Újult erővel izzott fel a rivalizálás a világ egyik legfeszültebb térségében
Globál

Újult erővel izzott fel a rivalizálás a világ egyik legfeszültebb térségében

Portfolio
A japán Kyodo News számolt be arról, hogy a tokiói kormányban egyre nagyobb az aggodalom Kína növekvő katonai tevékenysége miatt a vitatott Szenkaku-szigeteknél.

Ivaja Takesi japán külügyminiszter hétfőn arról számolt be a japán parlament ülésén, hogy a kínai hajók gyanús tevékenysége egyre jobban fokozódik a vitatott hovatartozású Szenkaku-szigetek körül. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Tokió felügyelete alatt álló apró sziklák körül jelenleg két kínai hajó tevékenykedik. Takesi hozzátette, hogy az aggodalmait továbbította Vang Ji kínai külügyminiszternek a szombati találkozójukon, azt nem mondta el, hogy pontosan milyen reakciót kapott kollégájától.

A kínai parti őrség járművei március 21-én, pénteken érkeztek meg a területre. 92 órát tartózkodtak a Szenkaku-szigeteknél Japán felségvizein, majd hétfő este távoztak onnan. Azt nem tudni pontosan, hogy mennyi köze volt ennek Takesi tiltakozásához. Az eset súlyosságát mutatja, hogy hasonlóra még nem volt példa, eddig a leghosszabban 80,5 órát tartózkodtak a keleti nagyhatalom járművei illetéktelenül a szigetország vizein. Az esetet most az is problémássá teszi, hogy egy ponton négyre duzzadt a hajók száma, de ebből kettő vasárnap estig távozott.  

A parti őrség megjelenése a vitatott területen Peking más térségben játszott taktikájára utal.

A kínai és a Fülöp-szigeteki járművek már évek óta feszülnek egymásnak a Dél-kínai-tenger keleti medencéjében, néhány kisebb zátony felügyelete miatt. Több fizikai összecsapásra is sor került, ekkor kisebb sérülésekkel és csekély anyagi kárral járt az incidens, a kínaiak vízágyút is bevetettek a cél érdekében. Ezek az esetek a térség többi országát is óvatosságra intik, mivel látványos bizonyítéka annak, hogy Kína hajlandó agresszív fellépésre az érdekei érvényesítése érdekében. Peking ráadásul éppen akkor jelzett határozottan riválisának, amikor a külügyminiszterek csúcstalálkozót tartottak, amely éppen a lehetséges együttműködésről tárgyalt. A japán külügyi tárcavezető kiemelte, hogy „rendkívül óvatosan kezelték a kérdést”, mivel éppen a „békéltető és baráti légkör hangsúlyozása” volt a találkozó legfontosabb eleme.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: 2025 Anadolu via Getty Images

MNB Intézet

Ingyenmunka a tudományban

A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban publikáljon. Ez a függőség komoly visszaélésekhez és torzulásokhoz vezet. The post In

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet