Megszólalt Aleksandar Vučić szerb elnök az ukrajnai háborúval kapcsolatban. A politikus nem vázolt fel túl biztató jövőképet Kijev számára, ennek pedig számos oka van – írja az orosz Gazeta.
Tüntetések robbantak ki Pakisztánban, miután a bebörtönzött korábbi miniszterelnök, Imran Khan felszólította a támogatóit, hogy vonuljanak ki az utcára. A demonstrálók miatt a fővárosban, Iszlámábádot és a szomszédos Ravalpindit is le kellett zárni – számolt be a Nikkei Asia.
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal a Harkiv megyében folyó harcokról írtak.
Kamala Harris amerikai alelnök egy vasárnapi Las Vegas-i kampánygyűlésén ismét egy második elnökjelölti vitára szólította fel republikánus ellenfelét, Donald Trumpot, mondván, nem az e heti alelnökjelölti vitának kellene az utolsó szónak lennie. Harris korábban elfogadta a CNN meghívását, hogy október 23-án másodjára is szembenézzen a volt elnökkel - számol be a Hill.
A több mint 170 milliós Bangladesben augusztusban váratlan gyorsasággal megbukott a frissen megválasztott kormány, ami alaposan felborította a geopolitikai helyzetet a térségben. A dél-ázsiai országban ugyanis Sejk Haszina Vazed vezetésével egy stabil(nak tűnő) rendszer alakult ki, jól behatárolható irányvonalakkal. A miniszterelnök-asszony távozásával viszont az általa képviselt berendezkedés is kétséges helyzetbe került, ez pedig komolyan kockáztatja a viszonyt a nagy szomszéddal, Indiával.
Donald Trump volt amerikai elnök szerda reggel sem fogta vissza magát az ABC News becsmérlése kapcsán, amely a Kamala Harris alelnökkel folytatott első vitáját rendezte. A volt elnök egyúttal jelezte, nem biztos, hogy ezek után részt kíván venni egy újabb tévévitán a november 5-i elnökválasztás előtt - számol be a Hill.
Az orosz Rybar elemzése szerint az orosz alakulatok áttörték a frontvonalat Kupjanszk városánál, az ukrajnai háború északkeleti szektorában.
Donald Trump volt elnök és Kamala Harris alelnök beleegyezett az ABC News által szeptember 10-én rendezett első közös vitájuk szabályaiba - jelentette be szerdán a csatorna. A két jelölt kampánystábja azon rágódott eddig, hogy el kelljen-e némítani a másik mikrofonját, amíg az egyikőjüknél van a szó. Érdekesség, hogy Harris és Trump ezelőtt sosem találkoztak személyesen.
Az ukrán hadsereg kritikus helyzetbe került Kelet-Ukrajnában, miután az orosz erők Pokrovszk felé nyomulnak. A Forbes beszámolója szerint Ukrajna sürgősen bevetette a Kara-Dag dandárt a térség védelmének megerősítésére - közölte a Kyiv Post.
Kritikusan veszélyes szintet ért el a közel-keleti helyzet - figyelmeztetett vasárnap Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, és a vonatkozó ENSZ BT-határozat betartására szólította fel a szemben álló feleket.
Az ukránok augusztusban indítottak nagyszabású támadást az oroszországi Kurszk megyében, de eddig nagyon úgy tűnik, hogy az orosz védelem nem tudja kezelni a helyzetet. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint még nincs vége az eseményeknek.
Az ukránok nagyszabású betörése orosz területre eddig egyértelműen sikertörténetnek tűnik, azonban vannak a katonai nyomulásnak árnyoldalai is.
Miközben arról jönnek hírek, hogy az ukrán haderő ismét lendületbe jött Kurszk megyében és az orosz erősítés nem tudta stabilizálni a frontvonalat, a térségben zajló harcokról is érkeznek a fotók, videók.
Két napja tart a Kurszk megyében található Szudzsa ostroma: a városközpont súlyos károkat szenvedett, a település körül minden tele van elhagyott autókkal, menekülő civilekkel. Felkavaró felvételek következnek.
Brit kormánytisztviselők azt közölték, vizsgálják egyes külföldi államok lehetséges szerepét az erőszakos tüntetésekhez hozzájáruló online dezinformáció terjesztésében, egyúttal arra figyelmeztették a közösségimédia-vállalatokat, hogy többet kell tenniük ennek megakadályozására.
Szombaton több brit városban is erőszakos zavargások törtek ki, amelyek során rendőröket sebesítettek meg és vagyontárgyakat rongáltak meg. Az országban 13 éve nem tapasztalt mértékű zavargások hátterében három fiatal lány meggyilkolása áll.
2 éven belül meg is érkezhetnek az első példányok.
Szökevényként tartották számon Rijádban.
Intenzív szakaszában van a háború.
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?