
A látogatás hivatalos célja az, hogy a delegáció
meglátogassa a történelmi helyszíneket, tanuljon Grönland hagyatékáról, és részt vegyen az Avannaata Qimussersun, Grönland hagyományos kutyaszán-versenyén.”
Ennél részletesebb kommentárt a Fehér Ház az AP megkeresésére sem volt hajlandó adni.
Nem tudni tehát, hogy valamiféle furcsa "felderítőmissziót" vagy egy jószándékú, kapcsolatok rendezésére irányuló gesztust látunk-e az Egyesült Államoktól.
A delegáció összetétele is kifejezetten érdekes: Usha Vance politikailag nem aktív a férjének támogatásán túl, Mike Waltz viszont igazi "nagyágyú," aki eddig több fontos Trump-projektben, például az Oroszországgal való tárgyalásokon is részt vett.
Donald Trump amerikai elnök többször is nyíltan kimondta: szeretné elvenni Grönlandot Dániától, mivel ez az Egyesült Államok nemzeti, nemzetbiztonsági érdeke.
Címlapkép forrása: Joe Raedle/Getty Images
Rekordhosszúságú tárgyalás Moszkva és Washington között, váratlan rohamok a frontvonalakon - Háborús híreink kedden
Cikkünk folyamatosan frissül.
Reagál a forint Varga Mihály szavaira
Először döntött az MNB a kamatról Varga Mihály kinevezése óta.
Nagy Márton elmondta, mennyi lehet az infláció márciusban és áprilisban
A miniszter szerint működik az árrésstop.
Jócskán megemelte inflációs előrejelzéseit az MNB
Frissítették a fontos számokat a jegybankban.
Viták a globális felmelegedés gyorsulásáról
A klímaváltozás tényét a tudósok ma már nem vitatják, annak üteméről, esetleges gyorsulásának mértékéről viszont még nem alakult ki konszenzus közöttük.
Lúzerek, csalók és a többiek
Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre...
The post Lúzerek, csalók és a többiek
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Zöldebb és hatékonyabb távfűtés: Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
A klímaváltozás elleni küzdelem és az energiahatékonyság növelése kulcsfontosságú célkitűzés Magyarország és az Európai Unió számára.
BVK-k adózása - az osztalékkövetelés vagyonrendelése a NAV célkeresztjében
A NAV nemrégiben megjelent ellenőrzési terve a 2025-ös ellenőrzések fókuszába helyezi a bizalmi vagyonkezelési jogviszonyokat. Az ellenőrzések során egyrészt a lehetséges adóelkerülést, m
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
Portfolió menedzser
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.