A Baidu saját elektromos jármű gyártását fontolgatja, és tárgyalásokba kezdett autógyártókkal a megvalósításról – tudta meg a Reuters három forrástól. A vállalat ezzel beszállna a technológiai cégek közti versenybe az intelligens, önvezető autók piacán.
Elsőre a borzasztó dolgok jutnak eszünkbe a pandémia kapcsán. Másodjára is. Én mégis harmadjára, most a kedvezőbb oldaláról szeretném megközelíteni, hogy mit tanultunk, miben lehetünk majd jobbak az idei év után.
Vannak a digitális világtól húzódozó magyar kkv-k. És van a Supercharge csapata, akik Budapesttől Amszterdamon át Londonig nemzetközi nagyvállalatokat vezetnek át az új világba.
Innovatív energiatároló-rendszert alakított ki az E.On Hungária Csoport Zánkán. A mobil tárolórendszer segítségével a megújuló erőforrásokkal termelt áram rugalmasan tárolható és az adott igények szerint használható fel. Ráadásul ezzel a megoldással a napelemes rendszerek csatlakoztatása is gyorsabban és olcsóbban valósítható meg.
Az 1935-ben alakult cégcsoport új – és talán a lehető legjobbkor - üzleti modellje szerint a digitális átalakulásban segíti partnereit, és egyedi megoldásokat dolgoz ki technológiai, fejlesztési kihívásaikra - mondta a Portfolio-nak Ladislav Orenic a Fujitsu Channel Led Countries régiós vezetője.
A koronavírus miatt hozott intézkedések ellenére, összességében nem zárt rossz évet a CBRE. Az egyik legnagyobb hazai ingatlantanácsadó számos területen még bővülni is tudott, bevezettek például egy mesterséges intelligencia alapú Automatizált Értékbecslési Modellt, tovább erősítették a Big Data alapú geolokációs elemzési rendszerüket és a fenntarthatóság mentén is bővítették a szolgáltatásokat. Ha egy ingatlantanácsadó még egy krízis helyzetben is jól tud teljesíteni, az egy jelzése lehet annak, hogy a befektetők nem menekültek el hanyatt-homlok az ingatlanpiacról. Kibédi Varga Lóránttal, a CBRE managing directorával beszélgettünk többek között arról, hogy milyen befektetési hangulatra számít a járvány lecsengése után.
Évente 2 ezer milliárd dollárnyi piszkos pénzt mosnak tisztára a világon, a tranzakciók nyomon követése pedig az egyre több országban elérhető azonnali fizetési rendszerekbnen még nehezebb feladat - vélik a Mastercard szakértői. A kártyatársaság a brit azonnali fizetési rendszerben tesztelt pénzmosásmegelőző rendszerével képes a gyanús tranzakciókat még idejében kiszűrni.
Az egyik örök igazság, hogy a jövő a fiataloké. De hol vannak a fiatalok? Van minőségi tartalék és megfelelő jövőképzés az ingatlanszakmában? És vajon miért gondolják sokan, hogy az ingatlanszakma kizárólag az ingatlanközvetítők munkájáról szól? - Ezekre a kérdésekre válaszoltak a Property Investment Forum egyik kerekasztal-beszélgetésében a szakértők.
A Hegyi-Karabah régióba küldött orosz békefenntartók kötelékében is megjelent az RB-341V „Leer-3” elektronikus hadviselési rendszer. A komplexum gyakorlatilag a kiszemelt áldozat mobiltelefonját fordítja ellene: nemcsak pontosan fel tudja térképezni a felhasználó helyét, hanem blokkolni is tudja a kommunikációt és hamis üzenetek küldésével zavart is tud kelteni. A Leer-3-as csak csepp a tengerben: Oroszország számos hasonló e-harcászati rendszert fejlesztett az elmúlt években, olyan berendezésük is van, amely drónok fölött tudja átvenni az irányítást és olyan is, amely rakéták vezérlőrendszerét képes megbénítani. Bár az Egyesült Államok is rendelkezik néhány defenzív e-hadviselési rendszerrel, ezen a területen az amerikai vezetők is úgy gondolják, hogy le vannak maradva, az orosz eszközöket látva gőzerővel folyik most a fejlesztés a NATO berkein belül.
Egy év alatt nagyjából 5 milliárd dollár áramlott be kockázati tőkebefektetésként az építőipar innovációiba, de a korábbi évek is erősek voltak a 3D nyomtatás, a moduláris technikák, és a mesterséges intelligencia fejlődésének területén. Az innovációk nagyon nagy része a digitalizációval kapcsolatos, amit jól mutat, hogy a kockázati tőkebefektetések körében 15-szörös volt a növekedés. Noha az az építőipar a többi iparággal összevetve még most sem túl digitalizált, az elmúlt években hatalmas fejlődés indult el. Hogy mivel vagyunk most előrébb, mint egy éve, mennyit fejlődött a digitalizáció, és hogyan lehet a digitalizáció iránti igényt a munkatársak esetében erősíteni valamint az értékláncban fenntartani, arról Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációért és stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettese kérdezte a Property Investment Forum 2020 konferencia szakértőit.
