Néhány hét alatt a pokolból a mennybe került Emmanuel Macron francia elnök. Decemberben már a francia lakosság 70 százaléka a pokolba kívánta, támogatottsági indexe történelmi mélységbe került, március eleje óta második virágzását éli köszönhetően a Donald Trump második elnökségét jellemző politikai káosz és „az euroatlantizmus kivéreztetése” miatt.
Jó időben vállalt vezető szerepet Európában, kiállt Ukrajna mellett, amikor Washington magára hagyta Kijevet Volodimir Zelenszkij elnök botrányba fulladt Fehér Házi látogatása után. De a legnagyobb megigazulást az hozta meg számára, hogy Trump nyilvánosan is kimondta,
magára hagyná Európát, gyakorlatilag agyhalottá téve a NATO-t.
Pedig decemberben még a pokolba kívánták az elnököt, amikor mindössze egy hónap alatt megbukott Michel Barnier miniszterelnök kormánya. Macron egy tévébeszédet intézett a francia néphez, de a közvélemény-kutatások alapján a franciák 50-55 százaléka tartotta volna helyes lépésnek, ha lemond.
Lejtmenete akkor indult be, amikor egyik legellentmondásosabb döntéseként előrehozott parlamenti választásokat írt ki, amely nem hozott egyértelmű többséget.
Ez a lépés politikai válságba sodorta Franciaországot, ahol a szélsőbal- és szélsőjobboldali pártok is győzelmet hirdettek, mégis centrista kormányt alakíttatott az államfő.
A politikai instabilitás széleskörű következményekkel járt, beleértve Franciaország hitelosztályzatát lerontotta mind a három nagy hitelminősítő, a 10 éves államkötvény-hozamok Görögország szintjére emelkedtek, míg a CAC 40 index az orosz–ukrán háború utáni legnagyobb esését könyvelte el.
Macron döntését, hogy előrehozott választásokat írjon ki az európai parlamenti centrista felsülés után, az összes politikai oldalról kritikák érték. Az ellenzéki vezetők szerint ez a hatalom megszilárdítására tett kétségbeesett kísérlet volt, amely csak tovább mélyítette a politikai megosztottságot. Különösen a szélsőbal- és szélsőjobboldali pártok látták ebben lehetőséget arra, hogy növeljék befolyásukat, és hangosan elleneztek Macron politikáit.
Védelem és katonai beruházások
A januárban megalakult új kormány François Bayrou vezetésével ugyan túlélte a legnagyobb kihívást: sikerült átvernie a baloldal támogatásával a 2025-ös költségvetést, de az elnök megítélése érdemben ettől sem javult. A pozitív fordulatot csak Donald Trump elnökségének első néhány hete hozta meg.
Az új amerikai kormány visszás döntései – például a vámokkal való fenyegetőzéssel az Európai Unió ellen, valamint a NATO-kötelezettségekből való kihátrálására – Macron már proaktívan reagált. Ahogy elnöksége kezdete óta mindig, úgy most is határozottan képviselte az álláspontot, hogy Európának a saját lábára kell állnia, gondoskodnia kell saját biztonságáról és szuverenitásáról, ezért akár a francia atomernyőt is kész kiterjeszteni.
Válaszul a változó geopolitikai fenyegetésekre Macron ígéretet tett további védelmi beruházásokra adóemelés nélkül. Ezt a döntést vegyesen fogadták eleinte, de a Trump–Zelenszkij találkozó után a franciák kétharmada (67 százaléka) támogatja a L’Express felmérései szerint.
Pedig Franciaország gazdasági kilátásai bizonytalanok, a költségvetési hiány 2024-re várhatóan elérte a GDP 6,1%-át, az államadósság pedig csak a GDP 112 százalékára csökkent a korábbi 120 százalékos csúcsról. A politikai instabilitás nehezíti a kormány számára az érdemi fiskális konszolidáció végrehajtását, a két évvel ezelőtti nyugdíjkorhatár-emelést kikezdték a radikális bal- és jobboldali parlamenti pártok is, így önerőből Franciaországnak nem lenne pénze a szükséges haderőfejlesztésekre.
A belpolitikai zűrzavar ellenére Macron igyekezett Franciaországot mint kulcsszereplőt pozícionálni az európai diplomáciában. Azzal, hogy február végi washingtoni látogatásán élő egyenes adásban állt ki Ukrajna mellett Trump oldalán, majd javította ki az elnököt a Kijevnek utalt uniós támogatások és segélyek méretéről, hamar virálissá vált nemcsak a világon, de a francia nyelvű közösségi médiában is.
Macron elsőként, – korábbi nyilatkozatai miatt – hitelesen állt ki, mint az EU fegyverkezésének szószólója.
Az ellenzék ugyan bírálta Macron nemzetközi ügyekre való összpontosítását, azt állítva, hogy elsőbbséget kellene élveznie a Franciaországot érintő belpolitikai kihívások kezelésének. Azt állították, hogy az európai vezetésre irányuló törekvései tévesek, és hogy stabilizálnia kellene a belpolitikai és gazdasági helyzetet, mielőtt a nemzetközi színtérre fordítaná figyelmét.
