
Megnyugodott estére a forint
Az esti órákban stabilizálódott a forint árfolyama, az euróval szembeni jegyzések már nem mozdultak el a 401,50-es szinttől.

Visszajött a forint
A délben beindult forintgyengülésnek délután 4 órakor lett vége, majd onnan jött a korrekció, melynek nyomán az euró-forint kurzusa a 401,50-es szintig ereszkedett vissza. Vagyis már 1,5 egységet visszadolgozott a forint a mai napon belüli mélypontjából.

Miért esik a forint?
A forint gyengülése kiemelkedik a régióból, és bár a dollár erősödött az euróval szemben az elmúlt napokban (ma épp viszont gyengült), ami általában vége nem kedvez a feltörekvő piaci devizák számára, a leértékelődés mértéke figyelemre méltó. Ezért nem kizárt, hogy hazai okok állnak a háttérben:
- Van olyan értelmezés a piacon, hogy az elmúlt hetekben a piaci szereplők túlhúzták a monetáris szigorítással kapcsolatos várakozásaikat és emiatt túlzott volt a hozamemelkedés a magyar állampapír és kamateszközök piacán (lentebbi hozamgörbe grafikonon érhető ez tetten, hogy az 1 héttel ezelőtti állapotokat tükröző hozamgörbe mennyivel magasabban volt az 1 hónappal ezelőtti állapotokhoz képest). A kamatdöntés után azonban ezek a várakozások módosultak és némiképp kiárazódtak. Ez pedig gyengíti a forintot, és akár a relatív előnyét is csökkenti, így például más régiós devizák ellenében.
- Figyelemre méltó az is, hogy a dollár gyengülése közepette gyengül a forint, nem ez szokott lenni a kapcsolat. Könnyen lehet, hogy a Donald Trump által bejelentett, autóipart érintő vámok miatt reagált érzékenyebben a forint (mint akár a lengyel társa), hiszen a hazai gazdaság sokkal inkább kitett az autóipart sújtó intézkedések negatív következményeinek.
- A forint gyengülésének köze lehet ahhoz a tervhez, amelyet a befektetési alapok piacán jelentett be a kormány. Azzal ugyanis, hogy több állampapír tartására kötelezik a hazai befektetési alapokat, nő az állampapír-kereslet, és ennek hírére máris elkezdődött a hozamcsökkenés az állampapírpiacon. Vélhetően ez magyarázza a forint alulteljesítését a régiós devizákhoz képest, hiszen a hozamcsökkenés hatására profitrealizáció indulhatott az állampapírpiacon, ami a külföldi befektetők esetében azzal járhat együtt, hogy forintjukat devizára cserélik, gyengítve ezzel a forintot.
- Egyes értelmezések szerint közeleg a negyedév vége, ami kapcsán sokan rendezhetik a pozícióikat, és túlvettként értékelhették a forintot, rövid távon ezért profitot realizálhattak.

A forint esése az elmúlt két hétben feltűnő, és a leértékelődés begyorsulása tetten érhető az elmúlt napokban.
Fontos megemlíteni az elmúlt hetek mozgásai és amerikai elnöki bejelentései (vámok, más kereskedelmi büntetésk) kapcsán, hogy kezd kialakulni egy olyan piaci értelmezés, hogy az amerikai deviza már nem tölti be jelenleg a klasszikus befektetési menedék szerepet. Ezért a dollár jelenlegi mozgásaiból már nem biztos, hogy lehet ugyanúgy következtetéseket levonni a feltörekvő és így a régiós devizák mozgására. A korábbi kapcsolat már nem ugyanúgy érvényes.


3,5 hetes mélypont a forintnál
A mai gyengülés hatására a forint március eleje óta nem látott magasságokba emelkedett az euróval szemben. És ugyanez figyelhető meg a PLN/HUF árfolyam tekintetében, a forint jelentős leértékelődést szenvedett el. Csak ezen a héten 1,7%-ot esett a forint a zloty ellenében.

Alulteljesít a forint, látványosan
A forint az elmúlt napok leértékelődésével alulteljesítette a régiót, például a lengyel zloty ellenében a 96-os szint fölé emelkedett a kurzus.

Visszakorrigál a forint
A felszaladás után némiképp korrigált a forint euróval szembeni árfolyama, a jegyzések jelenleg 402,30-nál járnak.

A forint szempontjából elég negatív az e heti kép: az euró-forint kurzusa közel 6 egységet emelkedett ezen a héten.

403 felett is jártunk
További esik a forint. Az EURHUF 403,1-nél is járt, miközben reggel még 400 közelében is volt a jegyzés.

A forint azt követően kezdett el gyengülni, hogy Nagy Márton bejelentette, szigorúbb állampapírtartást írnak elő a befektetési alapoknak.
A forint úgy esik, hogy a régiós devizák sokkal stabilabbak.
401 felett
Esésnek indult a forint délután, 401,398-nél jár a jegyzés fél 4 előtt.

A dollárral szemben 372,3-nél jár a jegyzés.

Nagy Mártonék bejelentették: szigorúbb állampapírtartást írnak elő a befektetési alapoknak
A Nemzetgazdasági Minisztérium friss közlése szerint a hazai állampapír vásárlásának további ösztönzése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2025 októberétől az 5%-nyi éven túli állampapír tartását meghaladóan a befektetési alapoknak eszközeik további legalább 3%-át rövid lejáratú állampapírban kell tartaniuk. A befektetési alapok tartási kötelezettsége 2026 áprilisától 6+4%-ra nő. Ez a kötvényalapok esetében jelentősebben, 10+5%-os mértékre emelkedik - közölte az NGM.

401 közelében
Kora délután 401 közelében jár a forint az euróval szemben, továbbra is mérsékelt mozgást látunk.

Kiszáll az állam MHB Bankból?
Gulyás Gergely nem kommentálta a Bloomberg értesüléseit, hogy a kormány mérlegeli, sőt, már tárgyal az MBH Bankban meglévő részesedésének eladásáról.
Gyengül a forint
Késő délelőtt gyorsult a gyengülés, de még mindig enyhének mondható: az EURHUF devizapárnál már 401 környékére szökött fel az árfolyam.

Az euró ezzel együtt a kereskedelmi háborús helyzetben is, az autóimportra kivetett vámok után erősödik a dollárral szemben, már 1,078 környékén mozog az árfolyam.

Tegnap esti szintje körül a forint
Az euró-forint-árfolyam jelenleg 400,50-nél jár, nagyjából a tegnap esti szintnek megfelelően. A kereskedés során az eddigi legmagasabb érték 400,85 volt, míg a legalacsonyabb árfolyam 399,91-en alakult.
A hazai fizetőeszköz így egy szűk sávban mozog a nap folyamán.

Itt a bejelentés: megemelte az inflációs várakozását a kormány!
A kormány 2025-re vonatkozó inflációs várakozása 4,5%-ra módosul - jelentette be Nagy Márton, nemzetgazdasági miniszter.

400 körül táncol a forint
A héten újra a 400-as szint fölé került a forint az euróval szemben. Csütörtök reggel 400,14 körül jár a jegyzés.

A dollárral szemben kismértékű erősödés látható, 371,595-nél alakul az árfolyam.

Mindeközben az EURUSD 1,076-nél jár.

A mai napon alapvetően hangulati alapú kereskedés várható, fontosabb makrogazdasági adatot nem közölnek.
A magyar gazdaság szempontjából érdekes lesz az MNB friss inflációs jelentése, amit ma délelőtt publikálnak, ez azonban vélhetően nem bír majd piacbefolyásoló hatással.
Donald Trump: jönnek a büntetővámok, csak egy mód van a tárgyalásra
Április 2-től jönnek az új tarifák.
Donald Trump: van rá mód, hogy harmadszorra is elnök legyek
Szerinte még korai erről beszélni.
Támadást indított Amerika: felszálltak a harci repülőgépek
Szanaá térségében csapódtak be a bombák.
Egyre súlyosabb a helyzet Törökországban: gazdasági bojkott indult
Kormányközeli cégek kerültek célkeresztbe.
Kiábrándító vélemény jött Moszkvából: „nagy hiba most hátra dőlve várni a tűzszünetet”
Rogozsin szenátor szerint csak katonai erővel győzhet Oroszország.
Máris jelezte egy egész szír régió, hogy nem kérnek az új kormány hatalmából
Pedig meglepően sokszínű lett.
Mélytengeri széntemetőkre épülhet a globális zöldítés
Kísérleti módszerekkel próbálják visszafordítani az klímaváltozást, véget érhet a sokéves óvatoskodás.
Ez történt a héten 03.30
Trump szokás szerint a héten is vámokat jelentett be és egyelőre nem vonta vissza őket szintén a szokása szerint. Jelenleg úgy néz ki, hogy a jövő héttől minden külföldi gépjárműre 25% v
Nálatok laknak-e állatok?
Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,
Az RSM Hungary és a Credit Management Group egyesíti ESG üzletágát
A Credit Management Group, az egyik legjelentősebb hazai független ESG tanácsadó cég és az RSM közös cégben egyesíti ESG üzletáguk szolgáltatásait. Az RSM ESG Solution Kft.-ben az RSM Hungary
Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingyenes Födémszigetelés és a HEM Rendszer: Hogyan Használhatod Ki Az Otthonfelújítási Támogatásokat? A lakásfelújítási támogatások sok család
Mennyivel támogattad tavaly a kleptokráciát?
Az adóbevallási szezon közeledtével remélhetőleg sokan reflektálnak arra, hogy mennyi pénzt vesz el tőlük az állam. Ugyan nem szeretek adózni, de úgy gondolom, a befizetett adó egy részének
Kinyílt a rézolló, a záródása érdekli a befektetőket
A chicagói börzén új történelmi csúcsra futott a réz árfolyama, ami remek arbitrázslehetőségre hívja fel a figyelmet. A tőzsdén kétféle \"réz\" van: az amerikai réz...
The post Kinyílt
Fejlődj, bővíts, korszerűsíts! - Új támogatás mikro- és kisvállalkozásoknak
A versenyképesség megőrzése és növelése kulcsfontosságú minden vállalkozás számára. A technológiai fejlődés és a modernizáció ma már elengedhetetlen feltétele a hosszú távú sikernek
SPB: Jelentős átrendeződések várhatóak az amerikai kiskereskedelmi szektorban
Továbbra is komoly kockázati tényezők vannak jelen a kínai gazdaságban, de az ösztönző csomagok hatása rövid távon mindenképpen pozitív lehet. Az év első két hónapjában rekordteljesítm


- Drámai jóslat érkezett a nyári időjárásról: nagyon fájdalmasan érintheti Magyarországot
- Itt van Orbán Viktor bejelentése: minden kistelepülésen élőt érint
- Figyelmeztet a Bizottság: Magyarország olyan adóssághegyen ül, amit nehéz lesz legyűrni
- Újra elszabadul az infláció – minden borul a lakossági állampapírok piacán?
- Összeomlott a Tesla Európában
Muszlim piacra is jut magyar bárány, itthon viszont alig keresik
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Héja vagy galamb az MNB? Mi történik?
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.