Növekszik a piac
A világ legnagyobb eszközkezelője, a Blackrock tavaly márciusi anyaga szerint egyre népszerűbb az európai bankok körében a szintetikus kockázatátruházás. Bár a tavalyi Draghi-jelentés az európai értékpapírosítási piac alulfejlettsége miatt sopánkodott, az SRT-k alkalmazásában Európa kifejezetten élen jár. Az IMF becslése szerint a globális piac kétharmadát adják az európai bankok, és olyan európai nagybankok az első számú szereplői ennek a piacnak, mint a brit Barclays, a spanyol Santander, a francia BNP Paribas, a német Deutsche Bank és az olasz Intesa Sanpaolo.
Az Egyesült Államokban csak tavaly indult be igazán az SRT-k használata, miután a Fed 2023 őszén egyértelműbbé tette a szabályozói kereteket, egyúttal zöld utat adva a piacnak. A Pimco szerint az amerikaiak akár már 2025 végére átvehetik a vezető szerepet, különösen a gyakran tőkehiánnyal küzdő regionális bankok lehetnek aktívak a piacon. Ugyanakkor sok múlik azon, a demokrata kormányzat elképzeléseinek megfelelően szigorodni fognak-e tőkekövetelmények a következő években, a Donald Trumphoz közel álló leendő felügyeleti vezetők sokkal inkább a tervek felvizezését vagy elvetését ígérik, Nagy-Britannia már egy évvel el is halasztotta a napokban a saját bázeli tőkeszigorának a bevezetését.
Az elmúlt években az SRT-k piaca kétszámjegyű éves növekedést mutatott a tranzakciók számát és volumenét tekintve, az érintett eszközök volumene 2016 óta meghaladta az 1100 milliárd dollárt.
Jó a bankoknak
Innovatív pénzügyi eszközként az SRT lehetővé teszi a bankok számára, hogy hitelportfóliójuk kockázatainak egy részét intézményi befektetőknek adják el úgy, hogy az érintet eszközök nem kerülnek ki a mérlegükből, csak azok kockázata és vele együtt a tőkeigénye.
A bankok elsősorban olyan tőkeigényes üzleti területeken alkalmazzák az SRT-ket, amelyek alapvetőek az ügyfélkapcsolatok és a hétköznapi banki tevékenység szempontjából, de ahol nem hatékony a bank szempontjából a szabályozói tőke felhasználása. Ez az eszközportfólió sokféle lehet, beleértve nagyvállalati és kkv-hiteleket, lakáscélú jelzáloghiteleket és autóhiteleket.
Nagy különbség sok más „kockázat-kiszervező” megoldáshoz képest, hogy a kockázatot átvállaló intézményi befektetőnek általában a „biztosítási összeget” vagyis kitettséget egy letétkezelőnél be kell befizetnie, ugyanakkor terjed az a gyakorlat, amelyben nagyobb és erősebb partnerek (például egy biztosítótársaság) ilyen fedezet nélküli üzletet is köthetnek.
A legtöbb SRT 3-7 év közötti futamidővel rendelkezik. Az ügyletek során a bank meghatároz egy eszközállományt a mérlegében, és az SRT-k kibocsátával védelmet vásárol annak első 5-15%-ára. Ha veszteséget szenved el az érintett eszközökön, azokat a kötvényvásárlók viselik. Cserébe a befektetők rendszeres kifizetéseket kapnak a banktól a változó kamatozású kötvényeikre, általában fix kamatfelárral a Secured Overnight Financing Rate (SOFR) felett.
A Secured Overnight Financing Rate (SOFR) az amerikai dollár alapú pénzpiacok új referencia-kamatlába, amelyet az amerikai Federal Reserve vezetett be a LIBOR kiváltására. A SOFR az amerikai állampapírokkal fedezett egynapos (overnight) repo ügyletek ténylegesen megkötött tranzakciói alapján kerül kiszámításra, ezért megbízhatóbb és átláthatóbb, mint a LIBOR, amely becsléseken alapult. Mivel a SOFR nagy volumenű, alacsony kockázatú ügyletekből származik, stabil alapot nyújt kötvények, hitelszerződések és derivatívák árazásához. Ez egy piacalapú, rövid távú kamatláb, amely napi rendszerességgel frissül, és a pénzügyi piacok széles körében alkalmazzák, különösen az amerikai dollárban denominált ügyletek során. A SOFR tehát a pénzpiacok megbízható referenciaértéke, amely biztonságosabbá és transzparensebbé teszi a kamatlábak meghatározását. Európai megfelelője a korábbi EONIA-t felváltó €STR.
Ez összességében jellemzően 10-15% közötti hozamot jelent a befektetőnek, amit a kockázatok átvállalásáért és a tőke „kikönnyítéséért” így is megéri fizetniük a bankoknak. Ha például egy 1 milliárd eurós hitelállományhoz 105 millió eurónyi tőke megképzését írják elő a banknak, de az első 100 millió eurónyi veszteséget a befektető átvállalja, akkor csak 15 millió eurónyi tőkét kell megképeznie a banknak – hoz egy példát a Financial Times. Ez több hitel nyújtását teszi lehetővé a bank számára, több osztalékot fizethet ki a befektetőinek, vagy egyszerűen csak javíthatja tőkemegfelelési mutatóit.