Egy új normarendszer van születőben, amihez előbb-utóbb az egész piac alkalmazkodni fog és be fog épülni a vagyonkezelésbe – mondta el az egyre népszerűbb, fenntarthatósági elveken (ESG) alapuló befektetésekre utalva Vízkeleti Sándor, az Amundi Alapkezelő vezérigazgatója. A szakember a Portfolio-nak adott interjúban kitért arra is, hogy az elmúlt években stagnált a befektetési alapok állománya, ami nagyban magyarázható a lakossági állampapírok elszívó hatásával. Ugyanakkor az is látszik, hogy mostanra szinte mindenki portfóliójában van már egy nagy adag MÁP+, e mellé keresnek majd alternatív megtakarítási eszközöket az emberek. Az Amundi vezére beszélt arról is, itthon milyen újítások jönnek ESG kapcsán a magyar alapoknál és melyek lesznek a befektetések világát leginkább meghatározó trendek.
Az építőipari beruházások teljes körű lebonyolítására hozta létre közös cégét az ingatlan-tanácsadói és építészmérnöki múlttal rendelkező Korintus Balázs, és az építőiparban jártas és építőmérnök végzettségű Laczkovich Gergely. Szakértő mérnök-tanácsadóként bármilyen építési beruházást az egész életciklusa mentén végigkísérnek, kezdve a tervezéstől, a megvalósításon át egészen a használatba vételig. Véleményük szerint a jelenlegi nehezített piaci körülmények között azok a szereplők fognak előnybe kerülni, akik képesek a rugalmas alkalmazkodásra és folyamatos innovációra. Az ügyvezetők szerint egyre inkább kulcskérdéssé válik a költségek és a műszaki tartalom dinamikájának, összhangjának kezelése, valamint az alternatív műszaki megoldások ismerete. Erre a piaci igényre építve fejlesztik cégüket. A jövő mérnöki, projekt lebonyolítói megoldásairól beszélgettünk a 3E International mérnöki szolgáltató alapítóval.
A mesterséges intelligencia alkalmazása hozhatja a legnagyobb áttörést a hétköznapi életünkben, különösen, ha oktatásról vagy egészségügyről van szó – mondta el Agnieszka Hryniewicz-Bieniek, a Google for Startups globális igazgatója a Portfolio-nak. A Google vezetője arról is beszélt, hogy hatalmas fejlődési potenciált lát a régiónk tech-szektorában, Magyarországra pedig különösen nagy hangsúlyt fektetnek. Agnieszka Hryniewicz-Bieniek hasznos tanácsokat is adott a magyar vállalkozóknak.
A koronavírus pandémia megszűnésével a gazdaság remélt visszapattanását Magyarországon különösen megkönnyíthetné, ha az erre hajlandó és dolgozni képes nyugdíjasok minél nagyobb számban visszatérnének a munka világába. Emiatt érdemes áttekinteni e téren a jelenlegi helyzetet.
Valószínűleg mindenki ismeri a nagy amerikai technológiai vállalatokat, mint amilyen az Apple, az Amazon, a Google vagy a Facebook. Az is ismerős lehet, hogy idén hatalmas emelkedést produkáltak ezeknek a vállalatoknak a részvényei, és a menetelés még nem ért véget, ugyanakkor már sokan tőzsdelufiról is beszélnek. Ezzel szemben minden bizonnyal sokkal kevesebben ismerik a feltörekvő piacok hasonló vállalatait, holott sok esetben globális vezető pozícióban vannak már ma is, a Samsung nagyobb árbevétellel rendelkezik, mint a Microsoft vagy a Google, míg a Taiwan Semiconductor gyártja a fél világ számára a félvezetőket. Érdemes ezekkel a vállalatokkal is közelebbről megismerkedni, hiszen ezek még bőven növekedhetnek a következő években is.
Önálló kontaktkutatás, saját „operatív törzs", OTP-s tisztifőorvos, állandó tesztelés – csak néhány intézkedés azok közül, amelyekkel a pénzintézet a járvány negatív hatásait próbálja meg kivédeni. Ez persze nem olcsó mulatság: Magyarországon eddig több mint egymilliárd forintot fordítottak a közvetlen járványvédekezésre, a bankcsoport egészét tekintve pedig még magasabb ez az összeg. Mindeközben a bank az elmúlt hónapokban új típusú és mértékű kibertámadásokat ver vissza, az utóbbi négy hónapban a bank kibervédelmi központja közel 1000 behatolási kísérletet akadályozott meg. Az OTP Bank informatika- és bankbiztonsági ügyvezető igazgatójával, Bucsek Gáborral beszélgettünk minderről.
Magyar Nemzeti Bank második alkalommal publikálja a Versenyképességi tükör című kiadványát, amely a 330 pontos Versenyképességi programban szereplő jegybanki javaslatok megvalósulásának ütemét és mértékét méri. A Versenyképességi program összesített teljesülése a 2019. őszi 22 százalékról 34 százalékra emelkedett 2020 novemberére, ami 12 százalékpontos növekedés. Hazánk versenyképességének további erősítése a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelése idején is kiemelt fontosságú, mivel az a gazdaság helyreállítását és az elmúlt évek sikeres felzárkózásának folytatását egyaránt támogatja – közölte az MNB. A jegybank a programjában foglalt intézkedések megvalósításának folytatását szorgalmazza.
A Covid-válság keményen érintette az ingatlanfinanszírozást is, a szakértők szerint azonban jobb a helyzet most, mint a 2008-as válság idején volt. Hogy mit érdemes most fejleszteni, milyen a környezet a lakás és irodafinanszírozás, a szállodaipar és a retail területén, arról banki szakértők beszélgettek Nagy Gergely, az OTP Csoport Budapesti Régió ügyvezető igazgató-helyettesének moderálásval a Property Investment Forum 2020 konferencián.