Jövőre biztos nem lesz még ingatlanadó

A korábbiakkal ellentétben mégsem vezetik be 2008 januárjától az ingatlanadót, ugyanakkor a luxusadó értékhatárának lejjebb viteléről még folynak a tárgyalások a koalíció tagjai között - írja a VG.

Új város épül az M1, M7 találkozásánál

A következő 13 évben összesen több mint 300 milliárd forintos fejlesztést hajt végre az M0, M1 és M7-es autópályák által határolt Arany háromszögben a Walker & Williams Investment Group, Tópark néven. Az összesen 140 hektáron megvalósuló iroda, lakás, szolgáltatásközpont, rekreációs projekt első lépcsőjében közel 100,000 négyzetméter iroda, 168 bérlakás és apartman épül. Az irodák bérleti díját 10 euró alá tervezi a fejlesztő.

Pályázatot ír ki a főváros a Városháza Fórum fejlesztésére

PPP-konstrukcióban valósulhat meg a Városháza és környékének rendezését célzó ingatlanfejlesztési projekt. A Károly körúti bazársor helyére telepített park területére építendő új ingatlan mellett a tervek szerint a környező műemléki védettségű épületeket is felújítanák, és a Főpolgármesteri Hivatal bizonyos funkcióinak áthelyezésével gazdaságosabbá tennék az ingatlanok felhasználását.

Arena Plaza: közel a 6 százalékhoz

Aláírták a magyar ingatlanpiac eddigi legnagyobb volumenű tranzakciójának szerződését. Az október végére elkészülő Arena Plaza-ért a brit aAIM 380-400 millió eurót fizet a fejlesztő Plaza Centers-nek, a végső vételár a végleges bérleti feltöltottségtől és a bérleti díj bevételtől függően alakul majd ki. A bevásárlóközpont tranzakciós hozama a szerződők közlése szerint megközelíti a 6%-ot.

10%-kal emelkednek a lakásárak?

Az Ecostat 2007. II. negyedévi ingatlan-barométerének az év első negyedévi értékéhez viszonyítva 4.6 százalékos emelkedése főleg az ingatlan-beruházó és ingatlan-forgalmazó vállalkozások kiugróan magas optimizmusát tükrözi. E növekvő várakozást részben alátámasztja a KSH 2007. első fél évi legfrissebb jelentése a lakásépítésekről, építési engedélyekről, amely szerint a használatba vett lakások száma 2 százalékkal nőtt az elmúlt év azonos időszakához mérten. Továbbá több mint 21 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, amely 7 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket. Az átlagosnál jobban nőtt (6%-kal) a vállalkozások által épített és értékesítésre szánt lakások száma. Az Ecostat szerint akár 10%-kal is emelkedhetnek a lakásárak.

Lassan halad a Tüskecsarnok-projekt

Az eredetileg tervezett nyári időpont helyett csak legkorábban ősszel írja ki az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) a lágymányosi Tüskecsarnok átépítésével egy nagy befogadóképességű konferencia-központ kialakítására és 25 éves üzemeltetésére szóló befektetői pályázatát - írja a Napi Gazdaság.

2008-ban indul Ferihegy 2 fejlesztése

Legkésőbb 2008 második felében elkezdődik a Ferihegy 2-es termináljának fejlesztése, jelentette be Dimitros Gatsonis, a Budapest Airport vezérigazgatója. Az új tulajdonos Hochtief tervei szerint a repülőteret önálló Airport City-vé fejlesztik - írja a Világgazdaság.

Skála: megelőzte a Wallist a Capital

A MÁV eladta a Nyugati téren lévő Skála Áruházban lévő 37%-os részesedését. A két jelentkező közül ugyan a Wallis tette a jobb ajánlatot, ám a Capital Zrt. élt elővásárlási jogával és 1.5 milliárd forintért megvásárolta a tulajdonrészt - írja a Napi Gazdaság.

Új márkákkal jön Magyarországra a Zara tulajdonosa

Két új márkát hoz be Magyarországra a Zara tulajdonosa, a spanyol Inditex. A cég már bérbe vette a Vörösmarty téren lévő Luxus Áruházat, ahol a felújítás befejeztével a Bershka és a Stradivarius márkákat árusítják majd - írja a Napi Gazdaság.

Eladta első projektjét a Hochtief

Az osztrák CA Immo International 71 millió euróért megvásárolta a Hochtief Development Hungary fejlesztésében megvalósuló, a leendő kormányzati negyed szomszédságában fekvő Capital Square irodaházat.

Ferihegy mellett fejleszt az Ablon

Megkezdődtek az Ablon fejlesztésében megvalóuló Airport City logisztikai park építési munkálatai. Az Airport City teljes beépítettségében 65,600 négyzetméter összterületen várja leendő bérlőit., melyből 47,500 négyzetméter raktár, 18,100 négyzetméter pedig iroda funkciókat lát majd el - tudtuk meg Az értékesítéssel kizárólagosan megbízott DTZ-től.

Még csak most jön a neheze az amerikai ingatlanpiacon?

