Mi a baj a Nissannal?
Ha csak egy ábrát kellene mutatni arról, milyen mélyrepülésben van a Nissan, akkor ez lenne az:
Világszerte több mint 2 millió autóval ad el kevesebbet a Nissan, mint a Covid előtt.
Ez azért nem kis szám, csak hogy perspektívába helyezzük: ha egy átlagos autógyárban évente 150 ezer darab autót gyártanak, akkor a kiesett mennyiség több mint 13 üzemnek felelne meg. Persze nem ilyen egyszerű a matek, mert van rugalmasság a gyártásban, de azért a 2 millió mínusz az már fáj.
Hogy hol van a legnagyobb baj? Két fontos régióról érdemes itt beszélni: Kína és Észak-Amerika.
Ebben a két régióban adja el a Nissan az autóinak a 60 százalékát (Kína 23%, Észak-Amerika 37%), értelemszerűen itt volt a legnagyobb is a darabszámban a visszaesés, a két régióban 1,4 millióval csökkent az eladás 2018 és 2023 között.
Kínában 5 év alatt gyakorlatilag lefeleződött az eladás,
az olcsóbb, infotainmentben és általánosságban is jóval innovatívabb kínai autók sok konkurenst kiszorítottak, az egyik ilyen a Nissan.
A másik nagy probléma Észak-Amerikában van, ott tavaly már elkezdett visszaépülni az eladás, de még mindig jóval kevesebb autót adnak el a régióban, mint korábban. Ez a piac azért nagyon fontos a Nissannak (és más autógyártóknak is), mert ott a nagy testű modelleket adják el, amiken vastag a profitmarzs.
Egyébként más régiókban is gyenge a Nissan, a hazai piacon, Japánban ötödével, Európában pedig 44 százalékkal csökkent az értékesítés 5 év alatt.
A hivatalos kommunikáció szerint ennek egy nagy része tudatos volt, csökkentették a gyártókapacitást, egyszerűsítették a termékportfóliót, és elsősorban a profitabilitásra fókuszáltak, a probléma csak azzal van, ha nemcsak az értékesítés egy része, hanem a profit is eltűnik (mint idén, erről majd részletesen lejjebb).
Ebből a szempontból az elmúlt évek nem is sikerültek túl rosszul a Nissannál. Az árbevétel új csúcsra emelkedett, ami mögött két fontos hatás áll: a Nissan elsősorban a nagyobb bevételt (és profitot) hozó modelljeire fókuszált, a másik hatás pedig a gyengülő jen.
És a Covidból is egész szépen felállt a cég, két veszteséges év után a 2023-as pénzügyi évben már értelmezhető profitot termelt a konszern, és a profitmarzs is visszakúszott 3 százalék fölé.
Az ábrán az is látszik, hogy nagyjából tíz évente veszteséges a Nissan, ez alapján most lehetett volna néhány jó éve.
És akkor elérkeztünk az idei évhez. A Nissan a 2024-es pénzügyi évre (a pénzügyi év március végével zárul, vagyis el van csúsztatva egy negyedévvel) 7 százalékot meghaladó növekedéssel számolt az eladásban és az árbevételben, és hát a számok nagyon nem így alakultak.
A gyártás 7,8 százalékot esett, az eladás 1,6, az árbevétel 1,3 százalékkal csökkent idén, a profit pedig 94 százalékot zuhant,
gyakorlatilag eltűnt a Nissan profitja.
A gyenge számok miatt a menedzsment újraírta a terveket:
- 3,45 millió helyett már csak 3,2 millió legyártott autóval terveznek,
- 3,65 helyett már a tavalyinál is kevesebb, 3,4 millió eladott autóval számolnak, ezen belül Kínában újabb mélypontra, 690 ezer darabra eshet az eladás,
- 14 ezermilliárd helyett már csak 12700 milliárd jen árbevételre számítanak,
- profitvárakozást pedig már nem is adott a cég,
- emellett 9000 munkahely megszüntetését és gyártókapacitásának ötödével való csökkentését tervezi.
A menedzsment több dologgal is magyarázza a rossz trendeket:
- Kínában gyors az átállás a hibrid és főként az elektromos autókra, amit nehezen tud lekövetni a Nissan, ráadásul túlkapacitások jöttek létre, brutális az árverseny, olyan gyorsan érkeznek a versenytársak új modelljei, amivel a Nissan nem tud lépést tartani.
- Ehhez jön még hozzá az is, hogy a kínai cégek nemzetközi expanzióba kezdtek, ami a Nissan más piacain is érezteti a hatását.
- De vannak Nissan-specifikus problémák is, például az, hogy rendkívül alacsony a cég marzsa, ez pedig rossz időkben (például most) gyorsan eltűnik, a költségszint is magas, és nem elég erős a márka.
Idén tehát brutálisan gyorsan, néhány hónap alatt drámaian megváltozott a cég működési környezete, amire úgy tűnik, hogy saját erőből nem tud érdemben reagálni a cég, ezért is kereshetik a kapcsolatot más gyártókkal, mint a Honda.
Jöhet a fúzió
November végén írtunk arról, hogy nagy a baj a Nissannál, és hogy a vállalatnak sürgősen stabilizálnia kell helyzetét, a helyzetet jól ismerők szerint 12-14 hónapja maradt a túlélésre a cégnek, a gyenge idei teljesítmény miatt a cég pénzügyi igazgatójának, Stephen Ma-nak is távoznia kellett.
Ráadásul az is kiderült ekkor, hogy a Renault további részesedéscsökkentést tervez a vállalatban, ezért a japánok új hosszú távú és stabil részvényest keresnek. A hírekben már akkor is szerepelt, hogy a Renault a Hondának adhatja el részvényeinek egy részét a több mint 25 éve tartó szövetség átrendeződésének részeként, egy mai hír szerint valóban a Honda lehet a megmentő.
A Nikkei szerint a Nissan és a Honda egy holdingtársaság keretében egyesülhet, erről a két vállalat hamarosan szándéknyilatkozatot írhat alá, a tervek között szerepel, hogy később a Mitsubishi Motors-t is bevonnák a holdingvállalatba, amelyben jelenleg a Nissan 24%-os részesedéssel rendelkezik.
A tranzakció ennél is bonyolultabb lehet, ugyanis a Foxconn is részesedést szerezhet a Nissanban.
Akárhogy is fog kinézni a tranzakció, a végső struktúrába nyilvánvalóan a Renaultnak is lesz beleszólása, a francia cég birtokolja ugyanis a Nissan 36 százalékát.
A fúzió bejelentésére akár már december 23-án sor kerülhet.
Nagy cég jönne létre
Ha a tavalyi autóeladásokat nézzük (idén és jövőre azért alaposan átalakul a kép, például a BYD előretörésével), akkor a világ hetedik és nyolcadik autógyártója egyesülhet, amivel eladások alapján a harmadik legnagyobb konszern jönne létre. Persze egy az egyben nem érdemes összeadni a számokat, nyilvánvalóan lesznek racionalizálások, de kétségtelen, hogy
a Nissan és a Honda egyesülésével a világ egyik legnagyobb autógyártója jöhet létre.
Ehhez jöhet még hozzá később a Mitsubishi, ami évente több mint 300 ezer autót ad el, és a Foxconn, az elektronikai bérgyártó ugyanis szintén érdeklődik az autógyártás iránt.
Tépik a Nissant
Idén a legtöbb autógyártó részvényárfolyama esett, nem kivétel ez alól a Nissan és a Honda sem. Miközben jó a tőkepiaci hangulat, a vezető részvényindexek történelmi csúcsuk közelében állnak, és a Nikkei is szépen emelkedett, a Nissan közel 40, a Honda több mint 10 százalékot veszített az értékéből.
A mai hírre a Nissan árfolyama 24 százalékot ugrott, így már csak 25 százalék mínuszban áll idén, a Honda árfolyama 3 százalékot esett, a Renault, amelyik most még nagytulajdonosa a Nissannak, több mint 5 százalékot ugrott a hírre.
Címlapkép forrása: David Paul Morris/Bloomberg via Getty Images