Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A választási pénzügypolitikát mindenki érti a világban. A lengyel kormányfő, Mateusz Morawiecki például csak a szavazatok 51%-át akarta megszerezni, ezért csökkenti a szegények adóját, és növeli a gazdagokét. (A rossz kalkuláció miatt mind a két oldalt felbőszítette.) A lengyelek csökkentették az áfát is, lemondva az adóbevételekről, ami szintén kérdőjeles.
Mi teljes fronton támadunk, minden szavazatot be akarunk gyűjteni, karácsony van mindenkinek. A fiatalokat rá akarjuk venni, hogy szavazzanak: adómentességet adunk a 25 év alattiaknak. A nyugdíjasoknak 13. havi nyugdíjat adunk, a családosoknak visszaadjuk a jövedelemadót, a fiatal családoknak Csok-ot, a lakástulajdonosoknak 3 milliót a felújításhoz, kedvezményt napelemre. A vállalatok, vállalkozók 4 százalékot kaptak a munkáltatói járulékból remélve, hogy a dolgozóikat motiválják, vagy a túlélésüket segítjük. A minimálbér, a garantált bérminimum (nagyon helyesen) 19 százalékkal nőtt. Ezért (is) szinte biztos, hogy a kormányváltás elmarad. A nehézség mindezzel csak az, hogy ezeket az intézkedéseket később kivezetni pokoli nehéz lesz. De aki időt nyer, (politikai) életet nyer...
Van, aki azt mondja, hogyha a presztízsberuházásokat megállítjuk, akkor mindezt ki tudjuk fizetni. A 20 ezres népligeti kézistadion, ahol a jegyzőkönyv tanúsága szerint 500-1000 nézőt megmozgató Fradi fog játszani, lélegzetelállítóan impozáns, a budapesti olimpián tele lesz, addig meg gondolkozunk, hogy itt van-e a legjobb helyen az adófizetői pénzünk. De sebaj, nemrég letették a nyíregyházi stadion alapkövét, és mennyi más közvetlen gazdasági megtérülést nélkülöző beruházás van még útban.
Feszültségek a piacon
Ha azt a közhelyet vesszük, hogy a fizetés a társadalmi „hasznosságunk” tükre, akkor döbbenten kell konstatálnunk mára, hogy a targoncás kétszer annyit keres, mint egy tanár, egy teherautósofőr háromszor annyit keres, mint a kórházi nővér. Persze a rosszindulatúak azt mondják, hogy a tanárok, akik 12 éven át tanítják a gyerekeinket, akik ezután egy nyavalyás angol középfokú nyelvvizsgát sem tudnak letenni magánórák nélkül, nem érdemelnek többet. De hát mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? (Megjegyzem, hogy a targoncás, vagy sofőr szerintem nincs túlfizetve, béreinket tekintve nagyon messze vagyunk Európától).
Mindeközben komoly vállalatvezető kétségbeesve hív, hogy mit csináljon most az azonos munkakörben dolgozó 25 és 24 éves kollégával, hiszen az egyik 15%-kal többet visz haza ugyanazért a munkáért. A másik azért, hogy mit csináljon azzal a fiatallal, aki megszokja a magas bért, és néhány hónap múlva elbukik több tízezer forintot, amikor betölti a huszonötöt, jelentősen csökkentve az életszínvonalát. A válasz erre cinikus: semmit. Persze mi is sakkozunk a cégnél, hogy a huszonötödik szülinapján próbáljuk az arra érdemes kollégákat előléptetni, ami indokolja a 15%-os fizetésemelést, amivel persze még csak ott lesz, ahol az előző hónapban volt. De ad-hoc 15%-ot emelni egyik komoly vállalat sem tud csak úgy döntve-borítva minden fizetési struktúrát.