Jó a befektetőknek
Az instrumentum iránt érdeklődő befektetők jellemzően biztosítók, hedge fundok, és az egyébként nem banki hitelpiacon mozgó, egyre aktívabb magánhitelalapok, utóbbiak az IMF szerint már 60%-os részesedéssel rendelkeznek. Az SRT-k értékesek az intézményi befektetők számára, hiszen
- stabil pénzáramlást biztosítanak,
- lehetőséget nyújtanak a befektetőknek az eszközportfóliók megismerésére és a róla szóló tárgyalások lefolytatására,
- újszerű diverzifikációs lehetőséget jelentenek más banki eszközökhöz képest.
Nem elhanyagolható kockázatuk azonban, hogy a befektetők bankok hitelportfólióján keletkező
első körös veszteségre vonatkozó kitettséget vállalnak velük, ami a befektetői tőke elvesztésével járhat, emellett nem likvidek, hiszen másodpiacuk alig létezik.
Hol itt a baj?
Egy régi norvég mondás szerint "egy kedves gyermeknek sok neve van", ennek megfelelően a szintetikus kockázati transzferek sem annyira újszerűek, amennyire a nevük sugallja. A konstrukció hasonlít ahhoz, amit korábban CRT-nek hívtak, "hitelkockázat-átruházás" vagy "tőkekönnyítési tranzakció" néven illettek, de a 2010-es évek elején "szabályozói tőkeügyleteknek" vagy "tőkekönnyítési ügyleteknek" is nevezték - emlékeztet a Financial Times.
Az Európai Bankhatóság (EBA) 2014-ben írta az alábbit ezekről a technikákról, jóváhagyását adva rájuk: a bázeli tőkeszabályozás „elismeri, hogy a hitelkockázat-átruházási technikák jelentősen csökkenthetik az intézmények által viselt hitelkockázatot, és elismeri, hogy a hitelkockázat-átruházás hatékony kockázatkezelési eszköz lehet. A keretrendszer megállapítja, hogy amennyiben a hitelkockázat-átruházás közvetlen, kifejezett, visszavonhatatlan és feltétel nélküli, és a felügyelők meggyőződtek arról, hogy a bankok teljesítenek bizonyos minimális működési feltételeket a kockázatkezelési folyamatokkal kapcsolatban, a bankok figyelembe vehetik az ilyen hitelkockázat-átruházást a szavatolótőke-követelmények kiszámításakor.”
Bár az SRT-k segíthetnek a bankok kockázatkezelésében és tőkeoptimalizálásában, egyre több a piaci aggodalom velük kapcsolatban, különösen, mióta az IMF említett, 2024. októberi jelentése az alábbiakat írta:
- az SRT-k fokozhatják a pénzügyi szereplők közötti kölcsönös egymásra utaltságot, és negatív visszacsatolást generálhatnak pénzügyi stressz idején,
- vannak anekdotikus információk arra vonatkozóan, hogy egyes bankok olyan hitelt nyújtanak a magánhitelalapoknak, amelyekből azok más bankok által kibocsátott hitelhez kötődő kötvényeket vásárolnak,
- az ilyen ügyletek jelentős kockázatot jelentenek a bankrendszeren belül, ráadásul alacsonyabb tőkeerő mellett,
- mivel az ügyleteknek csak egy töredékét hozzák nyilvánosságra, és nincs központi adattár róluk, a piac átláthatatlan,
- az SRT-k elfedhetik a bankok ellenállóképességének valós mértékét, mivel növelik a szabályozói tőkemegfelelési arányt anélkül, hogy a valós banki tőkeszint emelkedne,
- az SRT-k fokozott alkalmazása azt tükrözheti egy piaci szereplő esetében, hogy a fundamentumok gyengébbek, és a bank nem működik elég jövedelmezően ahhoz, hogy organikus módon elég tőkét képezzenk,
- az SRT-kre való túlzott támaszkodás üzleti kihívások elé állítja a bankokat, ha az SRT-piacról származó likviditás elapad,
- nőnek az eszközminőség romlásával kapcsolatos aggodalmak (lásd a fenti 3. ábrát),
- a pénzügyi innováció a kockázatosabb eszközállományok értékpapírosításához vezethet, ami kihívás elé állítja a kevésbé kifinomult kockázatkezelési eszközökkel rendelkező hitelintézeteket,
- egyes összetettebb termékek esetében kevésbé egyértelmű a végső kockázatviselő kiléte,
- a pénzügyi szektor ágazatai közötti szabályozási arbitrázs csökkentheti a tágabb értelemben vett pénzügyi rendszer tőkeszintjét, miközben az általános kockázatok nagyrészt változatlanok maradnak.
A pénzügyi szektor felügyeleti hatóságainak szorosan figyelemmel kell kísérniük ezeket a kockázatokat, és biztosítaniuk kell a szükséges átláthatóságot az SRT-kre és a bankok tőkéjére gyakorolt hatásra vonatkozóan
– vonja le a következtetést az IMF.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
