Nagy Márton elmondta, mennyi lehet az infláció márciusban és áprilisban
Gazdaság

Nagy Márton elmondta, mennyi lehet az infláció márciusban és áprilisban

MTI
Működik az árrésstop, több mint ezer termék árát sikerült megfogni - hangsúlyozta keddi videóüzenetében a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy ennek köszönhetően a márciusi infláció 5, az áprilisi 4 százalék alá csökkenhet.
Ne maradj le az év legfontosabb retail eseményéről, hiszen a találkozó lehetőséget teremt a tapasztalatcserére, a kiskereskedelmi-szektor legnagyobb kihívásainak megvitatására!

Nagy Márton a közösségi oldalán elmondta, hogy 874 termék ára csökkent, 100 termék ára több mint 40 százalékkal.

Az összes árrés alatt lévő termék ára átlagosan 17,7 százalékkal zsugorodott.

A tárcavezető szerint az árak esése az inflációra is hat, ennek üteme márciusban 5 százalék alá csökkenhet,

az élelmiszer-infláció pedig nem nő tovább, maradhat 7 százalék körül.

Áprilisban az infláció 4 százalék körülire, az élelmiszerek inflációja 5 százalék alá eshet - tette hozzá.

Az árváltozásról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Holdblog

Lúzerek, csalók és a többiek

Az elmúlt időszakban eleget szidtam már az UEFA-FIFA párost. Ezekben a hetekben nem meglepő módon több esetben ki is tört a panaszkodási láz az egyre... The post Lúzerek, csalók és a többiek

Ricardo

Az inflációról

Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Összeomlott a Tesla Európában

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet