Sébastien Lecornu francia védelmi miniszter 2025. március 3-án, a francia parlamenti ülésen jelentette be, hogy országa folytatja Ukrajna támogatását. A terv részeként Franciaország a szolgálatból kivonásra kerülő eszközöket, köztük VAB páncélozott járműveket, AMX-10 RC „kerekes harckocsi” (valójában inkább felderítő-páncélos) és az életkoruk végén járó föld-levegő rakétákat ad át Ukrajnának.
Franciaország az egyik legnagyobb és legkövetkezetesebb európai támogatója Ukrajnának a 2022 februárjában kezdődött konfliktus óta. Franciaország az elmúlt három évben széles körű katonai segítséget nyújtott a bajba jutott országnak, többek között katonai eszközök, hírszerzési információk, katonai kiképzés és financiális támogatás terén.
A katonai eszközök terén a legfontosabb francia eszközök, amelyek eljutottak Ukrajnába: 227 mm-es LRU rakéta-sorozatvetők, 155 mm-es CAESAR önjáró lövegek, valamint 38 darab AMX-10 RC páncélozott járművet és körülbelül 260 VAB páncélozott szállító harcjárművet szállítottak, illetve a Dassault Mirage 2000 harci repülőgépeket. Emellett logisztikai támogatást is nyújtottak teherautók és terepjárók formájában.
Az egyik legfontosabb szállítmánynak azonban mégiscsak a SCALP EG robotrepülőgépek (ismertebb nevükön a "Storm Shadowok"), illetve az AASM Hammer irányított légibombák számítanak.
Ugyanakkor nagy kérdés lehet továbbra is, hogy a francia raktárak "kisöprése" mennyire lehet előnyös Ukrajna számára. A bejelentett járművek közül például
az AMX-10-esek csekély harcértékkel rendelkeznek, frontvonalbeli használatuk már régóta nem jellemző Ukrajnában.
Címlapkép forrása: Wikimedia Commons