Idén júliusban 93%-kal haladta meg az elárverezés fázisába jutott amerikai lakások száma az egy évvel ezelőttit amiatt, mert a változó kamatozású jelzálogkölcsönöket képtelenek fizetni a hitelfelvevők a nehezedő finanszírozási környezetben - jelentette be az árverezési statisztikákat értékesítő RealtyTraca. A Bloomberg beszámolója szerint a cég egyik vezető tisztségviselője úgy nyilatkozott, hogy rövid távon inkább még rosszabbá válhat az árverezési helyzet, mielőtt ismét javulnának az ingatlanpiaci körülmények. Ez a tegnapi nyugodtabb hangulatú amerikai kereskedést követően újabb rossz hírnek számít, illetve a jelzálogpiaci problémák további súlyosbodását vetíti előre.

Prágában vásárolt az Orco

Az Orco lezárta a Prága 6. kerületében található ©koda Palace irodaépület akvizícióját. A vállalat egy magát megnevezni nem kívánó külföldi befektetőtől vásárolta az épületet, melyet a tervek szerint A kategóriás irodaházzá kíván átalakítani.

A buborék vége - Ahol már esnek a lakásárak

A kidurranás határozott jeleit mutatja Európa legnagyobb ingatlanpiaci buborékja, a lettországi lakáspiac. A balti ország lakásárai a tavalyi évben a kontinens legdinamikusabb szárnyalását produkálták, 2007 első félévében azonban - különböző források szerint - nagyságrendileg 3-5%-os csökkenésbe fordultak a lett fővárosban. Riga azonban nincs ezzel egyedül, a térség másik két fővárosában, Vilniusban és Tallinnban is megfordulni látszik az ingatlanpiac növekedése.

Jól teljesít a logisztikai piac

A 2007-es év első hat hónapja a logisztikai ingatlanok piacán rég nem látott dinamizmust hozott a bérbeadások terén. A jól bevált helyszínek mellett - nem utolsósorban az élesedő verseny hatására - a fejlesztők új területeken és kifinomultabb koncepció alapján építkeznek, igazodva a bérlői igényekhez és szélesebb piacot lefedve, állapítja meg legfrissebb tanulmányában a DTZ. A 2006 második felében tapasztalt keresletélénkülés ellenére a fejlesztők nem veszítették el óvatosságukat, a korábban tervezett ütemben folynak az építkezések. Ez várhatóan a következő hat hónapban sem változik. 2007 első félévében több, mint 60,000 nm modern raktárépület készült el, míg a következő hat hónapban 100,000 nm átadása várható.

Cáfolja a TriGranit a belgrádi szerződésszegést

A TriGranit valótlannak tartja azokat a sajtóhíreket, mi szerint a magyar ingatlanfejlesztő szerződéskötés utáni követelésekkel állt elő a megbízó Szerb Államvasutakkal szemben. A TriGranit szerint 2006. júniusában a tender lezárását követően aláírt keret-megállapodásban a felek arra vállaltak kötelezettséget, hogy konkrét tárgyalásokat kezdenek a Prokop pályaudvar és a bevásárlóközpont felépítésének tényleges feltételeiről és legkésőbb 2006. szeptember végéig azokat egy kötelező erejű megállapodás keretében írásba foglalják. Így a TriGranit szerint nem beszélhetünk semmiféle verseny utáni, pótlólagos követelésről vagy szerződésszegésről.

Milliárdokat követel a lakásfejlesztőktől a főváros

Több milliárd forintnyi be nem fizetett adót követelhet a Fővárosi Önkormányzat a budapesti lakásfejlesztőktől. Az ingatlanfejlesztők ugyanis az önkormányzat szerint ezidáig rosszul számolták ki az iparűzési adó alapját - írja a Világgazdaság.

Add bérbe a lakásodat! - Kinek, mennyiért, hogyan?

Egyelőre nem indult be teljes erővel a szokásos iskolakezdés előtti augusztusi roham a fővárosi albérleti piacon, a forgalom ugyan élénk, de nem kell versenyt futni egy-egy lakásért. A főbérlős lakásokra már csak a nagyon alacsony pénzösszeggel rendelkezők fanyalodnak, egyedül viszont 50 ezer alatt nemigen lehet lakást találni. A Duna House tapasztalatai szerint külföldiek a leginkább ragaszkodóak, sokan semmi pénzért nem költöznének a város egyik oldaláról a másikra.

Újabb akvizíciót zárt le az Orco alapja

Az Orco Property Group által kezelt Endurance Fund megvásárolta a prágai BB Centre “E" épületét a Passerinvest Group-tól. Az Orco ugyan nem közölte a vételárat, de annyit elárult, hogy ez volt az alap eddigi legnagyobb akvizíciója.

Az Orco veszi meg az Arena Corner-t

Az Orco Property Group-hoz tartozó Endurance Fund ingatlanalap több mint 60 millió euróért megvásárolta a Hungária körút és a Kerepesi út sarkán fekvő Arena Corner irodaházat a fejlesztő Raiffeisen Ingatlantól, tudtuk meg a tranzakcióban tanácsadóként részt vevő Colliers-től.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!