Elemzés

OTP: kifogyott a benzin?

Megtorpanni látszik az OTP Bank részvényeinek emelkedése a BÉT-en, egyre inkább úgy látszik, hogy rövid távon kifogytak a katalizátorok a papírból. A középtávú hajtóerő továbbra is megmaradt, a hozamkonvergencia, a felvásárlási célpont lét, illetve a kiváló orosz és ukrán lehetőségek. Bár a 2007-es eredménytervet a társaság csökkentette, Csányi Sándor elnök-vezérigazgató megerősítette a 2010-es 2 milliárd eurós adó előtti prognózisát. Az alábbiakban a 2007-es és a 2010-es menedzsmentterveket vesszük górcső alá.

Az elmúlt 24 év legnagyobb zuhanásai az USA-ban és itthon: mit tegyünk?

A 2001. szeptemberi terrortámadás óta nem látott mértékben zuhant tegnap a Dow Jones index az USA-ban, ami kisebb fajta pánikhangulatot keltett a globális befektetői társadalomban. Ha az elmúlt 24 év történelmét vizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy a tegnapi zuhanás mindössze a 29. legnagyobb volt sorrendben és az is megfigyelhető, hogy a három legnagyobb egynapos zuhanásból kétszer csak korrekciónak lehettünk tanúi, hosszabb csökkenő trend csak a 2001-es terrortámadás után alakult ki a piacon.

Hét éve csak toporgunk - régiós sereghajtók vagyunk a felzárkózási folyamatban

Magyarország 2006-ban az utolsó helyre esett vissza a 2004-ben csatlakozott nyolc régiós EU-tagország között a felzárkózási folyamatban - többek között ez derül ki az ICEG EC kutatóintézet és a Portfolio.hu által készített konvergenciaindex legfrissebb számaiból. A mutató alakulása alapján azt is megállapíthatjuk, hogy Magyarország sosem volt a konvergencia éllovasa. A hol kisebb, hol nagyobb, de folyamatosan jelen lévő egyensúlyi és inflációs problémák miatt még a 2000-es évek elején is csak a középmezőnyben foglaltunk helyet - igaz, a jelenleginél jóval kisebb lemaradással.

Russische Dampfwalze: indul a növekedési sztori a Rábánál?

A nemrég publikált Rába gyorsjelentés egyik leglátványosabb eleme a FÁK piacon bemutatott növekedés volt, az árbevétel mintegy 20%-kal haladta meg a menedzsment terveit. Immár második éve 100% körüli ütemben, igazi "orosz gőzhengerként" (Russische Dampfwalze) tör előre a főként FÁK országokba szállított komplett busz és trolibusz futóműveken realizált közép-kelet európai bevétel a cégnél, mely arra sarkallt bennünket, hogy részletesen megvizsgáljuk a Rába orosz piacon betöltött pozícióját.

Több tényező is arra utal, hogy az orosz buszpiac átlagon felüli növekedésére lehet számítani az elkövetkezendő években, ráadásul a társaság kitűnően pozícionált ahhoz, hogy tovább tudja növelni az elmúlt két évben már alaposan megerősített piaci részesedését. Míg az elmúlt hónapok szárnyalása valószínűleg a sikeres reorganizációval, illetve az előtérbe kerülő ingatlanvagyonnal állt kapcsolatban, addig most úgy tűnik, hogy a cég körül egy a Richterhez vagy az Egishez hasonló orosz piaci növekedési sztori bontakozhat ki.

FHB privatizáció: Ismét szabad a pálya?

Minden bizonnyal működésének leggyengébb évében privatizálja az állam az FHB többségi részvénycsomagját, az adózás előtti eredmény az üzleti terv szerint 18%-kal csökken, a friss kereskedelmi bank még csak veszteséget termel, a jelzáloghitelezési boomban keretében született 5 éves kamatperiódusú hitelek átárazódása kisebb állami támogatás mellett elkezdődött. A bankpiacra nyomást gyakorol a megszorító csomag, miközben az értékelési szinteket erőteljesen támogató hozamcsökkenés még nem indult el.

Eközben értesüléseink szerint újra nyitott a verseny, a bojkottjogot biztosító B részvények többségét birtokló, mellesleg az egész bankban 11%-os részesedéssel rendelkező Allianz hajlik arra, hogy transzparens feltételek mellett elérhetővé tegye részvényeit a többi pályázó számára. Ugyanakkor a tanácsadói pályázat még mindig nem jelent meg, ha kijön, az azt jelzi, hogy született valamiféle megállapodás az ÁPV Rt. és az Allianz között.

Az Allianz hajlama a "gáláns" viselkedésre megnöveli az esélyét, hogy verseny alakuljon ki a jelzálogbankért, azzal a kitétellel, hogy a biztosító valószínűleg megkéri az árát a részvényeknek. Az Allianz mindemellett továbbra is az egyik legesélyesebb jelölt a hatalmas szinergiahatások miatt.

Nincs már könnyű pénz az ingatlanpiacon - Vége a konvergenciának? (Felmérés)

A magyar kereskedelmi ingatlanpiacon egyedülálló és úttörő kezdeményezésbe fogott a Portfolio.hu. Olyan piaci felmérést indítunk el, melyben a legfontosabb piaci szereplőket kérdezzük a jövőre vonatkozó piaci várakozásaikról. Fejlesztők, finanszírozók és tanácsadók adták meg prognózisukat tranzakciós hozamra, fejlesztési aktivitásra, bérleti díjakra, üresedési rátára vonatkozóan, mind az irodai, mind a kiskereskedelmi és a logisztikai szegmensben.

Az általunk megkérdezett piaci szereplők egyéni prognózisai nem, csak a konszenzus jelenik meg a felmérésben. A konszenzus meghatározásához medián értékeket használtunk, s a szakértőktől 2008 végéig kértünk várakozásokat a budapesti ingatlanpiacról.

Felmérésünkhöz az Eurohypo, a Raiffeisen Alapkezelő, az ING Real Estate, az Unicredit Bank, a Mosaic Property, a Slough Estates, a Colliers, a DTZ, a Jones Lang LaSalle, a CB Richard Ellis, az Eston és a King Sturge járult hozzá prognózisaival.

Hatalmasabb változások előtt állunk mint az orosz válság idején?

Az utóbbi években egyre gyakrabban fordult elő egy kifejezés különböző pénzügyi elemzésekben a likviditás, a kilátások mérlegelése kapcsán, mígnem oda jutottunk, hogy a múlt hét végén a világ pénzügyi csúcsvezetői is felhívták a piaci szereplők figyelmét az azzal kapcsolatos szerteágazó veszélyekre. Hasonló ügyleteken keresztül az orosz válság kirobbanása hatalmas hullámokat vetett a globális pénz- és tőkepiacokon. Van aki szerint már ijesztő méreteket öltött az adott tranzakciók globális volumene, van, aki szerint igencsak félrevezető egy kalap alatt kezelni minden ilyen jellegű ügyletet, és olyan is van, aki szerint nem érdemes a kérdést túlságosan felfújni.

Az ún. carry trade ügyletekről van szó. A témával tegnap pl. a Financial Times egy teljes oldalon keresztül foglalkozott, közvetetten utalva arra, hogy a tranzakciók tömeges lezárása akár a svájci frankban eladósodott magyar devizahiteleseknek is komolyabb problémát okozhat. Érdemes tehát kissé jobban szemügyre venni ezen tranzakciók hátterét, de rögtön jelezzük, hogy egyelőre számos kérdés nem tisztázott a világ vezető pénzügyi szereplői számára sem.

Mire figyelj felvásárlásnál? Minimum mekkora ellenértékre számíthatsz?

Az elmúlt évben felvásárlások miatt sajnos ismét több cég hagyta el a pesti parkettet, mint amennyi megjelent ott. Alábbi írásunkban a hatályos tőkepiaci törvény alapján áttekintjük a befolyásszerzés, a kiszorítás és a nyilvános vételi ajánlat jogszabályi hátterét, melyből választ kapunk az olyan kérdésekre, mint például, hogy mekkora lehet minimum a felvásárlási ár.

Nyugdíjreform - az adórendszer és az alacsony foglalkoztatottság csapdájában (Barabás Gyula)

A jelenlegi nyugdíjrendszerünknek három fő problémája van. Demográfiai, foglalkoztatási és adózási kihívások egyaránt terhelik az állami feladatellátás ezen fontos területét, és a kihívások az idő előrehaladtával beláthatóan egyre nagyobbak lesznek. Az alábbi cikk Barabás Gyula: Nyugdíjreform - az adórendszer és az alacsony foglalkoztatottság csapdájában című írásának vezetői összefoglalója. A teljes tanulmány, amely részletesen foglalkozik a fenti problémákkal és az arra adható lehetséges válaszokkal, letölthető itt.

Make up Telekom vastag bukszával (2)

A felületes szemlélőnek igen jó teljesítményt hozott a Magyar Telekom 4. negyedéves jelentése. Mind árbevétel, mind EBITDA szinten várakozások feletti számok láttak napvilágot, miközben a nettó profit mindössze félmilliárddal maradt el az elemzői várakozásoktól. Ha egy kicsit megcsavarjuk az eredményt, akkor látjuk, hogy a kiemelkedő EBITDA csak egy make-up eredménye, miközben a menedzsment kommentár nem túl sokat mond. Az öregedő kisasszony sminkel rendesen, de mivel vastag bukszán ül, érdemes neki udvarolni. Dübörög a fejőstehén.

Vegytiszta negyedév: soha nem látott eredmény a TVK-tól

Soha nem látott profitszámokat tett közzé mai gyorsjelentésében a TVK. A vegyipari cég számára a tavalyi negyedik negyedévben minden összejött: az iparági környezet jelentősen javult, a dollár gyengült az euróval szemben, s az elmúlt évek kapacitásnövelő beruházásainak hatására a kibocsátás és a hatékonyság is növekedett. Mindezek eredménye 14.4 mrd Ft-os EBITDA lett, melyre korábban soha nem volt példa.

A gyorsjelentés legfontosabb pontjai:

- roppant kedvező iparági környezet;
- rekord profit minden szinten;
- 90% feletti kapacitás kihasználtság;
- jelentős hatékonyság növekedés;
- 5.6 mrd Ft-os nem realizált árfolyamnyereség;
- zuhanó nettó hitelállomány.

A rekord számok hatására - az elmúlt időszak meredek árfolyam emelkedés ellenére is - jelentős árfolyam emelkedést várunk a hétfői kereskedésben, melyre a fundamentális tényezők jó alapot adnak: számításaink szerint a papírok év végi reális árfolyama meghaladja a 8,000 Ft-ot.

Mitől sikeres egy ország? És mitől leszünk mi sikeresek?

Magyarország régiós pozícióvesztése mára már elkönyvelt jelenség, a kérdés csak az, hogy mitől javulhat újra a versenyképességünk. A Magyarország holnap konferencián Hamecz István, a jegybank vezető közgazdásza arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdést érdemes lehet kitágítani, és nem csak a versenyképességi mutatókat vizsgálni, hanem arra koncentrálni, hogy mitől sikeresek egyes országok, és mások mitől nem azok. Így a versenyképességtől első pillantásra távol eső tényezők is igen kiemelt jelentőséget kapnak.

Mennyi lesz a nyugdíjunk? - Sokat kell dolgozni

Jelenleg is 1.5-2 millió olyan ember van Magyarországon, aki egyáltalán nem, vagy alig fizet nyugdíjjárulékot, egy részüknél a szolgálati évek száma nem fogja elérni a minimálisan szükséges 20 évet sem. Nekik a jelenlegi szabályok szerint komoly problémáik lehetnek időskorukban. A problémát Augusztinovics Mária, a téma szakértője is fejtegette a közelmúltban a Magyarország holnap című konferencián. Az alábbiakban az ő előadásából ismertetünk részleteket.

Járai hat éve - szubjektív értékelés

Az ellenzéki pártokat kiszolgáló, dilettáns vazallus, illetve az infláció letöréséért elkötelezetten küzdő modern jegybankár - nagyjából ez a két végletes vélemény alakult ki Járai Zsigmondról, a 2001 óta hivatalban lévő, és hamarosan távozó jegybankelnökről. Ez alapján csak egy biztos: megosztó személyiség volt a monetáris politika vezetője. Nem csak a búcsú okán, hanem emiatt is érdemes tehát mérleget készítenünk.

OTP: brutális növekedés - Mit rejt a román bankszektor?

Kiemelkedő évet tudhat maga mögött a román bankszektor - a hatalmas gazdasági növekedésű Romániában 2006 nyertesei a bankok voltak. A kereskedelmi bankok mérlegfőösszege 34%-kal 172.2 milliárd lejre nőtt. Euróban számítva a lej felértékelődése miatt 46%-os bővülés volt megfigyelhető, a román bankrendszer mérlegfőösszege átlépte az 50 milliárd eurós szintet. A 37 kereskedelmi bankból 12 jutott 1 milliárd euró fölé, további 6 bank 500 millió euró felett jár. A többiek esélytelenek....

Hová vezet a háború az MNB-ért?

Kapkodhatja a fejét, aki mostanában a jegybankról szóló híreket figyeli. Hosszú elemzések mellett alattomos támadásokkal, hisztérikus kirohanásokkal felérő cikkek jelennek meg, és egy egészen kesze-kusza történet gomolyog a szemünk előtt. Csak sejteni lehet, hogy egy láthatatlan háború láthatatlan frontvonalain vívnak csatát az elkötelezettek hadai. De kik ők, mit akarnak, és mi lesz a csata kimenetele? És mi ebből a "hétköznapi ember" haszna? Próbáljuk kicsit megvilágítani a terepasztalt!

Feltárul a leggazdagabbak világa! - minden a privát banki szolgáltatásokról

A világ pénzügyi szolgáltatásainak egyik legjelentősebb növekedését felmutató területe a tehetősebb banki ügyfelek számára nyújtott kiemelt szolgáltatások szegmense. A privát banki terület hazánkban is jelentős növekedést tudhat maga mögött, a lehetőségek pedig csak bővülnek. A Portfolio.hu e téren végzett széleskörű felméréséből kiderül, egyre több szolgáltató érzi fontosnak vagyonos ügyfeleinek magas szintű kiszolgálását, így a privát banki vagyon mára már meghaladja az 1,400 milliárd forintot is. A szegmens mindenki számára nyitott, és csak a képzelet szab határt a személyre szabott vagyonkezelés jelentette előnyöknek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.