Nem ajándékokat és süteményeket, hanem konkrét dolgokat, konkrét fegyvereket várunk – szögezte le vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ortodox húsvéti misét követően közzétett videóüzenetében, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter és Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnapra tervezett kijevi látogatására célozva.
A politikusok az emberekre hallgassanak, akik békét akarnak – szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) több tagját őrizetbe vették Kelet-Ukrajnában, a nemzetközi szervezet most azon dolgozik, hogy elősegítse szabadon bocsájtásukat – írja a CNN.
Két bányász holttestét találták meg a mentőalakulatok vasárnap, a dél-lengyelországi Zofiówka szénbányában a hét végén bekövetkezett robbanás után, nyolc társukat még továbbra is keresik - jelentette be a bányát üzemeltető Jastrzebiei Széntársaság (JSW).
Halálos áldozata is van a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszkot ért orosz légicsapásnak - közölte Valentin Reznyicsenko, a megye kormányzója vasárnap. Harcokat jelentettek Luhanszkból is, ahol ukrán források szerint nyolcan haltak meg légicsapásban.
Menekültstátuszt biztosított Belgium Rafael Correa korábbi ecuadori elnöknek, akit távollétében nyolc év börtönre ítéltek hazájában korrupció miatt - közölte Correa Twitter-bejegyzésére hivatkozva a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap vasárnap.
Ma tartják az államfőválasztás második fordulóját Franciaországban, amelynek hatásait egész Európa érezni fogja. A két szembenálló jelölt, Emmanuel Macron és Marine Le Pen ugyanis számos terület vonatkozásában más elveket vallanak, ez pedig igaz a francia külpolitika jövőjére is. Franciaország jelenleg az Európai Unió második legerősebb gazdasága, emellett atomhatalom és állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, így a világpolitikára gyakorolt befolyása sem lebecsülendő. Éppen ezért van igen nagy tétje a mai választásnak, ugyanis Macron győzelme esetén vélhetően folytatódnak az erős európai integrációt szorgalmazó narratíva, míg Le Pen megválasztása esetén régi nagy tabuk dőlhetnek meg a francia uniós politikában. A választási eredmények azonban érinthetik a NATO-val, illetve Oroszországgal fenntartott viszonyt is.
Törökország lezárta a légterét a Szíriába tartó orosz repülőgépek előtt - jelentette be helyi idő szerint szombaton a török külügyminiszter, hozzátéve, hogy a döntés egyaránt vonatkozik a civil és a katonai gépekre is.
Magyarország területére szombaton az ukrán-magyar határszakaszon 4136 ember lépett be, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5057-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel.
Joe Biden kijelentette, hogy Oroszországnak soha nem fog sikerülni egész Ukrajnát uralma alá hajtani, az Ukrajna és szövetségesei közti erős egységnek köszönhetően - írja a The Guardian.
Megkezdődött vasárnap reggel Franciaországban az elnökválasztás második fordulója, amelynek során közel 49 millió választópolgár dönthet arról, hogy Emmanuel Macron jelenlegi államfő maradhat az elnöki székben vagy jobboldali szuverenista kihívója, Marine Le Pen töltheti be az államfői tisztséget a következő öt évben. Valamennyi felmérés Macron győzelmét vetíti előre.
Megöltek két orosz tábornokot szombaton a megszállt Herszon város közelében - írja az ukrán védelmi tárca hírszerzési igazgatóságának közlése alapján a Skynews.
A hét elején második szakaszába lépett Oroszország ukrajnai háborúja, és a hétvégén, az oroszok és az ukránok által is ünnepelt ortodox húsvét idején sem lesz fegyvernyugvás. Miután a kezdeti célok nem teljesültek, az orosz csapatok elhagyták Kijev környékét és az ország északi-északkeleti régióját, hogy Kelet-Ukrajnában, a Donbaszon csoportosítsák újra erőiket. A hét elején megindult a heves szárazföldi támadás Donyeck és Luhanszk megyében – az utóbbi 80 százaléka már orosz kézen van. A Donyeck megyében, az Azovi-tenger partján található Mariupol városa, amelyet az invázió kezdete óta támadnak, de teljesen még mindig nem tudtak bevenni, teljesen romokban hever, már csak az Azovsztal acélgyárban folynak harcok. Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy állítsák le a gyár megrohamozásának tervét, helyette blokádot rendelt el. Közben műholdfelvételek alapján egy Mariupol melletti faluban újabb tömegsírt azonosítottak. Moldovában pénteken a külügyminisztériumba kérették Oroszország chisinaui nagykövetét, tiltakozásul Rusztam Minnyekajev orosz vezérőrnagy kijelentése ellen, amely szerint Moszkva azért akarja az ellenőrzése alá vonni Ukrajna déli részét, hogy kijárása legyen a Dnyeszter menti oroszbarát szakadár területhez. Eduard Heger szlovák miniszterelnök és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is kritizálta Magyarország ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját a két ország kabinetének tegnapi közös ülése után. A két visegrádi állam vezetője felháborítónak nevezte, hogy Magyarország tiltakozik az Oroszországot célzó szankciók ellen.
Az elmúlt órák legfontosabb történése:
1. Erőteljes offenzíva zajlik Kelet-Ukrajnában, Putyin feltehetően május 9-ig, a győzelem napi ünnepségekig akar felmutatható eredményt elérni.
2. Az orosz elnök leállította a mariupoli Azovsztal acélgyár megrohamozását, helyette blokádot rendelt el.
3. A spanyol és a dán kormányfő Kijevben járt, utóbbi újabb fegyverszállítmányokat ígért Ukrajnának.
4. Hszi Csin-ping kínai elnök egy videóbeszédében a szankciók ellen szólalt fel, miközben először említette a biztonság oszthatatlanságának nemzetközi elvét az ukrajnai háborún kívüli kontextusban. Ez az az elv, amelyre Putyin hivatkozott folyton az ukrajnai invázió előtt.
5. Műholdfelvételek alapján tömegsírt azonosítottak egy Mariupol melletti településen.
6. A brit kormány bejelentette: Nagy-Britanniában képeznek ki ukrán katonákat
7. Zelenszkij szerint Putyin visszautasította, hogy fegyvernyugvás legyen az ortodox húsvét idejére, azaz a most következő hétvégén és hétfőn.
8. Az orosz védelmi minisztérium közzétette az ukrajnai háború második szakaszának céljait, egy Moldovához vezető szárazföldi folyósó létesítése is köztük szerepel. Moldovában bekérették az orosz nagykövetet.
9. Felháborítónak tartja Magyarország semlegességét a lengyel és a szlovák kormányfő.
Elsüllyedt a hétvégén egy turistahajó a Japán északi részén lévő Hokkaido szigeténél, a parti őrség vasárnap azt közölte, hogy a fedélzeten utazó 26 emberből kilencet sikerült kimenteni a vízből, tíz holttestet találtak, további hét embert még keresnek.
Vasárnap reggel hét órakor Szlovénia-szerte kinyitottak a parlamenti választás szavazóhelyiségei, amelyekben csaknem 1,7 millió szavazásra jogosult szlovén állampolgár adhatja le voksát.
Több mint százan meghaltak Nigériában egy illegális olajfinomítóban bekövetkezett robbanásban - közölte egy helyi kormányzati tisztségviselő és egy környezetvédelmi csoport szombaton.
Május 9-én lesz a Győzelem Napja, amikor Oroszországban és több volt szovjet tagállamban is a Nagy Honvédő Háborúra, vagyis a Szovjetuniónak a náci Németország fölötti győzelmére emlékeznek. Ilyenkor minden évben látványos katonai felvonulást tartanak Moszkvában, amellyel nemcsak a dicsőséges múltat ünneplik, hanem Oroszország jelenlegi erejét is demonstrálják. Idén május 9-én Vlagyimir Putyin orosz elnök számára minden eddiginél fontosabb lesz ez a demonstrálás, ezért muszáj látható győzelmet felmutatnia az eddig összességében orosz részről kudarcosnak tekinthető ukrajnai háborúban. Ennek jegyében hétfő éjjel hivatalosan is megindult a „különleges művelet” második szakasza, amelynek célja most már nem Ukrajna nagy részének elfoglalása, hanem csak Donyeck és Luhanszk megyék bevétele. Ez a jóval kisebb cél feltehetően sikerülni is fog az orosz haderőnek, a kérdés, mire számíthatunk a május 9-i győzelmi menet után.
Személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kellene tárgyalnunk, mert jelenleg a közvetítőkön keresztül nem tudunk eredményt elérni – mondta szombati sajtótájékoztatóján Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters tudósítása szerint. A politikus hangsúlyozta, hogy ha az oroszok folytatják az öldöklést és „pszeudo-népszavazásokat” tartanak az elfoglalt területeken, akkor Ukrajna kivonulhat a béketárgyalásokról.