Elemzés

Tíz éve nem látott helyzetbe került Magyarország

Az utóbbi egy évben Magyarország külfölddel szembeni finanszírozási igénye a GDP 1,4%-a volt. A szám azért különleges, mert ez a mutató utoljára 2009-ben volt pozitív. Azóta a válság utáni alkalmazkodás (adósságleépítés) jegyében a magyar gazdaság kevesebb jövedelmet használt fel, mint amit előállított. Így tehát a külföldet finanszírozta, vagyis a finanszírozási igénye negatív volt. Attól azért egyelőre nem kell tartanunk, hogy a külső egyensúlyunk úgy felborul, mint ahogy azt a válság előtt láthattuk.

A németek szenvednek, a magyarok száguldanak, miért?

A németek szenvednek, a magyarok száguldanak, miért?

Az utóbbi negyedévek egyik legizgalmasabb gazdasági jelensége, hogy miközben a német gazdasági lendület egyre inkább alábbhagy, a magyar gazdaság továbbra is dinamikusan bővül. Különösen rejtélyes ez az ipari termelés esetében, ahol nem is a belső kereslet hajtja a szektort, hanem az exportkereslet, kiemelten a német gazdaságé. Ráadásul a "decoupling" nem csak a magyar gazdaság esetében figyelhető meg, hanem a régió más országaiban is. A Magyar Nemzeti Bank szakértői a héten megjelent Inflációs jelentésben értékelték a helyzetet.

Nem mázli és nem csoda: Miért nő 5%-kal a magyar gazdaság?

Magyarország GDP-növekedése hosszabb ideje levált a nyugat-európaitól, a lassulás a várakozások ellenére elmaradt. A lendületet alapvetően a magyar makrogazdasági politika táplálja azzal, hogy tudatosan magas nyomás alatt tartja a gazdaságot. Erre a válság utáni különleges környezet teremti meg a lehetőséget, de kockázatok így is bőven vannak.

A kormány soha nem látott figyelmeztetést adott ki - Közel a nagy brüsszeli alku?

A Portfolio több hazai és brüsszeli forrásból származó információi és egy példátlanul erős figyelmeztetéssel felérő péntek délutáni miniszterelnökségi közlemény abba az irányba mutatnak, hogy nagyon közel lehet (akár már meg is született) a megállapodás a magyar kormány és az Európai Bizottság között a sok hónapja tartó súlyos pénzügyi elszámolási vitákban.

Leleplezzük a kormány mestertervét - Óriási adócsökkentés készülhet a háttérben

Minden korábbinál kedvezőbb hiánypályát vázolt fel a kormány a következő évekre a 2020-as költségvetéshez most csatolt kitekintő alapján. A részletes számokból az is kiolvasható, hogy az elkövetkező években tovább híznak a büdzsé szabad tartalékai, 2023-ra már megközelíthetik a 800 milliárd forintot, ami akár méretes adócsökkentésre is lehetőséget ad.

A "Tariff Man" és a mexikói póker

Trump keményen játszott, de ezúttal nyert: Mexikó maga lesz a fal, értékelte országa kényszerű vállalásait egy elemző. A mexikói intézkedésekért cserébe az USA felfüggeszti a váratlanul bejelentett, októbertől 25 százalékosnak tervezett büntetővámot a déli szomszédjától érkező termékekre. A fenyegetésnek az USA-ban is minimális volt a támogatottsága, és valóra váltása könnyen vissza is üthetett volna. De a választási küzdelemnek nekifutó Trump legfontosabb ígéretei közül eddig éppen a Mexikón keresztül érkező illegális migráció megállítása áll gyengén, persze ennek igazi megoldásához a közép-amerikai országok válságainak kezelésére lenne szükség.

Ez lenne a csodafegyver a magyar egészségügy minden gondjára?

Ez lenne a csodafegyver a magyar egészségügy minden gondjára?

Jövőre a kormány minden eddiginél magasabb összegben számít a népegészségügyi termékadóra - szúrta ki a Portfolio a 2020-as költségvetés részletező sorai között. A 35%-os NETA-bevétel növekedését látva sokan adóemelésre gondolnának, azonban a Pénzügyminisztérium lapunknak küldött tájékoztatásából kiderül, ezúttal nem erről van szó.

Rég nem látott mértékben ömlik az EU-s pénz Magyarországra

December óta a legtöbb, 108 milliárd forintnyi EU-forrást fizetett ki a magyar intézményrendszer májusban a nyerteseknek és ezzel újabb bűvös határhoz ért a kormány a pénzosztásban: csaknem 6000 milliárd forintnál, azaz a 7 évre járó keret kétharmadánál jár már - derül ki szokásos havi összesítésünkből. Közben a húsba vágó brüsszeli elszámolási viták ellenére májusban újabb 115 milliárd forintnyi pénzt küldött az országnak az Európai Bizottság, ami szintén több hónapja a legmagasabb. Május során egyébként messze a legtöbb új pályázati nyertes (226 cég) a közép-magyarországi régióban örülhetett, míg az elnyert összegek tekintetében a hónapot a környezetvédelmi és energiahatékonysági program irányítói "nyerték" 27 milliárd forintnyi új támogatás megítélésével.

Megvannak a 2020-as költségvetés igazi nyertesei

Ezermilliárdok a családoknak, belengetett további állami béremelés, plusz 1,5 havi juttatás az állami egészségügyi intézményeknek, több pénz a nyugdíjasoknak - csak néhány példa, hogy mely területeken várható plusz kiadás a 2020-as költségvetésben. Részletesen elemezzük a jövő évi büdzsé bevételi és kiadási tételeit.

Szép csendben új csodafegyvereken dolgozik a kormány

A kormány 2020-ban nagyot lép a költségvetési fegyelem javításának irányába, karnyújtásnyira kerül ugyanis a valódi nullás egyenleg teljesítéséhez, legalábbis az EU felé fontos hiánymutató szerint. Persze ehhez kell az, hogy teljesüljön a kedvező GDP-növekedési pálya, a bejelentett gazdaságtámogató lépések érdemi hatással járjanak, megvalósuljon a kormány újabb körös gazdaságfehérítő terve és egy lényeges elszámolási tétel is szükséges. Részletesen értékeljük a 2020-as költségvetést a legfontosabb hiányszámok és háttérfolyamatok oldaláról, következő cikkünkben pedig az egyes kiadási területeket mutatjuk be.

A kormány bemutatta, mit kapnak a nyugdíjasok 2020-ban

A kormány benyújtotta a 2020-as költségvetést, melyből kiderül, hogy a nyugdíjasok általánosságban mire számíthatnak. Ezek alapján kiszámoltuk, hogy az átlagnyugdíj környékén mennyivel kaphatnak többet az időskorúak.

Váratlan húzást fog bejelenteni Varga Mihály

Varga Mihály kedden délután 14 órakor adja át Kövér Lászlónak a 2020-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Időközben a Költségvetési Tanács közzétette véleményét a tervezetről, amiből több lényeges információt is megtudtunk.

Kiderült, miért robog így a magyar gazdaság

Kiderült, miért robog így a magyar gazdaság

A magyar gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 5,2%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, a negyedéves növekedés 1,5%-os volt. Az adatok megegyeznek az előzetesen közölttel, és mindkét összevetésben rekord közeli értékeket jelentenek. A ma megjelent részletes számokból jobban ráláthatunk a növekedés szerkezetére, amiben van egy nagyon érdekes meglepetés.

Kiszámolták: így fehéredik a magyar gazdaság

Az online pénztárgépek bevezetésének hatására a kis cégek bejelentett forgalma a kiskereskedelemben 20-26 százalékkal, az összevont szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatban 30-40 százalékkal növekedett - derül ki a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyminisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársainak közös kutatásából. A fehéredési hatás a közepes cégeknél is jelentős volt mind a két szektorban, a nagy cégek esetében viszont csak a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás ágazatban találtak kapcsolatot az online pénztárgépek bevezetése és a bejelentett forgalom alakulása között.

Mire jó a kormány új programja? Gyorsértékelés

Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki kormányinfón ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv keretében hajt végre. A 13+1 pontban felsorolt lépések több területet céloznak meg, jó irányba mutatnak, hiszen javítják a vállalkozások működési környezetét, ám ettől még nem kell azt várni, hogy megoldják a hosszabb távú növekedési kihívásokat.

