Amerika beszántaná a koszovói ENSZ-missziót
Globál

Amerika beszántaná a koszovói ENSZ-missziót

MTI
Kezdeményezte az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, hogy a világszervezet fejezze be koszovói békemisszióját.

Az amerikai ENSZ-képviselet nevében John Kelley a koszovói helyzet áttekintésére szolgáló napirendi pontnál felszólalva ismertette Washington javaslatát, amely szerint

az UNMIK misszió feladatait fokozatosan át kellene venniük más ENSZ-ügynökségeknek, a folyamat végén pedig végleg le kellene zárni a küldetést.

Kelley egyebek között a magas költségekkel indokolta a felvetést, utalva arra, hogy a misszió költségvetésének több mint 80 százaléka a bérekre megy el. Kiemelte azt is, hogy az UNMIK már nem játszik semmilyen szerepet Koszovó politikai irányításában.

A koszovói háború után, 1999-ben létrehozott UNMIK személyi állománya nagyobb részben civilekből áll.

A misszió esetleges lezárásáról a Biztonsági Tanácsnak kell döntést hoznia.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője

Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és... The post Megin

Kiszámoló

Jövedelmező a vállalkozásod?

A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet