Az elmúlt év lendülete várhatóan idén sem törik meg a magyar lakáspiacon, a szakértők egyöntetűen a forgalom további élénkülésére és az árak emelkedésére számítanak. „Azt gondoljuk, hogy a tranzakciószám 15-20%-os növekedése mellett kétszámjegyű, vagyis 10% feletti átlagos áremelkedésre lehet számítani 2025-ben” – foglalta össze Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A piac élénkülését az eddigi folyamatok mellett egy sor újonnan induló intézkedés, illetve a korábban inflációkövető állampapírba tett pénzek egy részének lakáscélra fordítása is támogatja, melyek összességében több százmilliárd forintot mozgathatnak meg a lakáspiacon. Az alábbiakban a friss programokon keresztül azt igyekszünk bemutatni, mire számíthatnak a lakáspiac egyes szereplői az új évben.
Indulnak az új támogatások
Ha valaki 2025-ben tervez ingatlant vásárolni, azt egy sor, döntően már januártól életbe lépett intézkedés érintheti ebben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendelete értelmében például zöld lakások esetében elegendő lehet már 10%-os önerő a vásárláshoz, ami jelentős könnyítés az eddigiekhez képest.
Eddig csak a 41 év alatti lakásvásárlók vehették igénybe ezt az engedményt, ami mostantól mindenkire vonatkozik, aki energiahatékony lakást vásárol. Ez elsősorban az újlakás-piacon jelenthet érdemi változást, hiszen jellemzően – ám nem kizárólagosan – ezek a frissen átadásra kerülő ingatlanok felelnek meg a kritériumnak. Ráadásul egy részben állami támogatású új lakásépítési programnak köszönhetően az érintettek bővebb kínálattal is találkozhatnak majd ebben a szegmensben. A zöld lakásokat vásárlókra vonatkozhat egy, a tervek szerint áprilisban bevezetésre kerülő szabály, melynek értelmében a bankok önként vállalják, hogy a 35 év alatti lakásvásárlók esetében legfeljebb 5%-os kamatozású hitelt nyújtanak ilyen vásárlásokhoz.
Az önrész előteremtésében segíthet az, hogy 2025-ben átmenetileg az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások szabadon felhasználhatók lakáscélra. Eddig a nyugdíjcélú megtakarítások esetében 10 év után a hozam volt adómentesen kivehető, most december 31-ig a tőkét is szabadon fel lehet használni önerőként lakásvásárláshoz, hiteltörlesztésre, lakásfelújításra. A kormány várakozásai szerint az egy évre hozott átmeneti intézkedés akár 300 milliárd forintot is terelhet az ingatlanpiacra.
2025-ben így sok új vásárló jelenhet meg a piacon, ami tovább emelheti az árakat, ez pedig újabb eladókat ösztönözhet arra, hogy piacra dobják az ingatlanjukat. A magas árak ugyanakkor még több hitel felvételét igénylik majd az ügyfelektől, ami nagyobb törlesztőket is jelent.
Január elsején elrajtolt a munkáshitel is, melyet azok a 17-26 éves fiatalok vehetnek igénybe, akik, jelenleg nem tanulnak felsőoktatási intézményben, vagy nem rendelkeznek felsőoktatási intézményben szerzett oklevéllel, valamint az igényléskor nem rendelkeznek diákhitellel, és hetente legalább húsz órában dolgoznak. A kamatmenetes hitel összege legfeljebb 4 millió forint lehet, a maximális futamideje pedig 10 év. Az érintetteknek a babaváró hitelhez hasonlóan csak a 0,5%-os kezességvállalási díjat kell megfizetniük. Amennyiben a hitelt felvevő nő, a gyermek születése esetén a babaváróhoz hasonlóan felfüggeszthető a hitel törlesztése, második gyermek esetében pedig a tartozás felét, harmadik esetében pedig a teljes összegét elengedik. Az első napok tapasztalatai alapján van igény a konstrukcióra, a bankok egymással versenyezhetnek az ügyfelekért.