Azonban csütörtök esti tévébeszédében, amely előtt Donald Trump leállította az Ukrajnának ígért fegyverszállítmányokat és a hírszerzési adatok megosztását, az hogy az elnök arról beszélt, Franciaország ahol tudja, pótolja az Egyesült Államok támogatását, még az ellenzéki politikusok teljes spektrumáról pozitív reakciókat hozott. Jordan Bardella, a Nemzeti Front elnöke például azt mondta beszéde után „végre felismerte, hogy a mai világ az erő világa. Franciaország és Európa számára nem lesz jövő függetlenség, növekedés és ambíció nélkül.” Míg Jean-Luc Mélenchon baloldali radikális vezető pedig elismerte, hogy a francia nukleáris ernyő európai kiterjesztése indokolt, de azzal támadta az elnököt – érdemi eredmény nélkül –, hogy „a feszült helyzetet kihasználja, hogy újabb megszorító reformokat erőltessen a franciákra”.
Franciaország történelmi bizalmatlansága Amerikával szemben
Macron nagy szerencséje politikai karrierje szempontjából, hogy az amerikai elnök rúgta fel a megszokott világrendet.
Franciaország USA iránti bizalmatlanságának mély történelmi gyökerei vannak, amelyek 1956-ban, a Szuezi válság idején kezdődtek. Ebben a válságban az amerikai elnök, Dwight Eisenhower kényszerítette Nagy-Britanniát és Franciaországot, hogy álljanak el egy katonai beavatkozástól, amelynek célja az volt, hogy visszaszerezzék az irányítást a Szuezi-csatorna felett Egyiptomtól. Ez az esemény megalázónak és árulásnak érződött, és elindította Franciaország stratégiai autonómia iránti törekvését, ami az ország atomprogramjában csúcsosodott ki.
A „stratégiai autonómia” koncepciója azóta is a francia politika sarokköve, amely politikai oldalakon átívelő kohéziós erő, amit az is hajt, hogy az amerikaiakat általánosságban is hülyéknek tartják az átlagemberek.
Senki nem szereti a Kasszandrákat
Macron állhatatossága, hogy Európának meg kell tanulnia önmagáért kiállni, nem mindig találkozott pozitív fogadtatással még otthon sem. A kritikusok azzal vádolták, hogy arrogáns és szégyentelenül előmozdítja a francia ipari érdekeket az európai védelem ürügyén, mivel országa a világ második legnagyobb fegyverexportőrévé lépett elő.
Azonban Trump Fehér Házba való visszatérése és közvetlen tárgyalásai Oroszországgal igazolták Franciaország régóta hangoztatott figyelmeztetéseit az amerikai dominancia kockázatairól.
Ezt még a nagy rivális Németország is kénytelen volt elismerni, ami a második világháború óta erősen befolyásolja a francia közvéleményt.
Miután Macron mellé állva az új kancellár, Friedrich Merz „függetlenséget” ígért Trump Amerikájától, Európát egy lépéssel közelebb vitte az egységes védelemhez. Merz javaslata, hogy nukleáris együttműködést kössenek Franciaországgal és az Egyesült Királysággal, meglepő fordulatot jelent Németország történelmi pro-amerikai álláspontjától.
Azután, hogy az Európai Bizottság uniós forrásokat, nem a francia költségvetést terhelő közös EU-s adósságfelvételt javasol, Macronnak a költségvetési vitákat is megspórolhatja, ami a francia politikai elemzők új lendületet adhat a centristáknak is. Főként úgy, hogy érdemi vita nélkül a csütörtöki rendkívüli uniós csúcson megállapodtak a tagállamok, hogy mintegy 800 milliárd eurónyi forrást irányítanak az EU-s fegyverkezésbe.
Ráadásul a védelmi beszerzések esetében egyre nagyobb a támogatottsága a francia államfő régi követelésének: Európa európai fegyvereket vásároljon, ne támaszkodjon az Egyesült Államokra a beszerzések terén sem. Bár Macron ezzel is hazabeszél a francia hadiipari megrendelések növekedését várva,
de a Trump által tervezett vámok miatt könnyen lehet, hogy gazdaságilag ez lesz a helyes út Európa számára.
Az elmúlt két hét egyelőre Macron számára váratlan lehetőséget jelent arra, hogy politikai arculatát mentse, de egyáltalán nem biztos, hogy a gyorsan változó fehér házi politika végig a kezére játszik majd. Könnyen lehet, hogy gyorsan jött népszerűsége a gazdasági nehézségek és a külső hatások miatt újra elillan, de a mostani időszak segíthet újrapozícionálnia magát, hogy akár az Európai Unió valamely csúcspozícióját célozza meg, miután 2027-ben lejár elnöki mandátuma.
Címlapkép: Emmanuel Macron francia elnök megérkezik a Fehér Ház nyugati szárnyába a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott megbeszélései előtt 2025. február 24-én Washingtonban. A fotó forrása: Chip Somodevilla/Getty Images.