A Randstad friss felmérése szerint, amiben 450 vállalatvezető (kis-,közép, nagyvállalat vegyesen) számolt be terveiről, 83% tervez béremelést. Érdekes a 17% nem emelő esete. Ők azok, akik hiába kaptak a kormánytól 4 százalékpontnyi kedvezményt, nem emelnek. Ők azok, akiket a Covid rosszul érint még most is: pl. budapesti szálloda, étterem, légitársaság. És van persze, aki csak egyszerűen nem tudja bevenni a modern kor kihívásainak kanyargós útját.
Az infláció elviszi
A 83% többsége (65%) 6 és 10 százalék között akar emelni. Ami a vágtató inflációt látva nem jelent reálbér-emelkedést. Ebben az évben az adókedvezményeket, visszatérítéseket tekintve persze nőnek a reálbérek, ezzel rengeteg pénzt pumpálva az országba, ami már úgyis szenved a nemzetközi hatások miatti inflációtól. Érdekes látni, hogy azok a cégek, amelyek az energiaárakra, alapanyagokra hivatkozva árat emelnek, mit ad Isten, a következő mondatukban rekordprofittal büszkélkednek. Mi az inflációs spirál, ha nem ez?
Jó lenne, hogy ha kormány és az MNB törekedne a forint stabilitására, mert bár a cikk írásának idején 357-es forint erősnek tűnik, de senkinek ne legyen egy szemernyi kételye sem: az importőrök biztos, ami biztos, 370 forinttal váltanak, amikor meghatározzák a forintos árat, mert nem bíznak a volatilis árfolyamban. Még kérdik, miért lenne jó az euró...? Azért azt jegyezzük meg, hogy a forint erősödése nem egyedi a régióban, a csehek ebben is leelőznek bennünket. Ha már a régiót nézzük, hadd meséljem el, hogy januárban Bukarestben jártam, 2 év után először: rengeteg új épület, felújított ház, sok-sok új autó... A románok már úgy tűnik, nem csak a számok alapján előznek meg bennünket.
A Randstad a munkavállalókat is megkérdezte, hogy mennyivel szeretnék, hogy nőjön a bérük. 61% azt szeretné, ha 11 százalék felett nőne; sőt, majdnem minden ötödik 20% feletti emelést vár. Az inflációs félelmet látva ez nem tűnik meglepőnek, hiszen az emberek nem hisznek a 7,9 százalékos inflációban: a lakhatás nincs benne a kosárban, ha egy mestert hívnak, autót vesznek, vagy csak egyszerűen bemennek egy ABC-be, más benyomásuk van az inflációról.
Veszélyes ár-bér spirál
A veszélyes ár-bér spirál beindult hát, a dolgozók elvárása más, mint a gazdasági terv. 46 ezer emberrel több ment nyugdíjba tavaly, mint amennyi 18 éves fiatal van. Ezt érzik és kihasználják a dolgozók. A munkaerőhiányt nehéz lesz pótolni a külföldről érkezőkkel, mert bár sokkal rugalmasabbak és gyorsabbak vagyunk az engedélyeztetésben, mint az európai átlag, de a béreink nem túl vonzóak. A csehek például nettó 350 ezer forintnyi koronát kínálnak betanított munkára az ukránoknak, amit mi még mindig minimálbérrel próbálunk megoldani, azaz nettó 132 ezer forinttal sok keleti, déli megyében.
A „Nagy Fluktuáció”, azaz, hogy mindenki állást vált, nem magyar jelenség, az egész fejlett világot sújtja. Kérdés az, hogy a harmonikaszerűen rángatózó, „stop and go”-ban működő gazdaság megengedheti-e magának a jelentősen magasabb béreket, amellyel a dolgozókat megtarthatjuk, a külföldieket idevonzhatjuk.
Az biztos, hogy kifeszültünk: a tanároknak nincs lyukasórája már, hogy felkészüljenek, nem szaktanár helyettesít, sok iroda tulajdonosa 48 óráztatja a portást, a gyárakban már nem kérik a dolgozók a túlórát, kimerültek, egy orvos tucatnyi helyen rendel, de még a pap is egy nap 3-4 templomban celebrál misét. 2022 érdekes év lesz.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
