Lakásügyi fejlesztésekkel kapcsolatos két esztendőre szóló együttműködésről írtak alá szándéknyilatkozatot kedden, Budapesten. A magyar-kanadai együttműködés célja, hogy minél több magyar állampolgár juthasson kedvező feltételekkel otthonhoz, miközben az állam és a lakásvásárlók is nagyobb anyagi biztonsággal számolhatnak a hitelügyletek során.
1,500 lakásból 30,000 négyzetméternyi iroda és 15,000 négyzetméternyi kereskedelmi felületet kíván építeni a Sajó Befektetési Rt., illetve az izraeli Sybil Holding. A Budafoki úton tervezett beruházás a Magyar Kábel Mávek egykori központja területén valósul meg.
A Generali Holding Vienna AG és az Invesco Real Estate GmbH révén új regionális ingatlanalapok indításáról számolt be a BBJ.
Várhatóan ma dönt az ÁPV Rt. a Hungexpo eladásáról. A versenyben lévő két pályázó konzorcium közül egyelőre a Carion tűnik esélyesebbnek, de nem tudni, bár a mellette szóló nagyobb beruházási összegnek a Hungaexpo ügyében nem sok jelentősége van.
Március 25-ig meghosszabbításra került a Club Aligára vonatkozó pályázat beadási határideje - értesült a Napi. A hosszabbítást azt tette szükségszerűvé, hogy a parti sétány leválasztása (az önkormányzat által támogatott koncepció) jelentősen befolyásolhatja az ingatlan értékét.
Egyre népszerűbb témát jelentenek a vonzó külföldi ingatlanbefektetési lehetőségek, amelyek kockázataira is érdemes kitérni. A leginkább tengerparti nyaralókat kereső magyar vásárlók látókörébe eddig elsősorban Spanyolország, Horvátország, Franciaország és az Egyesült Államok került, ám a jövőben minden bizonnyal az eddig méltánytalanul kevés figyelmet kapott Bulgária is potenciális célpont lesz.
A Wallis Ingatlan és a DeTelmmobilien (DTI), a Deutsche Telekom ingatlankezelő leánytársasága közös társaságot alapított a Matáv ingatlanainak menedzselésére
Bukarest külső kerüleiben már 50 ezer euróba kerül egy tömbházlakás, a belvárosban 150-200 ezerre ugrottak a lakásárak. A telkek ára szintén meredeken emelkedik: elemzők szerint egyértelműen azért, mert az eladók arra számítanak, egyre több külföldi fog ingatlant vásárolni az EU-tagságra aspiráló országban.
Jelentős budapesti ingatlan-tranzakciókról számolt be a világ egyik vezető tanácsadója, a Colliers International. A vételi oldalon a franciaországi és luxemburgi központtal rendelkező ingatlanfejlesztő és beruházó cég, az ORCO Property Group áll.
Jelentős beruházással megújulnak a Balaton déli partján található kempingek. A Siotour öt évre tervezett, és több milliárd forintba kerülő fejlesztési programjának keretében néhány év alatt az összes balatoni kempinget nyugat-európai szintűvé fejlesztik. Ennek első lépéseként több százmillió forintos befektetéssel négycsillagossá alakítják a siófoki Aranypart kempinget és magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtanak a cég többi kempingjében is.
Országosan mintegy 120 ezer négyzetméternyi kereskedelmi ingatlan épül fel 2006. végéig, s ennek jó része Budapesten készül el - írja BBJ. Az újság több fontos ingatlanfejlesztést gyűjtött össze.
A Fotex főtulajdonosa, Várszegi Gábor is érdeklődik a jelenlegi MTV székház, a Tőzsdepalota iránt. A Magyar Hírlap információi szerint a korábban kétszer is eredménytelenül értékesíteni kívánt ingatlanra egy kanadai befektetőcsoport és az egyelőre a bankgaranciák tisztázásával elfoglalt indiai Tata mellett Várszegi is pályázik.
Olcsóbbá vált az ipari és logisztikai ingatlanok bérlése Budapesten világviszonylatban. Budapest tavaly óta négy hellyel került hátrébb a rangsorban, így jelenleg az ipari ingatlanok bérleti díja szempontjából a világ huszadik legdrágább helye, olvasható a Business Space Across the World idei kiadványában, melyet a Cushman & Wakefield Healey & Baker (C&W/H&B) - a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó cég európai divíziója - készített.
A januári jelentés alapján a két évvel korábbi indulástól, azaz 2002 decemberétől számítva 11.11%-os az OTP Ingatlanbefektetési Alap befektetési jegyeinek évesített hozama, az elmúlt egy esztendőben 12.92%-os nyereségre tehettek szert a befektetők.
Nem változott érdemben 2004 utolsó negyedévében a GKI Rt. és az AL Holding hagyományosan, három havonta publikált ingatlanpiaci indexe.
Nemrég még az ír Ballymore nagyarányú fejlesztési tervei visszhangzottak a sajtóban, ma már Demján Sándor van újra nyeregben. A tét hatalmas, MÁV Ferdinánd-híd melletti területén nagyarányú fejlesztési terveket fontolgat mindenki.
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.