2009-re 50%-os lesz a Corvin Sétány

A Corvin Sétány projekt újabb fontos projekthez érkezett, a lakások és az irodák után elindul ugyanis a Sétány első kereskedelmi fejlesztését is. A Corvin Sétány kereskedelmi fejlesztése két részből tevődik össze, a Corvin Atrium fedett sétáló és bevásárló utcából és egy több ütemben megépülő nyitott részből, amely a Corvin sétány két oldalán húzódik végig. Mint korábban megírtuk, az Atriumot a Futureal egy forward purchase konstrukcióban értékesítette a francia Klepierre-nek, a vételár és a tranzakció egyéb részleteit azonban a felek nem hozzák nyilvánosságra.

Kinek kell a panellakás? - Panelpiac 2007

Rendkívűl nagy szélsőségeket fedezhetünk fel a panellakások piacán. Többségben vannak azok a területek, ahol még mindig ez a szegmens a lakáspiac mostohagyereke, s a panellakás a kényszerű megoldást jelenti, míg máshol nagyon is élénk a forgalom, s a panel jó befektetést jelent. Az Otthon Centrum tanulmányában az országos panelpiacot vizsgálta.

Kormányzati negyed épül Szlovákiában is?

A szlovák kormány két tagja, Ján Pociatek pénzügy- és Robert Kalinák belügyminiszter azt javasolja, hogy Pozsonyban új kormányzati negyed létesüljön - írja az SME című napilapra hivatkozva a Napi. A TriGranit Pozsonyban is megkerülhetetlennek látszik...

Lakások épülnek a Terraparkban

Ötszintes, 108 lakásos lakóház építését kezdték meg Budaörs nyugati részén, a Terrapark iroda-és lakókomplexum területén. A Terraház a park "G" tömbjének, egy közel 4,000 négyzetméteres telkén valósul meg az Árok utcában - írja az ebuild.info.

Magyarországi portfóliót vett a JP Morgan

Magyarországi ingatlanportfóliót vásárolt a JP Morgan Asset Management európai ingatlandivíziója. A portfólió három A-kategóriás irodaházat tartalmaz, melybe beletartozik a budaörsi Terrapark A és B épülete, továbbá a Buda központjában található Margit Palace, melyek összes bérbe adható irodaterülete meghaladja a 48,000 négyzetmétert. Az épületek bérbeadottsága jelenleg 93%-os.

Átadási hullám a lassulás ellenére

Az üzleti ingatlanok piacán tapasztalt átadási dömping a következő időszakban is tovább folytatódik majd az Eston várakozásai szerint. Az átadási hullám tehát a magyar gazdaság drasztikus lassulása mellett is folytatódik, amit az Eston alapvetően az ingatlanpiac jellemzően lassú reakciójával és az elmúlt évek alacsony kínálatával és a piac gyors felszívásával magyaráz. Az idei évben kiemelkedő a második félév túlsúlya, az év második felében több mint hatszor annyi üzleti célú ingatlanterületet adnak majd át mint az első hat hónapban.

Még bizonytalan a telekáfa

Még nincs döntés a telkek eladását terhelő általános forgalmi adó bevezetéséről. A Magyar Nemzet szerint erről a miniszterelnök beszélt a pénteki frakcióülésen, aki elismerte ugyanakkor, hogy a PM dolgozik azon, hogyan lehetne megszüntetni a telkek magánszemélyek közötti adásvételénél meglévő adóelekrülő kiskaput.

Hilton épül Visegrád mellett

Visegrád külterületén, a Lepence-völgy felett, 500 méterre a lepencei termálvizes strandfürdőtől 230 szobás ötcsillagos szállodát tervez a Hilton szállodalánc. A visegrádi Hilton előreláthatólag 2009-ben nyitja meg kapuit - írja az ebuild.info.

TriGranit: fontolóra vesszük a budapesti tőzsdét is (Interjú)

Elégedett -e a finanszírozókkal a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő? Melyik országban a legnagyobb a bankok rugalmatlansága? Elhagyja -e a nemzetközi tőke a magyar ingatlanpiacot a magasabb hozamokkal kecsegtető román, ukrán és orosz piacért? Kockázatosak -e az utóbbi idóben igen népszerűvé vált forward purchase tranzakciók? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Szabó Zsolttal, a TriGranit befektetési igazgatójával. Interjú.

60 milliárdért építenek bevásárlóközpontot Budapesten a franciák

229 millió eurós költséggel (kb. 59 milliárd forint) 34.6 ezer négyzetméteres bevásárlóközpont épül Budapesten a Corvin Sétány projekt keretében. A beruházást a kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó francia Klépierre cég és a Corvin Sétányt fejlesztő Futureal Developement Ingatlanfejlesztő Zrt. közösen hajtja végre.

Szünetel a Várgarázs építése, többletköltségek várhatók

A Várgarázs mélyépítési munkálatai során felszínre került az 1450-1470 közötti időszakban épült lőréses várfalszakasz, amelynek létezéséről a régészek tudtak, de csak a mélygarázs építési munkái tették lehetővé annak feltárását. Sem a régészek, sem a beruházó nem ismerhette pontosan a falszakasz állapotát és méreteit, ezért az előzetesen elkészített, és engedélyezett terveken módosítani kell. A beruházó Raiffeisen Ingatlan Zrt. vállalta, hogy a tervezettnél később adják át a létesítményt.

A Bols marad, az Amex új helyszínen

A Bols Hungary Kft. a DTZ közreműködésével meghosszabbította szerződését az Alkotás úton található Alkotás Point irodaházban.

5 év alatt ötszörözne a TriGranit - Fókuszban Oroszország

A következő években a TriGranit fókuszába elsősorban Oroszország lesz, melynek érdekében létrehozzák a TriGranit Oroszországot. Utóbbi társaságot külön is tőzsdére kívánják vinni 3-4 éven belül. A cégcsoport, melynek jelenlegi értéke mintegy 2 milliárd euró 5 év múlva az orosz leánnyal együtt várhatóan már 10 milliárd euró felett fog járni - hangzott el a TriGranit által a mai napon tartott sajtótájékoztatón.

Orco: már van jelentős bérlője az Arena Corner-nek

Az Orco a mai napon tartott sajtótájékoztatót az Arena Corner Irodaház akvizíciójáról, melyet az Orco Property Group által kezelt Endurance Fund 2007 júliusában hajtott végre.

Orosz ingatlanfejlesztőt vásárolt a PIK Group

A PIK Group bejelentette, hogy többségi részesedést szerzett a Storm Properties orosz ingatlanfejlesztőben, valamint lehetősége van arra, valamint további 25%-os részesedésre van opciója.

Irodát bérel az AVIVA a Duna Toronyban

Az AVIVA Életbiztosító Zrt. a CB Richard Ellis teljes körű bérlőképviseleti szolgáltatásának igénybevételével közel 1,700 négyzetméterre szóló irodabérleti szerződést írt alá a Duna Toronyban.

Eldőlt: egyáltalán nem lesz új ingatlanadó, az eddigi rendszer változhat

A Pénzügyminisztérium azt javasolja a kormánynak: 2009 januárjától tegye lehetővé, hogy az építmény- és telekadót a helyi önkormányzatok egységes elvek mentén értékalapon is kivethessék - nyilatkozta a Népszabadságnak Veres János pénzügyminiszter. Ezzel tehát véglegesnek tűnik, hogy nem lesz új ingatlanadó Magyarországon (ebben a ciklusban). Egyelőre kérdés, leviszik-e a luxusadó határát 50 millió forintra a jelenlegi 100 millióról.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!