Kemény büntetést kaphat a Szuezi-csatornát eltorlaszoló hajó legénysége
Házi őrizet alá helyezhetik a Szuezi-csatornában ragadt és nemrég kiszabadított hajó indiai legénységét, illetve büntetőeljárás is indulhat ellenük – írja a New York Post.
Házi őrizet alá helyezhetik a Szuezi-csatornában ragadt és nemrég kiszabadított hajó indiai legénységét, illetve büntetőeljárás is indulhat ellenük – írja a New York Post.
Joe Biden elnöki teljesítménye igencsak megosztja az amerikai állampolgárokat: saját párttársai nagyon elégedettek vele, republikánus ellenlábasai pedig nagyon elégedetlenek. Biden az eddigi pollok alapján elsősorban a járványkezelés területén teljesít a legjobban, míg a bevándorlással kapcsolatos intézkedései a legnépszerűtlenebbek. Biden az első 70 napja alapján a második legnépszerűtlenebb amerikai elnök az elmúlt 30 évben, viszont sok más elődjével ellentétben nem csökken rohamosan a népszerűsége megválasztása óta, de elutasítottsága is folyamatosan növekszik.
A Benjámin Netanjahu vezette jobboldali Likud párt kapta a legtöbb szavazatot az Izraelben tartott március 23-i választások szerdán közzétett hivatalos végeredménye szerint, ám szövetségeseivel együtt sem sikerült megszereznie a kormányalakításhoz szükséges többséget.
John Kennedy, Lousiana állam republikánus szenátora a Fox News egyik műsorában kemény szavakkal illette Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, a WHO elnökét, a szervezet által nemrég kiadott koronavírus-jelentés okán.
Antony Blinken, amerikai külügyminiszer tájékoztatása alapján kiegészítik a Trump-kormány külügyminisztériuma által összeállított éves Emberi Jogi Jelentést, amely így bővíteni fogja a nők helyzete kapcsán megfogalmazott jogokat is – írja a Politco.
Tavaly nyár óta vizsgálja az amerikai igazságügyi minisztérium Matt Gaetz floridai republikánus képviselőt, mivel felmerül a gyanúja annak, hogy a politikus illetéktelen szexuális kapcsolatot folytatott egy fiatalkorú személlyel, akinek fizetett is azért, hogy vele utazzon, ezzel pedig megsérthette az Egyesült Államok embercsempészetet tiltó törvényeit is.
3000-4000 milliárd dolláros infrastrukturális fejlesztési tervezetet készül bemutatni Joe Biden elnök. A csomag része egy 1800 milliárd dolláros adóemelés is, ezért nem biztos, hogy a Kongresszuson is átmegy majd – írja a New York Post.
Az Egyesült Államok aggodalommal figyeli az orosz csapatok mozgását az orosz-ukrán határ közelében – írja a CBS.
Az Egyesült Államok és 12 másik ország, köztük Japán, az Egyesült Királyság, Kanada és Ausztrália, új, „független és átlátható, külső beavatkozástól mentes” vizsgálatot kérnek a koronavírus eredetét illetően, miután elégtelennek találták a WHO 120 oldalas jelentését.
Nagy dobásra készül a Google, az egyik legnépszerűbb alkalmazása, a Google Maps hamarosan azt az útvonalat fogja felajánlani az autósoknak, amely a legkörnyezetbarátabb.
Miközben már a koronavírus járvány negyedik hulláma sújtja az Egyesült Államokat, a szakértők arra kérik a pandémia miatt kimerült lakosságot, hogy maradjanak éberek - írta keddi cikkében a The Hill című hírportál.
Oroszország nemrég a közelgő "Nyugat 2021" elnevezésű hadgyakorlat leple alatt komoly haderőt csoportosított át az ukrán határ közelébe, a brjanszki és a voronyezsi területekre, valamint az általa ideiglenesen megszállt Krím félszigetre - mondta Ruszlan Homcsak vezérkari főnök kedden a kijevi parlament rendkívüli ülésén, amelyet a Donyec-medencei válság megvitatásának szenteltek.
Szlovénia megbünteti azokat az állampolgárait, akik a koronavírus-járvány megfékezésre hozott korlátozások ellenére vörös besorolású országba utaznak - mondta Ales Hojs belügyminiszter a szlovén közszolgálati televíziónak (RTV) adott interjújában kedden.
A mutációk miatt egy éven belül elveszíthetik hatásosságukat a jelenlegi koronavírus-vakcinák - vélekedik a járványügyi szakértők többsége egy 28 országban elvégzett kutatás szerint.
Manapság Törökországról nem a gazdasági sikerek, hanem az évek óta tartó permanens devizaválság jut eszünkbe, pedig minden adott lenne ahhoz, hogy ne a líra megállíthatatlan zuhanásáról és a lakosság elszegényedéséről írjunk. Ehhez csak egy kompetens és kevésbé piacellenes politikai vezetésre lenne szükség, aki megérti a közgazdaságtan alapvető logikáját, és nem akar minden áron szembe menni azzal.
Japán híres cseresznyefái sok helyen minden eddiginél korábban borultak virágba azóta, hogy elkezdték a rendszeres feljegyzéseket, szakértők szerint a jelenség a klímaváltozás számlájára írható.
A Johnson Electric az európai gyártókapacitásának átalakítása miatt bezárja az ózdi, csaknem 800 embert alkalmazó autóipari alkatrészgyárát - közölte a vállalat kedden.
„Közelgő végzetre” és a koronavírus negyedik hullámára figyelmeztetett az amerikai járványügyi központ, a CDC vezetője. Rochelle Walensky a könnyeivel küszködve kérte arra Amerika lakosságát, hogy még "egy kicsit tartsanak ki" és tartsák be az egészségügyi előírásokat. Joe Biden elnök rövidesen a beszéd után arra kérte az amerikai államok vezetését, hogy állítsák vissza a maszkviselési kötelezettséget.
A mianmari katonai junta vezetője, Min Aung Hliang nagyszabású vacsorát tartott szombat este, miközben az irányítása alá tartozó hadsereg több mint 100 embert gyilkolt meg aznap, a katonai puccsot követő tiltakozások eddigi legvéresebb napján – írja a Business Insider.
Két hónappal Donald Trump távozása után még mindig nagyon megosztott az amerikai közvélemény abban a kérdésben, hogy jó elnök volt-e a republikánus ingatlanmágnás. A demokraták még mindig nagyon elégedetlenek vele, míg a republikánusok továbbra is jó politikusnak tartják. Összességében enyhe túlsúlyban vannak azok, akik rossz érzésekkel gondolnak vissza az elmúlt négy évre.
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.