A Stockholmi Nemzetközi Békekutatási Intézet (SIPRI) legújabb jelentése szerint újabb rekordot értek el a haderőre és az új fegyverrendszerek kifejlesztésére irányuló kiadások. A legerőteljesebb hadiipari befektetéseket az Egyesült Államok, Kína, India, Nagy-Britannia és Oroszország tette – írja a Tagesschau.de.
Kasmír India ellenőrizte térségébe látogatott helyi idő szerint vasárnap Narendra Modi indiai miniszterelnök, aki beszédében a vitatott hovatartozású térség gazdasági felvirágoztatását ígérte.
Az Európai Unió és India egy közös technológiai és kereskedelmi tanács felállítását tervezi, amely küldetése szerint a két ország közötti együttműködés hivatott elősegíteni.
A szinte véglegesnek mondható hivatalos eredmények alapján - 99,68 százalékos feldolgozottságnál - Robert Golob újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) pártja nyerte meg a választásokat és alakíthat kormányt Szlovéniában.
Az éjszaka folyamán kiderült, hogy Antony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin védelmi miniszter vasárnap Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – írja a Sky.
Az előrejelzések szerint kényelmes többséggel, mintegy 58–42 arányban győzött Emmanuel Macron francia elnök az elnökválasztás második fordulójában, vereséget mérve a jobboldali radikális Marine Le Penre. A két politikus 2017 után másodszorra mérkőzött meg, annak idején ugyanakkor sokkal nagyobb különbséggel, mintegy kétharmad–egyharmad arányban győzött Macron. Bár az első forduló után csak kis különbséget mértek a közvéleménykutatók a két jelölt között, Macron egyre jobban elhúzott riválisa mellett, és végül meggyőző fölénnyel biztosította helyét az Élysée-palotában. Marine Le Pen elismerte vereségét, de azt mondta, nem vonul vissza, hanem a júniusban esedékes nemzetgyűlési választásokra készül. Ugyanígy tesz a baloldali radikális Jean-Luc Mélenchon is, aki az első fordulóban kis különbséggel, de harmadik lett Macron és Le Pen mögött.
A francia Ötödik Köztársaság történetére visszatekintve úgy tűnik, a legjobb második fordulós eredményeket egy Le Pen ellen való küzdelemben lehet elérni.
A francia elnökválasztást Emmanuel Macronnal szemben 2017 után másodszorra elvesztő Marine Le Pen az eredmények ismeretében azt mondta, nem vonul vissza.
Előrejelzések szerint Macron kényelmes fölénnyel, 58,2–57,6 százalék körüli arányban legyőzte ellenfelét, Marine Le Pent a francia elnökválasztás második fordulójában.
A szélsőjobboldali Marine Le Pen a két jelölt közül elsőként adta le ma szavazatát az észak-franciaországi Henin-Beaumontban. Emmanuel Macron Le Touquet városában szavazott - számolt be a brit Sky News.
Emmanuel Macron üdvözölte a szavazókat, kezet fogott velük, és még egy kisbabát is kezébe adtak, amikor a szavazóhelyiségébe utazott. A francia elnök ezzel megsérthette a francia választási szabályokat - számolt be a brit Sky News.
Hétvégén, az oroszok és az ukránok által is ünnepelt ortodox húsvét idején sincs fegyvernyugvás, a leghevesebb szárazföldi összecsapások Donyeck és Luhanszk megyében zajlanak, utóbbi 80 százaléka már orosz kézen van. Oroszország ugyan jelentős erőket csoportosított át Kelet-Ukrajnába és érdemben növelte a katonai aktivitását a térségben, látványos eredményeket nem tud felmutatni, mivel az ukrán ellentámadások továbbra is akadályozzák a tervei elérésében. Az orosz csapatok nehéz helyzetét jól mutatja, hogy az ukrán védelmi minisztérium legfrissebb beszámolója szerint újabb két tábornokot öltek meg, amikor csapást mértek a 49. orosz hadsereg herszoni parancsnokságára.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Oroszország bejelentette, ősszel vethetik be az új szuperfegyverüket.
2. Vlagyimir Putyin változtatott tervén, az orosz csapatok újraindították a légicsapásokat és megpróbálták lerohanni az Azovsztal acélművet.
3. Christian Lindner német pénzügyminiszter figyelmeztette a világot: a stagfláció veszélye reális.
4. Volodimir Zelenszkij bejelentette, Ukrajna kivonulhat a béketárgyalásokról.
5. Az ukrán védelmi minisztérium állítása szerint újabb két orosz tábornokot öltek meg.
Az ENSZ friss számai szerint közel 5,2 millió főre tehető azok száma, akik elmenekültek Ukrajnából a február 24-ei orosz támadások óta – számol be a hírről a The Guardian.
Minden szem a baloldali Mélenchon szavazóira szegeződik Franciaországban. Meglepően hangozhat, hiszen a franciák ma a centrista - ám egyre inkább jobbra tolódó - Emmanuel Macron és a szélsőjobboldali Marine Le Pen közül választhatnak. Ám Franciaország elnökválasztása kétfordulós lebonyolítású, így nagy harc folyik az első fordulóban kiesett jelöltek, legfőképp a harmadik helyezett, Jean-Luc Mélenchon támogatóiért.
Az orosz erők változatlanul támadják a Mariupolban lévő Azovsztal acélipari üzem területét, ahol katonákon kívül civilek is tartózkodnak, ezért a városban kialakult válságos helyzet rendezésére Kijev külön tárgyalásokat javasol Moszkvának – közölte Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetője, az Oroszországgal tárgyaló kijevi küldöttség tagja vasárnap a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.