A lengyel kormány Állítsuk meg Oroszországot most! címmel európai sajtókampányt indít annak érdekében, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűnökre - jelentette be szombaton Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.
Rakétatalálat érte az Ukrajna délnyugati részén fekvő Odesszát, a támadásban öten meghaltak, tizennyolcan pedig megsebesültek - közölte szombat délután a kijevi elnöki hivatal.
Történelmi reformok indultak el az Európai Unióban a koronavírus-válság és az orosz ukrán háború hatására, és az integrációs lendület mind további előrelépéseket hozhat. A kontinens politikai vezetése régen volt ilyen egységes, nagy az egyetértés az együttműködést illetően. Különleges helyzet, de eközben erősödnek az eddig nagyrészt ellenzékben levő nemzeti-szuverenista erők is, akik célja pont az EU-s integráció visszafordítása. A francia elnökválasztás a két jelölt mellett a két tábor összecsapása is egyben, és bármi is lesz az eredmény, annak óriási hatása lehet az Európai Unió jövőjére. Ha Emmanuel Macron nyer, folytatódhatnak a reformok, és tovább haladhatunk a politikai egység felé. Ha viszont Marine Le Pen nyer, akkor trendforduló jön az európai belpolitikában, és a nemzeti-szuverenista erők komolyan átalakíthatják az EU-s intézményrendszert, a frissen elkezdett reformok semmissé válhatnak. Magyarországról nézve sem tét nélküli a választás, annak kimenetele ugyanis alapjaiban határozhatja meg a magyar külpolitika irányát a következő 1-2 évben. Az persze aligha kérdés, hogy Orbán Viktor kinek szurkol.
Az orosz csapatok újraindították a légicsapásokat és megpróbálják lerohanni a mariupoli Azovsztal acélművet, a város védelmének utolsó bástyáját - jelentette ki szombaton a kijevi köztévében Olekszij Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó.
Kijárási tilalom lesz érvényben Kárpátalján az ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka, kijevi idő szerint szombat este 23 órától vasárnap reggel 5 óráig.
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói megállapodtak az illegális, valamint a hamis online tartalmak terjedésének hatékony kezelését és az alapvető jogok védelmét a digitális térben védelmező új szabályokról - közölte a két uniós intézmény szombaton.
Japán szerint Oroszország "jogellenes megszállás" alatt tartja a vitatott hovatartozású vulkanikus szigetláncot, amelyet ugyan teljes egészében Oroszország birtokol, de déli részére Japán is történelmi igényt formál. A szigetek még a második világháború végén kerültek a Szovjetunióhoz, hovatartozásuk kérdése miatt Oroszország és Japán között a mai napig nem köttetett meg a világháborút hivatalosan lezáró békeszerződés. A két fél között az ukrajnai háború alatt szakadtak meg a tárgyalások.
Magyarországon is érezhető volt az a földrengés, amely Bosznia-Hercegovina déli részét rázta meg, egy ember halálát és többnek a sérülését okozva péntek éjjel - tájékoztatta a Kövesligethy Radó szeizmológiai obszervatórium az MTI-t.
Eduard Heger szlovák miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is kritizálta Magyarország ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját a két ország kabinetének tegnapi közös ülése után. A két visegrádi állam vezetője felháborítónak nevezte, hogy Magyarország tiltakozik az Oroszországot célzó szankciók ellen - írta a brit BBC.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap este beszélt, hogy Oroszországnak tervei vannak más országok megszállására, Ukrajna csak a kezdet volt - számolt be a Sky News.
A hét elején második szakaszába lépett Oroszország ukrajnai háborúja, és a hétvégén, az oroszok és az ukránok által is ünnepelt ortodox húsvét idején sem lesz fegyvernyugvás. Miután a kezdeti célok nem teljesültek, az orosz csapatok elhagyták Kijev környékét és az ország északi-északkeleti régióját, hogy Kelet-Ukrajnában, a Donbaszon csoportosítsák újra erőiket. A hét elején megindult a heves szárazföldi támadás Donyeck és Luhanszk megyében – az utóbbi 80 százaléka már orosz kézen van. A Donyeck megyében, az Azovi-tenger partján található Mariupol városa, amelyet az invázió kezdete óta támadnak, de teljesen még mindig nem tudtak bevenni, teljesen romokban hever, már csak az Azovsztal acélgyárban folynak harcok. Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy állítsák le a gyár megrohamozásának tervét, helyette blokádot rendelt el. Közben műholdfelvételek alapján egy Mariupol melletti faluban újabb tömegsírt azonosítottak.
A világon 508 703 395 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 215 563 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.
Nagyon rövid idő alatt jelentős menekülthullámot okozott Európában az orosz-ukrán háború kitörése. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss grafikonja szerint még a 2015-ös európai menekülthullám is messze elmarad ennek mértékétől. Ez persze annak is betudható, hogy az elmúlt hetekben nagyon koncentráltan jelentkezett a probléma az európai határokon.
Bosznia-Hercegovinát pénteken késő este 5,7-es erősségű földrengés rázta meg az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet (EMSC) mérése szerint, egy ember meghalt, többen megsérültek.
Az orosz védelmi minisztérium közzétette az ukrajnai invázió második szakaszának céljait, melyek között Dél-Ukrajnából Transznisztria fellé létesített kijárat létesítése is szerepel. Transznisztria, azaz a Dnyeszter Menti Köztársaság hivatalosan ugyan Moldovához tartozik, de 1992 óta szakadár államként működik, és mintegy 2000 fős orosz katonai kontingens biztosítja a fennmaradását. Egy szárazföldi folyósó létesítése a Krím és Transznisztria között logikus orosz lépésnek tűnik, de félő, hogy ha ezt sikerülne az oroszoknak elérni, nem állnának meg a szakadár területnél, hanem a valaha a Szovjetunióhoz, korábban pedig az Orosz Birodalomhoz tartozó Moldovát is bekebeleznék.
A délkelet-ukrajnai Mariupolban normalizálódott a helyzet, a lakosok szabadon közlekedhetnek az utcán - jelentette ki péntek este Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Több mint húsz ország vehet részt azon a találkozón a jövő héten, melyet a Pentagon szervez Németországban, hogy megvitassák Ukrajna védelmi kilátásait a jelenlegi háború után – írja a Reuters.
A nehézfegyverzet küldése "nem félelem kérdése, hanem politikai felelősségvállalásé" - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár a Der Spiegel című német hetilapnak adott interjújában, amelyet pénteken tettek közzé.