Az év végére jelentősen lassulhat a globális gazdasági növekedés, és a recessziós kockázatok is magasak az orosz invázió, valamint a kínai koronavírus-lezárások hatására - idézi a Bloomberg a Peterson Institute for International Economics (PIIE) elemzését.
Az orosz pénzügyminisztérium 2022-ben nem lép fel a hazai és külföldi hitelpiacokon - mondta a tárca vezetője. Anton Sziluanov szerint ez értelmetlen lenne, mivel a jelenlegi körülmények között az ilyen kölcsönfelvételeknek "kozmikus lenne" a költsége. A bejelentés arra utal, hogy az orosz költségvetés kifejezetten jó állapotban van.
A globális gazdaság a háború miatt recesszióba zuhan, ami nem hasonlítható össze a hagyományos recesszióval - mondja David Roche veterán befektető, aki szerint a piacok jócskán alábecsülik a helyzetben rejlő veszélyt.
A palládium ára 11%-kal emelkedett pénteken az újbóli kínálattal kapcsolatos aggodalmak miatt, miután egy piaci hatóság közölte, hogy az ukrán válság miatt megakadályozza az orosz finomítók eladásait a londoni tőzsdén.
Eltelt egy újabb negyedév, ami azt jelenti, hogy indul az első negyedéves gyorsjelentési szezon. A szokásokhoz híven most is az amerikai nagybankok fogják nyitni a sort, többek között jelenteni fog a JP Morgan és a Morgan Stanley is.
Az orosz-ukrán háború hatásai világszerte visszafogják a gazdasági növekedést és tovább növelik az inflációs nyomást - írja közleményében a KPMG. Emellett háttérbe szorulnak az éghajlatváltozás, vagy akár a közegészségügy terén nagy nehezen beindulni látszó pozitív változások és folyamatok, a legsúlyosabb következmények pedig a legszegényebb térségekben csapódhatnak le – állapítja meg a KPMG Global Economic Outlook.
Fokozódik az inflációs nyomás, a gazdasági növekedési kilátások tele vannak kockázatokkal, a költségvetés rendkívül kedvezőtlen helyzetben van, korrekcióra szorul, azonban ennél keményebb munka lesz a jövő évi büdzsé megalkotása, hiszen a mindenkit nehezen érintő intézkedések akkor érkezhetnek majd - beszélt a Portfolio-nak makrogazdasági meglátásairól Oszkó Péter, gazdasági szakember, aki a lakosság körében nem számít megszorításokra. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere szerint a költségvetés valószínűleg más pontokon, akár állami beruházásokon próbál majd forrást megtakarítani. A beszélgetés során elárulta, hogy mit gondol a múlt heti parlamenti választásokról, valamint kifejtette véleményét az Európai Bizottság Magyarország jogállamiságát vizsgáló eljárásról is. Mindezek mellett az OXO Holdings igazgatóságának elnöke, kockázatitőke-befektető beszélt arról is, hogy a mostani gazdasági kihívásokkal teli időszak milyen kihívást okozott a befektetési politikájukban, valamint megosztotta tapasztalatait a fintech szektorról is. Oszkó Péter szerepet vállal az idei vizes világbajnokság hazai megszervezésében annak érdekében, hogy a sportesemény pénzügyileg fegyelmezett legyen.
A koronavírus-válság első évében a magyar gazdaság 5 százalékkal esett vissza. Egy 2013 óta tartó fellendülés tört meg, melynek első évei még a lassú, bizonytalan kilábalás, az utolsó évei pedig a magasnyomású gazdaság jegyében teltek el. Noha az országos adatok már korábban ismertté váltak, a megyei GDP-becsléseket, a 2020-ra vonatkozó előzetes adatokat csak 2021 végén hozta nyilvánosságra a Központi Statisztikai Hivatal.
Az infláció minden nap megjelenik a hírekben, és a válság szó is egyre gyakrabban tűnik fel. De miképp kezeli a bankrendszer a válságot? Tovább mélyíti, mint 2008-ban, vagy abból okulva más eszközökhöz nyúl? A kérdésekre még nem látjuk az összes választ, de az biztos, hogy nem kis tennivaló vár a bankrendszerre.
Rekordot dönthetnek az amerikai vállalati saját részvény vásárlások a negyedéves jelentési szezonhoz közeledve – írja a Reuters az EPFR adatai alapján. Az első negyedévben meghaladták a 300 milliárd dollárt a bejelentett saját részvény vásárlások az Egyesült Államokban, ami jelentős növekedés az egy évvel ezelőtti szintről. De kérdés, hogy mit hoz a jövő a recessziós félelmek közepette, ezért érdemes lesz figyelni a negyedéves gyorsjelentésekben a saját részvény vásárlásokra vonatkozó terveket, mivel a cégvezetők várakozásait tükrözhetik.
A magas gázárak ellenére a gáztüzelésű erőművek termelése ötödével emelkedett, ami részben a nukleáris egységek karbantartása miatti átmenetileg kisebb termelés és a szűkös importlehetőségek következtében vált szükségessé - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán, februári villamosenergia-piaci jelentése alapján.
A Federal Reserve agresszív infláció elleni küzdelme recessziót fog előidézni az Egyesült Államokban, amely a jövő év végén fog kezdődni - figyelmeztetett kedden a Deutsche Bank, elsőként a nagybankok közül.
Az ukrajnai háború miatt esetleg kialakuló akut gázhiány súlyos következményekkel járna a lakosságra nézve a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerint.
A sokat említett veszélyek, így az energiaválság, az infláció, a kamatemelési ciklus, és a háború mind negatív következményként hatottak a részvénypiac egészére az elmúlt hónapokban. A piaci indikátorok már tavaly ősszel jelezték előre a belső gyengülést, amelyre több részletes cikkben is felhívtuk a figyelmet. Most azonban éppen az a feltűnő, hogy a hangulatot, a szélességet vizsgáló mutatók közel sem tűnnek olyan vészjóslónak, mint amennyire azt a szalagcímekből, vagy akár egyes részvénypiacok, szektorok korábbi zuhanásából gondolhatnánk.
Egyre inverzebb az amerikai hozamgörbe, immáron a legfontosabbnak tartott szakaszon, 2 és 10 év között is csökkenő hozamokat látunk, de az 5 éves hozam is magasabb, mint a 30 éves. A hozamgörbe inverzzé válását eddig minden esetben recesszió követte a következő 1-3 évben. A befektetőket ezúttal alighanem az infláció és a Fed erre adott válasza aggasztja.
Jöhet a medve piaci rali korrekciója a Morgan Stanley elemzője szerint, aki szeptemberig több mint 10 százalékos esést vár az S&P 500 indexben – írja a CNBC.
Az elemzői várakozásoknál is jelentősebben romlott áprilisban a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
Recesszióba kerülne az európai és a német gazdaság az oroszországi energiaimport leállítása esetén a német bankszövetség, a Bundesverband deutscher Banken (BdB) elnöke, a Deutsche Bank igazgatója szerint.