Globál

Kiderült: valóban gyilkos robotgépfegyver végzett a világ egyik legveszélyesebb atomtudósával

Kiderült: valóban gyilkos robotgépfegyver végzett a világ egyik legveszélyesebb atomtudósával

Tavaly novemberben megölték Mohszen Farizadét, az iráni nukleáris program egyik kulcsfiguráját. Már akkor sokan gyanítottak, hogy az izraeli Moszad csapott le a tudósra, a New York Times a hétvégén pedig részletes elemzést közölt bennfentes információk alapján, melyben megerősítik ezt a feltételezést. A gyilkosság azért is rendhagyó, mert a Moszad úgy ölte meg Farizadét, hogy egyetlen ügynökük sem volt a helyszínen: egy pickup platójára rejtett robotgéppuska végzett az atomtudóssal. A Moszad megpróbált minden bizonyítékot eltüntetni a helyszínről azzal, hogy felrobbantották a gyilkos eszközt, az azonban nem semmisült meg, hanem használhatatlan állapotban az irániak kezére került.

Bejelentették: megszerezte a kétharmados többséget Putyin pártja

Bejelentették: megszerezte a kétharmados többséget Putyin pártja

Az Egységes Oroszország kormánypárt az előzetes eredmények alapján 315 mandátumot szerzett meg a 450 fős orosz alsóházban, amivel megőrizte alkotmányozó többségét - jelentette ki Andrej Turcsak, a párt főtanácsának titkára hétfőn Moszkvában.

Újabb kétharmaddal nyerhet Putyin pártja

Újabb kétharmaddal nyerhet Putyin pártja

A szavazatok felének összesítése alapján megőrizhette alkotmányozó többségét az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország a parlament alsóházában - derült ki a Központi Választási Bizottság által hétfő hajnalban közölt adatokból.

Látványosan sok kérdésben értett egyet az SPD és a Zöldek jelöltje az utolsó kancellárjelölti vitán

Látványosan sok kérdésben értett egyet az SPD és a Zöldek jelöltje az utolsó kancellárjelölti vitán

Tagnap este sor került az utolsó televíziós vitára a kancellárjelöltek között a héten megrendezésre kerülő német szövetségi választást megelőzően. A vita során feltűnően sok kérdésben mutatkozott egyetértés az SPD-s Olaf Scholz és a Zöldek jelöltje, Annalena Baerbock között. Ennek megfelelően leginkább a CDU-s jelölt, Armin Laschet véleménye különbözött a többiekétől. Meglepő volt, hogy a vita során szinte egy szó sem esett külpolitikai vagy az Európai Uniót illető tervekről. Az eseményt követően gyorsan meg is érkeztek az első eredmények, miszerint ezt a vitát is magasan nyerte Scholz a nézők körében.

Hiányolják a tartalmat a választási kampányból a németek

Hiányolják a tartalmat a választási kampányból a németek

Túl kevés szó esik tartalmi kérdésekről a szeptember 26-ai németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányban a szavazók több mint 70 százaléka szerint - mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.

45 százalékos részvétel az orosz választásokon

45 százalékos részvétel az orosz választásokon

Vasárnap közép-európai idő szerint 17 órakor a részvételi arány elérte a 45,15 százalékot az orosz parlamenti választásokon - közölte Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság vezetője.

Nagyobb hatalmat akart a világ második legnagyobb országának vezetője, de most már a túlélésért megy a harc

Nagyobb hatalmat akart a világ második legnagyobb országának vezetője, de most már a túlélésért megy a harc

Hétfőn előrehozott parlamenti választást tartanak Kanadában, amelyet a jelenlegi miniszterelnök azért kezdeményezett, hogy visszaszerezze abszolút többségét a törvényhozásban, miután 2019 óta egy kisebbségi kormány élén vezeti az országot. Fő vetélytársa a Konzervatív Párt színeiben induló Erin O'Toole, aki a liberálisabb érzelmű szavazók megnyerése érdekében a kampány során jelentősen középre tolta korábban szociálisan igen konzervatív pártját. Ennek eredményeképpen a kampány utolsó napjaira meglepően éles lett a verseny a két párt között, amely jelenleg a mérések szerint ugyanannyi támogatóval rendelkezik. Valószínű azonban, hogy egyikük sem fog elegendő parlamenti mandátumot szerezni egy abszolút többség eléréséhez, így felértékelődik a többi kisebb párt szerepe.

Ausztrália válaszolt a francia külügyminiszter vádjaira

Ausztrália válaszolt a francia külügyminiszter vádjaira

Ausztrália "becsületes, őszinte és nyílt" volt Franciaországgal a francia tengeralattjárók vásárlásával kapcsolatos aggodalmait illetően - szögezte le Peter Dutton ausztrál védelmi miniszter vasárnap a Sky News tévécsatornán.

Háborúra készül Kína? A szomszédban már öntik a pénzt a fegyverekbe

Háborúra készül Kína? A szomszédban már öntik a pénzt a fegyverekbe

Jelentősen növeli védelmi költségvetését Tajvan a következő öt évben és nekiállnak számos újfajta fegyverrendszer hazai fejlesztésének is. A kvázi független szigetország vezetése attól tart, hogy a Kínai Népköztársaság vezetése a következő években erőszakkal próbálja meg az uralma alá hajtani a területet.

Kína dühöng, de Franciaország is ráncolja a szemöldökét – Mit tudnak a nemzetközi botrányt kiváltó tengeralattjárók?

Kína dühöng, de Franciaország is ráncolja a szemöldökét – Mit tudnak a nemzetközi botrányt kiváltó tengeralattjárók?

Ausztrália saját nukleáris meghajtású tengeralattjáró fejlesztési projektet indít brit és amerikai segítséggel, hogy az indiai-csendes-óceáni térségben Kína katonai dominanciáját ellensúlyozzák. Az várható volt, hogy a projekt feldühíti Kínát, viszont Emmanuel Macron francia elnök is csalódott hangnemű közleményt adott ki, amiért a dealből kihagyták az általa vezetett európai országot. Az új, ausztrál tengeralattjárók várhatóan a 2040-es években állnak majd rendszerbe, várhatóan hasonlítani fognak több szempontból is az amerikai Virginia-osztályra és / vagy a brit Astute-osztályra is.

Választ Európa legerősebb autógyártó nagyhatalma: a benzines és dízel autók betiltása és 120 km/h-s sebességkorlátozás is jöhet

Választ Európa legerősebb autógyártó nagyhatalma: a benzines és dízel autók betiltása és 120 km/h-s sebességkorlátozás is jöhet

A német parlamenti választások végeredménye érdemi hatással lesz Európa legmeghatározóbb autóiparának jövőjére is egy olyan kiemelten fontos időszakban, amikor az egyes szereplők élet-halál harcot vívnak annak érdekében, hogy képesek legyenek megfelelni az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak. A vezető német pártok kivétel nélkül támogatják az elektromos autózásra történő átállást, abban azonban lényeges különbségek vannak közöttük, hogy ezt a folyamatot hogyan képzelik el. Ahogy a benzines és dízel autók betiltásának, vagy éppen az autópályákon alkalmazandó sebességkorlátozások ügyében sem értenek egyet.

Példátlan válaszcsapás Macrontól: visszarendelte az amerikai és ausztrál nagykövetet - Léket kap az EU-Ausztrália megállapodás?

Példátlan válaszcsapás Macrontól: visszarendelte az amerikai és ausztrál nagykövetet - Léket kap az EU-Ausztrália megállapodás?

A francia diplomácia történetében példátlan módon Emmanuel Macron elnök döntésére a francia külügy visszarendelte az amerikai és ausztrál nagykövetet, hogy kifejezze felháborodását a minap bejelentett amerikai-ausztrál-brit tengeralattjáró megállapodás miatt, amely nyomán egy 56 milliárd eurós (!) beszerzési szerződést mondott fel Ausztrália - számolt be péntek éjjel a Reuters. A francia felháborodás a nagykövetek visszarendelésénél súlyosabb következményekkel is járhat: a francia külügyminiszter máris felvetette az MTI szerint, hogy megbízhatatlan az ausztrál fél, miközben az EU éppen most tárgyal velük egy kereskedelmi megállapodásról. Az Európai Bizottság szóvivője egyelőre azt mondta, hogy a konfliktus nem hat ki közvetlenül a folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalásokra.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.