Orbán Viktor bejelentette: véleménynyilvánító szavazás lesz Ukrajna EU-s tagságáról
Globál

Orbán Viktor bejelentette: véleménynyilvánító szavazás lesz Ukrajna EU-s tagságáról

MTI
Véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Ukrajna európai uniós tagságáról Orbán Viktor. A miniszterelnök erről az Ukrajnáról szóló, rendkívüli uniós csúcstalálkozó után beszélt újságíróknak csütörtök éjjel Brüsszelben az MTI beszámolója szerint. A kormányfő elmondása szerint egyetértés volt az uniós vezetők között arról, hogy azt EU-nak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy a "saját hadseregeinket megerősítsük".

Orbán Viktor hangsúlyozta: komolyan újra "elő kell vennünk" Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését, mert felelősen emellett most nem lehet dönteni. Azt is mondta, nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne erről döntés, ezért kezdeményezni fognak

egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról.

Megjegyezte, úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták: gyorsan és egyszerűen.

A miniszterelnök szavaiból kiderül, hogy a "véleménynyilvánító szavazás" nem népszavazás, bár Magyarországon létezik a nagyon hasonló hangzású "véleménynyilvánító népszavazás" intézménye. Orbán Viktor nyilatkozata alapján az ukrajnai uniós tagságról a nemzeti konzultációkból ismert lebonyolítású véleménygyűjtés lesz.

A kormányfő kifejtette, hogy Ukrajna uniós tagságával átalakulna az Európai Unió teljes gazdálkodási rendszere. "Erre nem vagyunk felkészülve, ezért én azt gondolom, hogy lassítani kell, és mindenképpen meg kell tudnunk az emberek véleményét ebben a kérdésben" - fogalmazott.

A miniszterelnök úgy értékelt: az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki.

Elmondása szerint a vezetők között ugyanakkor egyetértés volt abban,

hogy az Európai Uniónak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy "a saját hadseregeinket megerősítsük".

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Kiszámoló

A Tesla vége?

Aki követi a híreket, jól tudja, hogy Elon Musknak végleg elgurult a gyógyszere, éppen most veri szét az Egyesült Államok kormányzati szerveit, náci karlendítéssel zárja a beszédét, 180 fok

Holdblog

Trump a hüttében

Három vendég, három téma: Móricz Dániellel piaci, Mlinárik Mártonnal ingatlanpiaci őrületet, Kovács Szilárddal pedig amerikai gazdaságot elemzünk. Jó szórakozást! Milyen platformokon talá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Trump háta mögött Ursula von der Leyen kiszervezte az Egyesült Államok mögül a világot
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
Ausztria-Csehország-európa-franciaország-lengyelország-Magyarország-németország-szlovákia-térkép