Idén sincs marketingkommunikációs megmérettetés Effie nélkül. A Marketing Oscarnak is becézett, globális versenyre 23 kategóriában várják a nevezéseket, korábbi díjazottak és zsűritagok pedig a sikeres szerepléshez is tippeket adnak.
Magyarországon a legfejlettebb iparágakat fogják meghonosítani, ami 2030-ig 50 százalékos növekedést fog eredményezni a villamosenergia-igényben – jelentette ki a magyar miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján. Orbán Viktor kifejtette, hogy a magyar iparpolitika képes lesz elegendő energiát és jól képzett munkaerőt is az ipar rendelkezésére bocsátani. Azt is kijelentette, hogy az új iparstratégia fontos eleme állami eszközökkel ösztönözni, hogy a magyar cégek lépjenek ki a külföldi piacokra, erre hamarosan programot is hirdetnek.
Több mint 600 dolgozót küldött el az Iváncsán fejlesztő, Komárom mellett is gyárral rendelkező SK On. A cég azt közölte a Portfolio-val, hogy a rosszabb kereslet miatt döntöttek a lépés mellett, valamint válaszoltak a további esetleges elbocsátásokra vonatkozó kérdéseinkre.
A lineáris televíziózás szerepe a médiapiacon csökkenni fog, ezért az RTL nemzetközi és hazai szinten is átalakulásba kezdett, a márkáikat olyan platformokra ültetik át, melyek jövőállóbbak a lineáris műsorszóró modellnél. Ennek a folyamatnak a kontextusában kell értelmezni az RTL+ streaming platform fejlesztését és a Bajnokok Ligája magyarországi közvetítési jogainak – viszonylag nagy visszhangot kiváltó – megvásárlását is. Európában médiapiaci konszolidációt tartanak szükségesnek, így Magyarországon is figyelik a lehetőségeket, ezzel párhuzamosan pedig fejlesztenek, és azt sem bánják, ha a következő időszakban kisebb lesz a profitjuk, feltéve, hogy cserébe gyorsul a transzformáció. Egyebek mellett ezekről a témákról, valamint a médiacsoport nemzetközi és magyar terveiről beszélt a Portfolio-nak adott páros interjúban Vidus Gabriella, az RTL hazai vezérigazgatója, valamint Elmar Heggen, a tulajdonos RTL Csoport operatív igazgatója, vezérigazgató-helyettese. Utóbbi szakembert arról is megkérdeztük, hogy a viszonylag korlátos piacméret és a nem éppen könnyű körülmények ellenére, miért olyan elkötelezettek Magyarország mellett.
Németország, mint a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság házigazdája, sportsikerekben és a gazdasági fellendülésben reménykedik, amelyet a szurkolók fogyasztásának növekedése hozhat, bár korábbi tapasztalatok szerint ez a hatás korlátozott lehet.
A ZEW gazdaságkutató intézet szerint a német üzleti hangulat jelentősen javult, elérve a 2022 februári, Ukrajna orosz megszállása előtti szintet, ami a német gazdaság erősödő növekedési kilátásait tükrözi.
Magas a magyar költségvetési hiány, az infláció nem éri el a jegybanki célt, ez pedig veszélyt jelent a forint árfolyamára is akkor, ha a világgazdaság kibillen a mostani, kényes egyensúlyából - vélte Németh Dávid, a K&H Bank vezető közgazdásza a Videoton székesfehérvári konferenciáján.
Átadták a Mol 1,3 milliárd euróból megvalósított tiszaújvárosi poliol komplexumát, amely évente mintegy 200 000 tonna poliolt állít majd elő. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója és Ilse Henne, a thyssenkrupp igazgatótanácsának tagja ünnepélyes keretek közt avatta fel a létesítményt. A projekt átadását megelőzően részt vettünk egy háttérbeszélgetésen, ahol a Mol vezetői fontos részleteket árultak el a gigaberuházással kapcsolatban.
Ma az Államadósság Kezelő Központ 3 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegyet kínált fel a szokásos aukciós rendszerében. Az eladásra meghirdetett 20 milliárd forintos volumenre összesen 74,4 milliárd forint vételi ajánlat érkezett, és ezt, illetve a hozamelvárásokat látva 30 milliárd forintra megemelte az elfogadott mennyiséget.
Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy a Kínából importált termékek széles körénél emelik meg a vámokat, többek között a félvezetőkre, akkumulátorokra, napelemekre, kritikus ásványi anyagokra, kikötői darukra, orvosi termékekre, acélra, alumíniumra és elektromos járművekre vetnek ki magasabb kereskedelmi terheket. A változtatások mintegy 18 milliárd dollár értékű importot érintenek, ami Biden legátfogóbb frissítése az elődje, Donald Trump korábbi elnök által először bevezetett kínai büntetővámoknak.
Egy új Covid-19 variáns, a KP.2 egyre gyorsabban terjed az Egyesült Államokban, jelenleg az új esetek 28,2 százalékáért felelős. Az omikron új változatának ez az ágense potenciálisan az esetek számának növekedését okozhatja idén nyáron, bár a szakértők szerint ez csak egy kisebb hullám lehet. A KP.2 több mutációt tartalmaz a tüskefehérjében, ami potenciálisan fertőzőbbé teheti, mint a jelenleg domináns JN.1 változatot, de az oltások hatékonyságát még vizsgálják.
A NAV ellenőrzési gyakorlatában egyre komolyabb szerepet kap a transzferárazás auditja. Ráadásul a vonatkozó szabályok is évről-évre egyre összetettebbek. A transzferár-dokumentációs határidők közeledtével érdemes végigtekinteni, hogy mik azok a rejtett csapdák, amelyeket kerüljünk el a dokumentáció és az adatszolgáltatás elkészítésekor.
Romániában áprilisban az éves infláció 5,9 százalékra csökkent. Márciusban az éves inflációs ráta 6,6 százalék volt – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Bank of Japan (BOJ) fontolóra vette a kötvényvásárlások mértékének csökkentését a következő hónapban, hogy élénkítse a kiszáradt kötvénypiacot, miközben várhatóan szeptemberig nem emeli a kamatlábakat, hogy értékelje a béremelkedések fogyasztásra és szolgáltatások árára gyakorolt hatását - közölte Kazuo Momma egykori jegybankelnök.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter áprilisi berlini látogatásának folytatásaként Bajoroszágba utazott és újra találkozott a német autóipar vezető szereplőivel. A tárcavezető és a Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja a mai, illetve a tegnapi napon tárgyalásokat folytatott Gernot Döllnerrel az Audi vezérigazgatójával, Frank Weberrel a BMW igazgatósági tagjával, valamint Eckart von Klaedennel, Mercedes alelnökével.
A H5N1 madárinfluenza az elmúlt évtizedekben sosem jutott ilyen messzire eredeti madár gazdáitól, mint az elmúlt hetekben, amikor az USA-ban szarvasmarhákat fertőzött meg. Ez ma még ugyan elsősorban állategészségügyi probléma, és egyelőre nagyon kicsi az esély egy emberi világjárványra, az biztos, hogy a vírus feszegeti a határait, ami átfogó megelőzési intézkedéseket sürget. Erről Kemenesi Gábor virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológia Nemzeti Laboratorium vezetője beszélt a Portfolio-nak adott interjúban.
Kína és India, Ázsia legnagyobb szén-dioxid-kibocsátói nem csökkentették a szénalapú villamosenergia-termelésüket, ami megnehezíti számukra az éghajlati céljaik elérését – derül ki az Ember nevű energetikai agytröszt új tanulmányából. Eközben Európában a fosszilis termelők már alig az ellátás negyedét biztosítják csak.
Az egyik legnagyobb kínai magántulajdonban lévő autógyártó, a Great Wall Motor egyik vezető tisztségviselője a kínai autóipar többletkapacitásra vonatkozó nyugati bírálatokat megalapozatlannak és valótlan állításnak minősítette.
Az iváncsai akkumulátorgyárat üzemeltető SK On több száz dolgozót, főként kölcsönzött munkaerőt és vendégmunkásokat bocsátott el váratlanul. A dél-koreai anyavállalat legutóbbi negyedéves jelentése szerint számos nehézséggel küzdenek, köztük az akkumulátorok iránti visszaeső kereslettel, valamint korábban a selejtráta visszafogása is nehézséget okozott a magyar üzemeikben. Eredetileg az idei év elején nyitották volna meg új magyar üzemüket, de ezt végül a második félévre halasztották. A koreai anyavállalatot időközben bóvliba vágta az S&P Global Rating, pont az akkumulátoripar gyengélkedése miatt, ami rossz előjel a magyar gazdaság számára is.