Lakáshitel - Mire figyeljünk, mik a veszélyek?

A hazai ingatlanpiacon sok olyan reménybeli vásárló van, aki szívesen költözne új lakásba, ám nemhogy a megvásárolni kívánt ingatlan teljes ára, de még az induláshoz - és a hitel felvételéhez - szükséges önereje sincs meg. Korábban nem sok lehetőség állt ezen vevőréteg rendelkezésére, a lakáslízing és az úgynevezett 100%-os finanszírozású hitelkonstrukciók keretében a vásárlás ma már nem lehetetlen - a részletekre azonban nem árt odafigyelni - áll a Duna House legfrisebb elemzésében.

Új pláza alapkövét tette le a TriGránit Kolozsváron

Ma ünnepélyes keretek között rakták le Kolozsváron a TriGránit Fejlesztési Rt. újonnan épülő Polus Center Cluj alapkövét. A központ egy több mint 34 hektáros területen található, a régió legnagyobb bevásárló és szórakoztató központja lesz, tervezett bruttó kiadható területe 61,000 nm.

Minél korábban kell lakást venni!

Sokszor hangoztatott vélemény immár évek óta, hogy az újlakás-piacon, az éleződő versenyhelyzet miatt a vevő az úr. Ezt azonban lehet még tovább finomítani, miszerint a legelőnyösebb helyzetben kétség kívül azok vannak, akik egy induló beruházás kezdeti szakaszában vásárolnak lakást.

Morgan Stanley az ingatlanpiacról: visszaesés!

A világgazdaságban tapasztalható növekvő infláció és kamatszint vélhetően globális visszaesést eredményez az ingatlanszektorban, állítja legfrissebb elemzésében a Morgan Stanley. Az elmúlt évek boom-ját ugyanis egyértelműen a globálisan alacsony szinten álló kamatlábak fűtötték.

Irodapiac: robbanó Ázsia, stagnáló Közép-Európa

Az első osztályú irodák bérleti költségei nőttek a legtöbb piacon a világon, különösképpen Ázsiában, míg londoni West End maradt a világ legdrágább üzleti térsége. A CB Richard Ellis egfrissebb tanulmányában szereplő 173 piacon az irodabérleti költségek 119-ben nőttek, és csupán 24-ben csökkentek az elmúlt évben. A legtöbb díjnövekedés Ázsiában volt tapasztalható, és azon belül is a világ leggyorsabban fejlődő gazdaságaiban, azaz Indiában és Kínában.

Indul az ingatlan-index!

A FTSE Group a tőzsdei indexek mintájára ingatlan-indexet fog bevezetni az Egyesült Királyságban. A napi rendszerességgel frissített indexek külön kezelik majd az irodai-, a kiskereskedelmi- és az ipari ingatlanszektort, illetve közölnek majd egy aggregált indexet is.

Hol olcsók a lakások Európában?

Az ingatlanárak Európa-szerte lassuló tendenciát mutatnak, de főleg az elmúlt években szárnyaló nyugat-európai - ír, angol, spanyol, holland, stb. - lakáspiacokon mérséklődik az árnövekedés. Mindemellett a volt szocialista közép-európai országokban - így hazánkban is - évek óta stagnálnak a lakásárak. A kétségkívűl dinamikus - ám nem elenyésző kockázattal bíró - balkáni piacok mellett egyre inkább a nemzetközi befektetők látókörébe kerül a német lakáspiac is, hiszen az elmúlt évtized ingatlanboom-jából kimaradó Németország lakáspiaca a gazdaság fellendülésével jelentős emelkedés előtt állhat. Különösen nagy potenciált látnak piaci szereplők a gyorsan fejlődő volt kelet-német városban, Drezdában.

Londoni akvizíció Németországban

Bejelentette első németországi akvizícióját a londoni AIM-en jegyzett Develica Deutschland ingatlantársaság. A cég 52 millió euóért vásárolta meg az Atrium irodaházat Bonnban.

Töretlen hozamesés az ingatlanpiacon - És a németek?

Az irodák iránti kereslet tovább erősödött a legtöbb nagy európai piacon, elérve a rekord-mennyiségű, 2,3 millió négyzetmétert a vizsgált 14 európai városban, állítja a CB Richard Ellis legfrissebb tanulmánya. A 2006-os első negyedéves EMEA (Európa, Közel-kelet és Afrika) régió irodapiaci jelentésében a CBRE adatai szerint az erőteljes bérlői aktivitás bérleti díj növekedését eredményezte számos európai kulcs fontosságú piacon, kivéve néhány német városban és Amszterdamban.

Stabilizálódnak az árak? - A kínai kormány optimista

A kormányzat szerint stabilizálódni fognak az ingatlanárak Kínában, hatásosak lehetnek tehát a lakásárak lassulására hozott inézkedések. Pekingben a múlt hónap adatai szerint 7.1%-kal nőttek a lakásárak az előző évhez képest.

Luxusfürdő a belvárosban

Június végén nyitja meg kapuit Budapest legimpozánsabb fürdője a Royal SPA. A több mint egy évig tartó rekonstrukciós munkálatokat követően 2006. június 14-én adták át az 1,000 négyzetméteres, kétszintes Royal SPA fürdőt.

Meddig szárnyal Románia? - "Bízom a lakáspiacban"

Az elmúlt években dinamikus gazdasági növekedést mutatott Románia, melyből az ingatlanpiac igencsak kivette a részét. Honnan érkezik a tőke keleti szomszédunkhoz? Fenntartható folyamat -e a sokak által kritizált drasztikus hozamesés? A magyar befektetők érdeklődését is egyre inkább felkeltő román kereskedelmi ingatlanpiacról Mihnea Serbanescu-val, a DTZ romániai ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Interjú.

Afrikai terjeszkedés - Újabb Fadesa-projekt Marokkóban

Luxuslakóparkot és turisztikai központot épít Marrakes exkluzív részén, a Pálmaligetben a Fadesa. A vállalatcsoport mintegy 300 millió eurót fordít a beruházásra, amelynek keretén belül összesen 2,685 lakóingatlant építenek. Ezek közül 1,056 lakás, 945 lakóház, 356 turistáknak szánt apartman, valamint 328 üdülőház lesz. A Fadesa újabb marokkói fejlesztése 258 hektáron terül majd el.

Vonzza a befektetőket a foci vb?

Újabb lendületet adhat a labdarúgó világbajnokság a német ingatlanpiacnak - írja cikkében a Wall Street Journal. A sportesemény miatt ugyanis mintegy 4.6 milliárd eurónyi infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre Németországban.

Lakásokat is épít a TriGránit

Kolozsváron lakásokat kezd fejleszteni a TriGránit. A városközponttól 5 kilométerre 1,710 lakást épít fel összesen mintegy 225 millió eurós beruházás keretében - írja a Világgazdaság.

Globális zuhanórepülés vagy ereszkedés? - Mi lesz a lakásárakkal?

Kipukkan a buborék vagy soft-landing következik? Ez a kérdés fogalmazódik meg a The Economist nemrégiben megjelent globális lakásár indikátora kapcsán, melyből egyértelműen kiderül, hogy a korábbi dinamikus árnövekedés több országban is lassulást mutat. A jelenség ugyanakkor nem általános, hat nyugat-európai országban gyorsabban nőttek az árak az elmúlt évben, mint az azt megelőző időszakban. A félelmeket elsősorban továbbra is a kamatemelkedési ciklus táplálja...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt