: érdemes felugrani erre a robogó vonatra, és ha igen, melyik részvény kerülhet még feljebb?
Mintegy 5,6 százalékos növekedést tudhat maga mögött a BUX index januárban. Az azonnali részvénypiac forgalma 273 milliárd forintot tett ki az év első hónapjában, míg a legnépszerűbb részvények sorrendjét az OTP, a Richter, valamint a Mol vezette. Emellett januárban két alkalommal is volt csengetés a BÉT-en: a budapesti tőzsdézés 160 éves jubileuma, valamint a Gloster kategórialépése során is.
A kereskedési idő felénél jócskán felülteljesít a magyar tőzsde. Az emelkedést az OTP vezeti, már több mint 3 százalékot emelkedett a bank részvényeinek árfolyama.
Magyarországon 2020 és 2023 között több száz kisebb-nagyobb (5-100 megawatt kapacitású) naperőmű épült, vagy állt előkészítés alatt. Ez azt jelenti, hogy mintegy 2 gigawattnyi, háztartási méretű kapacitást meghaladó méretű erőművi kapacitás készült el, és további mintegy 1 gigawattnyi kapacitás van ún. „ready to built” állapotban, azaz engedélyek, tervek és földterületek birtokában, beruházásra készen, értékesíthető állapotban - írja elemzésében Losonczy Géza, a KPMG Energetikai és Közüzemi szektor associate partnere és Szécsi Katalin, a KPMG Energetikai és Közüzemi szektor menedzsere.
Közös nyilatkozatot írt alá a 4iG és a Telecom Egypt. A közös szándék arra irányul, hogy megalapozza egy Európát Egyiptommal összekötő telekommunikációs korridor létrehozását, és egy ezt koordináló vegyesvállalat megalapítását - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Az IMF meghosszabbítja egyiptomi tartózkodását, hogy a súlyos gazdasági válságban lévő országgal megtárgyaljon egy 10 milliárd dollárt meghaladó megállapodást - írta meg a Bloomberg.
Nem túl erős a globális fogyasztói kereslet, ráadásul a devizák is negatívan hatnak, és még a Yeeze termékek eladása is nyomás alatt tartja az eredményt, a menedzsment pedig a vártnál jóval kisebb operatív eredményre számít idén, ezek miatt zuhan ma az Adidas árfolyama. Hasonló témákról szó lesz a Portfolio Investment Day 2024 rendezvényünkön, amire itt lehet regisztrálni.
Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek azonban vegyes képet mutatnak: emelkedik a Richter és az OTP, míg mínuszban van a Magyar Telekom és a Mol is.
Közzétette legfrissebb negyedéves gyorsjelentését az osztrák OMV: az osztrák olajcég a 2023-as üzleti évben mintegy 6 milliárd euró tiszta működési eredményt ért el, ami története második legmagasabb értékét jelenti, a negyedik negyedéves számok felülmúlták az elemzői várakozásokat - az eredmények összességében így is nagyot estek a 2022-es rendkívüli évben elért szintekhez képest, mivel a nyersanyagárak visszaestek az extrém magas árszintekről, olvasható a társaság közleményében. Emellett a 2023-as évet a geopolitikai feszültségek eszkalálódása, az inflációs nyomás miatti gyengébb fogyasztói kereslet, valamint az éghajlatváltozásból és az energetikai átállásból eredő kihívások jellemezték az OMV-nél.
A Paytm nevű fintechcég, amely india egyik legnépszerűbb pénzügyi szuperappját fejleszti, 20 százalékot esett az Indiai Központi Bank (RBI) intézkedése nyomán: a felügyelet megtiltotta az új betétek fogadását a Paytm Payments Banknak - számolt be a Reuters. A társaság piaci értéke 1,2 milliárd dollárral csökkent.
Jelentősen, 14%-kal csökkent 2022-ben a nyugdíjprogramokban és nyugdíjalapokban kezelt pénz állománya az OECD-országokban, ennél nagyobb csökkenést utoljára a 2008-as válság idején lehetett látni – derül ki az OECD elemzéséből. Hozzájárult ehhez a magas infláció, a megugró kamatlábak, a részvénypiacok esése, mindez pedig oda vezetett, hogy jelentős bukót könyvelhettek el a nyugdíjra gyűjtők a reálhozamokon.
Mindössze pár dátumot írt át a kormány a legfrissebb Magyar Közlöny egyik kormányrendeletében, de ezeknek igen nagy, sok száz milliárd forintos a jelentősége. Mellette természetesen a földgázellátás biztonságához is hozzájárul a döntés.