Egy apró könnyítés jutott a babaváró hitelre is, hiszen az eddigi 30-ról 35 évre emelkedett január elejétől az anyára vonatkozó korhatár, vagyis az eddiginél többen élhetnek a már ismert konstrukcióval. Emellett néhány esetben kedvezőbb feltételek irányába módosul a CSOK Plusz és a Falusi CSOK is.
Egy speciális vásárlói szegmenst jelenthetnek azok, akik kifejezetten a 200 millió forint feletti luxusingatlanokra pályáznak, számukra lényeges lehet a letelepedési vízum szabályozásában történő változás. A tervekkel ellentétben ugyanis kikerül az ingatlanvásárlási lehetőség ebből a körből, vagyis a hazai vevőknek nem kell majd a külföldi kereslettel versenyezniük.
Mi várható a bérlakáspiacon?
A lakásvásárlókat érintheti az is, hogy januártól a munkáltató kedvezményesen, béren kívüli juttatásként akár havi 150 ezer forintot nyújthat hiteltörlesztésre vagy lakbértámogatásra 35 éven aluli munkavállalók számára. Vagyis ez várhatóan nemcsak a vásárlói, hanem a bérlői oldalt is támogatja majd.
A bérlakáspiacra lehet hatással az Airbnb szigorítása is, hiszen növelheti a kínálatot, és így elviekben mérsékelheti a bérleti díjakat azoknak a lakásoknak a megjelenése a piacon, melyeket eddig rövidtávra adtak ki.
Az is kap könnyítést, aki felújítana
A most életbe lépett intézkedések nemcsak a potenciális lakásvásárlókat érintik, hanem a lakásfelújítási piacot is igyekszik felpörgetni a kormány. Az egyik új intézkedés a vidéki lakásfelújítási támogatás, melynek keretében 2026 közepéig az 5000 fő alatti településeken élők igényelhetnek legfeljebb 3 millió forintot.
A benyújtásra kerülő számlákon belül fele-fele arányban kell lennie anyagköltségről és munkadíjról szólóknak, és legfeljebb a teljes felújítási költség felét lehet visszaigényelni, vagyis egy 6 milliós beruházás esetén lehet „kimaxolni” a támogatást. Ezt azok igényelhetik, akiknek legalább egy 25 év alatti gyermekük van, viszont – szemben az idén ugyancsak kedvezőbb feltételekkel hozzáférhető Otthonfelújítási Programmal – energetikai megkötés nincs a munkálatokkal kapcsolatban. Ehhez kapcsolódóan februártól a bankok ismét nyújthatják a legfeljebb 6 millió forint összegű vidéki lakásfelújítási célú kamattámogatott kölcsönt azoknak, akik a lakásfelújítási támogatásra jogosultaknak.
Szintén a felújítást tervezőket érintheti, hogy januártól lakásfelújításra is költhető a SZÉP-kártyán elhelyezett összeg, amit a munkáltató a Cafeteria keretében kedvezményesen adhat. A szabály szerint legfeljebb az összeg felét lehet ilyen célra fordítani, ebből építőanyagot, bútort, háztartási cikkeket, burkolatokat is lehet vásárolni.
A fentiek összességében azt jelentik, hogy aki 2025-ben tervez lakást vásárolni, az könnyebb helyzetben lesz, hiszen szinte mindenki megtalálhatja a neki megfelelő új támogatási formát. Ugyanakkor a kínálat is növekedhet, hiszen a piac élénkülését látva olyan eladók is megjelennek majd a piacon, akik eddig kivártak. Az OTP Ingatlanpont szakemberei szerint
a már említett 10% feletti áremelkedés mellett idén összességében várhatóan szűkül az alku tere a fokozódó kereslet miatt.
A bérleti piacon szintén élénkülhet mind a keresleti, mind a kínálati oldal is, illetve a felújítást támogató intézkedések pozitív hozadékaként javulhat a piacon lévő lakások minősége is. Mindezek mellett, az újra emelkedő lakásárak, illetve a csökkenő állampapírhozamok miatt összességében a befektetési céllal vásárlók nagyobb aktivitására is számíthatunk.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