Emmanuel Macron csütörtök este sugárzott televíziós beszédben szólította meg a francia népet.
A francia államfő azonnal rátért az ukrajnai helyzetre, hangsúlyozva:
Ha egy ország büntetlenül megtámadhatja szomszédját Európában, akkor senki sem lehet biztos semmiben.
Macron ezután nyomatékosította, hogy az orosz fenyegetés messze túlmutat Ukrajnán, és közvetlenül érinti az európai országokat is. Rámutatott arra is, hogy Oroszország ismételten önmaga felfegyverzésébe kezdett és jelentősen növeli védelmi kiadásait.
Putyin elnök megsérti határainkat, hogy ellenfeleit likvidálja és választásokat manipuláljon. A kontinensünkön már nem garantálható a béke. Az orosz fenyegetés itt van, és hatással van Európa országaira és ránk is.
- fogalmazott a francia elnök.
Ezt követően figyelmeztetett:
Európának fel kell készülnie egy olyan világra, amelyben az Egyesült Államok nem áll mellette.
Ezt követően megismételte azzal kapcsolatos elkötelezettségét, hogy francia csapatokat küldjön potenciális békefenntartó erőként Ukrajnába, ha tűzszünetet érnek el.
A francia elnök hangsúlyozta, hogy Európának továbbra is segítenie kell az ukránokat az ellenállásban. Beszédében kiemelte, hogy a béke nem köthető meg bármi áron, az "orosz diktatúra által diktált feltételekkel". Elítélte a 2014-es minszki egyezményeket, mivel Oroszország nem tartotta be az egyezményeket.
Emmanuel Macron szerint ez a precedens, amely hiteltelenné teszi a Kreml szavát.
A francia elnök kijelentette, Európának az kell legyen a célja, hogy „tartós, szilárd, ellenőrizhető békeszerződést” hozzanak tető alá.
A csütörtökön tartandó Európai Tanács-üléssel kapcsolatosan (amelyen egyébként Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz) kifejtette,
ez nagyszerű lehetőség a kontinens országai számára, hogy elkötelezzék magukat a védelmi kiadások gyors növelése mellett.
A francia elnök azt ígérte, Franciaország élen fog járni a védelmi szektorral kapcsolatos beruházásokban.
Macron ezt követően beszélt arról, hogy
Franciaország fontolóra veszi a nukleáris védőernyő kiterjesztését Európára.
Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy az Egyesült Királyság és Franciaország Európa két atomhatalma. Friedrich Merz, a leendő német kancellár már kéréssel fordult hozzá, hogy vonják be Németországot egy nukleáris védernyő "biztonsága" alá. A francia elnök azonban egész Európára kiterjesztené a francia (és esetlegesen brit) védelmet.
Reformokra van szükségünk, döntéseket kell hoznunk, és bátornak kell lennünk
- mondta Macron.
Macron azt is bejelentette, hogy a jövő héten találkozót tart Párizsban, ahová azon országok vezérkari főnökei hivatalosak, amelyek készek garantálni a jövőbeli békét Ukrajnában.
A francia elnök ezt követően a világgazdasági helyzetről kezdett el beszélni, mondván, Franciaországnak fel kell készülnie arra, hogy az Egyesült Államok vámokat vet ki az európai árukra. Macron hangsúlyozta, a döntést értelmetlennek és feleslegesnek tartja, mind az Unió, mind az Egyesült Államok gazdasága szempontjából.
A francia elnök ezt követően kijelentette, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy meggyőzzék Donald Trumpot arról, álljon el a tervezett vámok bevezetésétől, és egyúttal óvatosan megfenyegette a tengerentúli elnököt, miszerint "döntése nem marad válasz nélkül.
Beszéde végére érve az elnök felszólította beszéde hallgatóit: ne engedjenek semmilyen túlzásnak, sem a háborút szorgalmazók túlkapásának, se a "defetista túlerőnek". A francia elnök kijelentette: az öreg kontinens minden szempontból felér az Egyesült Államok és Oroszország erejével.
Rajtunk múlik, hogy gyermekeink learathassák kötelezettségvállalásaink gyümölcsét. Akkor majd együtt nézünk szembe döntéseinkkel.
- zárta tizenhárom perces beszédét Emmanuel Macron.
Címlapkép forrása: Justin Tallis - WPA Pool/Getty Images