Kiadták az Egyesült Államoknak csütörtökön Juan Orlando Hernández volt hondurasi elnököt, akit New Yorkban állítanak bíróság elé, mert a vád szerint 2004 és 2022 között 500 tonna kokain csempészésében vett részt.
Nyugati tisztviselők szerint arra utaló jelek vannak, hogy Oroszország kezelésbe vette és megpróbálja megoldani azokat a problémákat, amelyek az ukrajnai invázió első heteiben jelentkeztek – írja a BBC.
Tegnapelőtt több település térségében végrehajtott rakétatüzérségi támadással megkezdte az orosz haderő az Ukrajna ellen indított invázió második fázisát, vélhetően több kelet-ukrajnai város ellen is koncentrált szárazföldi támadásra fog sor kerülni. Több nyugati ország is újabb fegyverszállítmányokat jelentett be az ukrán haderőnek. A hírek szerint Vlagyimir Putyin az utolsó pillanatban lefújta a mariupoli Azovsztal acélgyár megrohamozását, helyette blokádot rendel el.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Ukrajna titokban harci repülőgépeket kapott egy rejtélyes országtól.
2. A Bloomberg szerint az orosz politikai, gazdasági és katonai elit egyre nagyobb része érzi katasztrófának az Ukrajna ellen indított inváziót, illetve annak következményeit.
3. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerdai adatközlése szerint már 5,03 millióan menekültek el Ukrajnából a közel két hónapja kitört háború miatt
4. Újabb szankciókkal csap le Oroszországra az Egyesült Államok.
5. Az Európai Unió minden tőle telhetőt megtesz, hogy Ukrajna megnyerje az Oroszország által indított háborút, Vlagyimir Putyinnak nem fog sikerülni megosztani az európaiakat - jelentette ki szerdán Kijevben Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.
6. Szerda este Mihajlo Podoljak ukrán tárgyalófél azt jelezte a Twitteren, hogy Ukrajna készen áll arra, hogy az ostrom alatt álló Mariupolban "különleges tárgyalási fordulón" vegyenek részt Oroszországgal, feltételek nélkül.
7. Látványos ábra készült a mariupoli Azovsztal-üzem pincerendszeréről, melyben a város utolsó ukrán védői meghúzták magukat, nagy számú civil lakossal együtt.
8. Ukrajna elnöke a háborús bűncselekmények kapcsán kijelentette: felelősségre fogják vonni az orosz parancsnokokat, mindent meg fognak találni.
9. Putyin május 9-re készül a brit hírszerzés szerint.
10. A Kreml vezetője lefújta a mariupoli Azovsztal acélgyár megrohamozását, helyette blokádot rendel el.
Ukrán tisztviselők kedden egy új tömegsírt azonosítottak a hetek óta ostromlott Mariupol mellett és állításaikat a Maxar Technologies által gyűjtött műholdfelvételek is alátámasztják.
Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt zárlatok idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében.
Németország számára nincs tabu az Ukrajnának biztosított harckocsik és egyéb fegyverzetek terén – jelentette ki Annalena Baerbock, Németország külügyminisztere Eva-Maria Liimets észt külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön Tallinnban.
Közösen kér Brüsszeltől pénzügyi segítséget az a kilenc európai uniós tagállam, amelyet legnagyobb mértékben érintett az Ukrajna elleni orosz támadás következtében kialakult menekülthullám – jelentette be Ivan Bartos cseh kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési miniszter csütörtökön Prágában.
Olaf Scholz német kancellár, Pedro Sánchez spanyol és António Costa portugál miniszterelnök „a demokrata jelölt” melletti voksra buzdította a franciákat abban a közös véleménycikkben, amely a Le Monde című, balközép irányultságú francia napilapban jelent meg csütörtökön.
Legalább tízen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek egy robbanásban, amely egy síita mecsetben történt az észak-afganisztáni Mazar-e-Sarífban csütörtökön – mondta el a tartományi egészségügyi vezető, Nadzsíbullah Tavana.
Az Európai Unió 20 millió euró (mintegy 7,4 milliárd forint) segélyt juttat Libanonnak az ukrajnai orosz háború miatt romló humanitárius helyzet kezelésére – közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Az Egyesült Királyság 26 pontból álló új szankcióhullámot jelentett be, amely a "fronton atrocitásokat elkövető" orosz tábornokokat, valamint a Vlagyimir Putyin hadseregét támogató magánszemélyeket és vállalkozásokat célozza - írja a Sky News.
Mint arról beszámoltunk, Hszi Csin-ping kínai elnök egy ázsiai gazdasági fórumon tartott videóbeszédében bírálta az „egyoldalú” szankciókat, és hangsúlyozta, hogy minden ország egy hajóban evez. Ezzel párhuzamosan azt mondta, Kína egy olyan globális biztonsági kezdeményezést szeretne előterjeszteni, amely a biztonság oszthatatlanságának elvét védelmezi. Ez az a nemzetközi elv, amire Oroszország az ukrajnai inváziót megelőző hónapokban rendre hivatkozott a nyugati hatalmakkal folytatott tárgyalásain és levélváltásaiban. Arról, hogy miért vette elő ezt az elvet most a kínai elnök is, a Reuters kérdezett szakértőket.
Az orosz védelmi miniszter közölte Putyinnal, hogy Mariupol most már "felszabadult"- számolt be a brit Sky News. Korábban már beszámoltunk arról, hogy Vlagyimir Putyin elnök utasította az orosz hadsereget, hogy törölje a Mariupoli acélgyár megrohamozására vonatkozó terveket, ahol az utolsó megmaradt ukrán csapatok rejtőzködnek.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök további fegyverszállítmányokat ígért Ukrajnának csütörtöki hivatalos kijevi látogatásán, amelyen Pedro Sanchez spanyol kormányfővel együtt vesz részt – jelentette a TV2 dán televíziócsatorna csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtöki videós beszédében megismételte, hogy Kína ellenzi az „egyoldalú” szankciókat. Ugyanakkor konkrétan nem említette a Nyugat Oroszország ellen hozott szankcióit – írja a Reuters.
Ki nyeri a vasárnapi francia elnökválasztást, hogy került minden eddiginél közelebb Marine Le Pen az elnökséghez, és milyen folyamatok alakították Franciaországot Emmanuel Macron elnök öt éve alatt. Ezekről, és a vasárnapi franciaországi elnökválasztással kapcsolatos más aktuális kérdésekről is beszélünk ma, azaz csütörtökön 14:00-kor a Portfolio Facebookján Somai Miklóssal, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársával és Palkovics Mátéval, a Portfolio Globál rovatának elemzőjével.