Magyarok ezreinek életén segíthet az Európában elsőként nálunk alkalmazott új technológia - Exkluzív interjú

Április utolsó napjaiban egy új endoszkópos gerincsebészeti módszerrel műtötte meg két betegét az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet orvoscsoportja. A Dél-Koreából elsajátított technika annyira új, hogy Európában az OKITI orvosai alkalmazták először. Az új beavatkozásnak köszönhetően a gerincműtéten átesett betegeket akár már egy nap után haza lehet engedni. A műtét előkészületeiről, jelentőségéről, előnyeiről, várható elterjedéséről, magyarországi jövőjéről beszélgettünk az intézet munkatársaival. Hármas interjú Óváry Csaba főigazgatóval, Banczerowski Péter professzorral, idegsebészeti szakmai igazgatóval és Czigléczki Gáborral, a Gerincsebészeti Osztály orvosával.

Dupla akkorát nyernek a nyugat-magyarországiak az EU nagy vívmányával, mint az észak-alföldiek

Minden magyar évente átlagosan 130 ezer forintot nyer az Európai Unió legnagyobb vívmányával, a közös piaccal, de hatalmasak az országon, sőt a kontinensen belüli területi különbségek - derül ki egy a minap közzétett tanulmányból. A Sussexi Egyetem és a Bertelsmann Alapítvány közös kutatása szerint míg a nyugat-magyarországi régióban élők jóléte évente átlagosan mintegy 147 ezer forinttal és több mint 3,5%-kal nő a kereskedelem élénkülése nyomán, addig az észak-magyarországiaké csak 77 ezerrel és kevesebb, mint 3,5%-kal. A nagyfokú abszolút különbség mellett az valamelyest örvendetes, hogy a magyarok relatív jóléte átlagosan közel azonos ütemben nő országszerte.

Mit nyújt nekünk az EU a támogatásokon túl? - Elmondja az egyik fő pénzosztó

"Mit tesz értünk Európa konkrétan? Miért menjünk el szavazni?" Lényegében ezekkel a szavakkal fordultak hozzám az unokahúgaim a közelmúltban, amikor a közelgő európai választásokról beszélgettünk. Ez a kérdésfeltevés egy mindinkább uralkodóvá váló jelenségről árulkodik: arról, hogy Európa mintha egyre kevésbé lenne látható saját lakói számára; hogy értékes eredményeit mindinkább magától értetődőnek tekintjük.

Orbán Viktor álma kerülhet veszélybe a Mercedes és a BMW miatt

Azoknak a lapértesüléseknek a tükrében, amelyek a Mercedes és a BMW magyarországi beruházásainak felfüggesztéséről, elhalasztásáról szóltak az elmúlt napokban, érdemes alaposan végignézni, mit is veszíthet pontosan Magyarország. A korábban beharangozott új gyárak nem csak a makrogazdasági folyamatainkra lennének hatással, hanem érdemben növelhetnék az ország autógyártó-kapacitását, ahogy meghatározó szerepet játszanának abban is, hogy olyan autók készülhessenek nálunk, amelyekre várhatóan 10-15 év múlva is szükség lesz. A jövőre vonatkozó tervek miatt is nagyon lényeges a két beruházás, ha ezek kiesnének, vagy később valósulnának meg, akkor a kormány előrejelzésében szereplő, hosszú távú 4%-os GDP-növekedési ütem kérdőjeleződne meg. Ezzel pedig Orbán Viktor miniszterelnök kifejezett célja kerülne veszélybe.

Tovább dübörgött a magyar gazdaság: itt a friss GDP-adat!

Az első negyedévben - szezonálisan és naptárhatással igazítottan - 5,2%-kal bővült a magyar gazdaság, jelentette a KSH. A kiigazítatlan GDP-növekedési adat 5,3% volt, előzetesen az elemzők a Portfolio felmérése szerint 5,1%-ra számítottak, vagyis a teljesítmény még a magas várakozásoknál is erősebb volt valamelyest.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.